Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Thoroczkay Gábor: Szent István okleveleiről VI/1385
adja. Befüggesztett pecsét található az oklevélen.36 A diploma leginkább kiváltságlevélnek, és nem alapítólevélnek tekinthető.3 7 A nyomtatásban első ízben 1568-ban megjelent oklevél körüli első viták már a 18. században elkezdődtek, ekkor főként a pozsonyi vámharmad hitelességét kérdőjelezték meg (Benczúr József). Már ezidőtájt felismerték, hogy az oklevél hasonlóságot mutat a német-római birodalom első ezredforduló körüli okleveleivel. A 19. század végén a németországi hatásra kifejlődő magyarországi forráskritika vette vizsgálat alá a diplomát: számosan elvitatták Szent István korától, s szövegében nagyarányú interpolációt feltételeztek (Pauler Gyula, Városy Gyula), pecsétjéről is bebizonyosodott, hogy Könyves Kálmán korában keletkezett (Baróti Lajos). Hamisításának indítékát — máig ható érvénnyel — a pannonhalmi apátságnak a somogyi tizedek védelmében kifejtett erőfeszítéseiben jelölték meg. Ugyanebben az időszakban még — utoljára — tekintélyes tábora volt a ma ismert oklevél hitelességének, Szent István korából való származásának is (Fejérpataky László, Erdélyi László). A 20. század első negyedében születtek meg azok a kutatási eredmények, amelyek a mai napig meghatározzák a pannonhalmi oklevelet érintő vizsgálódásokat. Harry Bresslau német (strassburgi) professzor, II. Henrik okleveleinek kiadója — Harold Steinacker osztrák történész felvetését követően — arra a következtetésre jutott, hogy Szent István király korai okleveleinek (a pannonhalmin kívül a pécsinek, a veszpréminek, valamint a pécsváradinak) az írója a német Heribert kölni érsek (999-1021), kancellár (998-1002) C betűvel jelölt, személyét tekintve ismeretlen nótáriusa volt. A jegyző 996-tól dolgozott a német írószervnél, III. Ottó császárnak (983-1002) közel hetven, míg II. Henriknek (1002-1024) csak egy oklevelét készítette el. A diplomák közül több mint 30 eredetiben maradt fenn. Heribert kancellár leváltása után, 1002 nyarán távozott a kancelláriából. Közvetlenül ezután érkezhetett hazánkba, esetleg éppen a vele ellenszegülő Heribert érsek jegyzőit szétkergető II. Henrik akaratából, s itt Szent István udvarában kezdte el kiállítani a magyar állam, és különösen az egyház szervezésének szempontjából meghatározó fontosságú okleveleket. Bresslau a jegyző oklevélírói sajátosságait, az általa használt formulákat mind a négy kútfőben fellelni vélte. így a német professzor a nótárius számtalan jellegzetességét ismerte fel az interpolált pannonhalmi oklevél fogalmazásában (például az arengában, a promulgatióban, a corroboratióban). Az 36 Kritikai kiadását 1. DHA I. 39-41. (5/II. sz.). Betűhű kiadását 1. ChAH 15-16. (1. sz.) = Árpád-kori oklevelek 19-20. (1. sz.). További kiadása: Érszegi Géza: Szent István pannonhalmi oklevele. (Oklevéltani-filológiai kommentár). In: Möns Sacer (996-1996). Pannonhalma 1000 éve I—III. Szerk. Takács Imre. Pannonhalma 1996. (a továbbiakban: Möns Sacer) I. 47-89. (különösen: 81-82.). Eredeti méretű fotómásolata: ChAH 1. sz. fénykép. Magyar fordításai: Érszegi G.: Szent István pannonhalmi i. m. 81-82. (Érszegi Géza); AKIF 37-45. (Piti Ferenc); Thoroczkay Gábor: Szent István pannonhalmi oklevelének kutatatástörténete. In: Szent István és az államalapítás. Szerk. Veszprémy László. (Nemzet és emlékezet) Bp. 2002. 237-263. (különösen: 257-259.; Thoroczkay Gábor). 37 Az oklevél kutatástörténetét több munka is feldolgozta, 1. Fejérpataky László: A pannonhalmi apátság alapító oklevele. Bp. 1878. 44-148. (1878-ig terjedően); Thoroczkay Gábor: Szent István pannonhalmi oklevelének historiográfiája. In: Möns Sacer I. 90-109. (1996-ig terjedően); Uő: Szent István pannonhalmi oklevelének kutatástörténete i. m. 237-263. (az előbb említett közleménynél valamivel rövidebben, viszont 2002-ig terjedően).
