Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Pohl, Dieter: Die Herrschaft der Wehrmacht. Deutsche Militärbesatzung und einheimische Bevölkerung in der Sowjetunion 1941-1944 (Ism.: Dömötörfi Tibor) V/1280

foglyok, illetve civilek ellen az NKVD, a szovjet hadsereg és a partizánok által elkövetett kegyetlenkedésekre adott válasz volt csupán. Pohl viszont azt bizonyítja, hogy a legfelsőbb hadvezetés már a tervezés stádiumában politikai-ideológiai premisszaként kezelte a keleti „élettér" megtisztítását. Ugyanakkor alsóbb szinteken számos esetben a helyi parancsnok személyén múlt, hogy milyen méreteket öltöttek az emberiesség és a nemzetközi jog ellen elkövetett bűntettek (pl. a hírhedt komisszár-parancs végrehajtása terén). Szintén elterjedt az a vélekedés, hogy a katonai és a „civil" megszállási övezetek közül az előbbiben kevesebb embertelenséget követtek el. A szerző szerint kétségtelen, hogy a Rosenberg nevével fémjelzett ún. „balti maffia" által uralt „keleti" minisztériumot erőteljesebben áthatotta a nemzetiszocialista faji ideológia, mint a katonai vezetést, és ez meghatározott módon érvényesült az általuk igazgatott megszállási területeken, de a gyakorlatban a kizsákmányolás, az elnyomás és a megsemmisítés terén a kétféle zóna alig különbözött egymástól. Pohl könyvének, habár a vállalkozás nagyságához mérten viszonylag kis terjedelmű (szűk 400 oldal), több tartalmi és módszertani erőssége van. Első helyen dicsérhető, hogy a Harmadik Birodalom kutatását eddig jellemző merev különválasztás helyett a Wehrmacht működését nem kizárólag vagy elsősorban hadtörténeti szempontból közelíti meg, hanem a megszállási tevékenység talán kevésbé látványos, de a Szovjetunió elleni hadjárat esetében eminens jelentőségű katonai és „civil" elemzése által. A szerző differenciált látásmódjának köszönhetően a kötet szenvedő „főszereplője", a szovjet uralom alól náci megszállás alá került polgári lakosság (mintegy 55-65 millió ember) szociológiai, etnikai, politikai sokszínűségében jelenik meg, annál is inkább, mivel ez a különbségtétel a megszállók szemszögéből is (fokozódó) jelentőséggel bírt. Pohl elemzésének további értékelendő sajátossága, hogy a német megszállási gyakorlatot komparatív módon is vizsgálja, kiemelkedően a katonai szövetségesek, mindenekelőtt az olasz, a román és a magyar hadsereg okkupációs gyakorlatával összevetve. (Magyar vonatkozásban a szerző elsősorban Ungváry Krisztián munkáira támaszkodik.) A németek által gyakorolt repressziós politika ezek szerint egyértelműen szisztematikusabb és erősebben a faji ideológia által meghatározott volt. Ugyanakkor Pohl hangsúlyozza, a Wehrmacht számára komoly „célkonfliktust" okozott, hogy egyidejűleg legalább két, egymásnak ellentmondó stratégiai követelménynek próbált eleget tenni: egyrészt — politikai-ideológiai elvárások mentén — a lakosság és a gazdasági források gátlástalan kizsákmányolását kellett elősegítenie saját és a birodalom céljaira, másrészt a hátország nyugalmát kellett biztosítania az operatív hadműveletek zavartalan végrehajtása érdekében. A helyzet 1943 nyarán-őszén éleződött ki különösen, amikor a Vörös Hadsereg offenzívája miatt a németek visszavonulásra kényszerültek és a megszállási rezsimet feladva a lakosságot tömegesen igyekeztek erőszakkal evakuálni, a tömeggyilkosságokig menő brutalitással. A német megszállás civil (ill. fegyvertelen) áldozatainak számát a szovjet oldalon összességében mintegy kétmillió főre becsüli a szerző, megállapítva, hogy a veszteség nem egyedül, de jelentős részben (ha közvetve is) a Wehrmacht számlájára írandó. Pohl könyve német alapossággal megírt munka, amelyben csupán néhány hiányosságot, illetve hibát vélünk felfedezni. Bár a szerző alapvető megállapításként többször is hangsúlyozza, hogy a szovjet területek gazdasági kizsákmányolása a német megszállási politika középpontjában állt, illetve az élelmezési helyzet alakulása mind stratégiai, mind politikai szempontból kulcsfontosságú volt, a témával foglalkozó, VII. sz. fejezet (183-200. o.) a könyv egyik legrövidebb és viszonylag gyengébb része. Sajnálatos módon nem kapunk információt arról — mindazonáltal vélhetően a hozzáférhető források hiányossága miatt —, hogy a katonai igazgatás alatt állt területen hozzávetőleg mekkora volt az éhhalált szenvedett lakosok száma vagy aránya. Szintén pontosabb adatok hiányában csupán annyit tudunk meg a szovjet hadifoglyokkal foglalkozó, VIII. sz. fejezetből (201-242. o.), hogy a német katonai megszállás alatti területen az elfogott és átmenő-, ill. törzslágerekbe zárt vöröskatonák közül „százezrek" haltak meg. (A szakirodalom mintegy 2,8-3 millió főre teszi a német fogságban elhunyt szovjet hadifoglyok teljes számát - vö. 240. o.) Vélhetően elírás, hogy a Wehrmacht főszállásmestere, a katonai megszállási igazgatás tulajdonképpeni feje, Eduard Wagner nem tüzérségi, hanem gyalogsági tábornokként tűnik fel (93. o.). A német szerzőnek a magyar köztörténetben való kevésbé jártasságát mutatja viszont, hogy állítása szerint Horthy Miklós verte le a Tanácsköztársaságot, éspedig 1920-ban (82. o.), valamint hogy az 1938. évi annexiók óta létezett rövid ideig a közös magyar-szovjet határ (81. o.). Talán szemléleti kérdés és a hasonló német szakkönyvekben nem is szokásos, de kevésnek tartjuk a képes ábrázolásokat. Csupán alig két tucatnyi fénykép szerepel a kötetben, amelyek többsége protokolláris arcképfotó, illetve tipikusnak tekinthető eseményfotó. (Kivételként említ-