Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Vallomások a holtak házából. Ujszászy István volt vezérőrnagynak, a 2. vkf. osztály és az Államvédelmi Központ hajdani vezetőjének az ÁVH fogságában írott feljegyzései (Ism.: Pihurik Judit) V/1272

hogy például a Demokrata Néppárt vezetője, Barankovics István nem e névsorba kerülés miatt kényszerült nem sokkal később emigrációba — ő se, más se nagyon tudott Ujszászy hazakerüléséről —, mindazonáltal ez előhúzható kartotékadattá válhatott volna, ha marad, egy ellene indított eljárásban. Izgalmas kémtörténetekre sem lelhetünk a feljegyzésekben. Jószerével az egyetlen annak leírása, hogy prágai szolgálata során miként próbálták magát Ujszászyt „beszervezni", majd ennek meghiúsulása nyomán legalább kompromittálni, de az előadott történet még bulvárlapokban is legfeljebb „kis színes" lehetne, s nem „szenzációs sztori". Szigorlatozó történészhallgatók se e kötetből készüljenek legújabb kori vizsgáikra, mert bizonyos események pontatlanul szerepelnek Ujszászynál. Az 1938 őszi és 1939 tavaszi időszak felidézése során arról ír, hogy 1938-ban Kánya Kálmán külügyminiszter a bledi tárgyalásokról érkezett Kielbe. A két esemény időben egybeesett: a Bakách-Bessenyey György belgrádi magyar követ által folytatott bledi tárgyalás — a kisantant államainak képviselőivel — 1938. augusztus 21-23. között zajlott, 22-én írták alá a megállapodást, míg a Horthy Miklós vezette magyar delegáció — melynek Kánya Kálmán is tagja volt — 1938. augusztus 20-án éjjel indult Kielbe, és 29-éig tartózkodott Németországban. Az itteni tárgyalások — szemben Ujszászy állításával — eredménytelenül zárultak: Hitler fegyveres kezdeményező szerepet szánt volna Magyarországnak Csehszlovákia feldarabolásában, a magyar politikusok ezt a haderő elégtelen voltára hivatkozva elutasították - magukra haragítva ezzel a Führert. Más források is megerősítik viszont azt az Ujszászynál is terítékre kerülő kérdést, ami Észak-Erdély visszacsatolásáról szól: „Erdélyt ellepték az anyaországból betelepített hivatalnokok, tisztek: az úgynevezett 'ejtőernyősök.'" Emiatt meglehetős feszültség keletkezett az anyaországból vezényelt — az ottani viszonyokat kevéssé ismerő — tisztviselők, és a helyi magyarság között. Ez utóbbiak azt várták, hogy közülük kerülhetnek számosan (újra) kisebb-nagyobb stallumokba. Ujszászy feljegyzéseinek kiadására rendkívül alapos előkészítő munkálatok után került sor. A hihetetlenül pontos, terjedelmes jegyzetapparátus és a mellékletek, hivatkozások tényanyaga gyakorlatilag a korszak kézikönyvévé teszi a kötetet. Az iratok keletkezéséről és sorsáról — előkerüléséről és csonkaságának okairól — Haraszti György, a kötet szerkesztője nyújt pontos, alapos, „tényfeltáró" beszámolót. Ezen források — levéltárba kerülésük előtt — nem kevésbé kalandos utat jártak be az újabb kori titkosszolgálatok irattár-labirintusaiban, mint amilyet a füzetek Fekete Ivánra titkosított nevű szerzője mondhat magáénak. Utóbbiról, Ujszászy Istvánról Kovács Zoltán András rajzol — helyenként terjengős — pályaképet; számos eleme azután megismétlődik Szita Szabolcs rövidebb esszéiben is. Ezek egyfelől a vezérőrnagy Karády Katalinnal való kapcsolatának felelevenítésére, másfelől utolsó — immár fogolyéveinek — rekonstruálására tesznek kísérletet. A feljegyzésekben említetteknek arcot adni próbáló — időnként — terjedelmes életrajzok kapcsán azonban néhány kétely is felmerülhet az olvasóban. Az egyik kérdés, hogy szükséges-e a címek, rangok, nemesi előnevek, sőt helyenként (például a csak Horthy Istvánné életrajzában, lábjegyzetben megemlített édesanyja esetében) négy keresztnév felsorolása. Előbbi ugyan a kor rangkórságát visszamenőlegesen is jelzi, de inkább zavaró, mint informatív. A másik probléma, hogy miközben a legtöbb életrajz igen részletes, néhány feltűnően hiányos maradt - például Szálasi Ferencnek sem jut több néhány sornál. Több politikus, így például Imrédy Béla pályafutásának a bemutatása — ismét csak a neki szánt bő terjedelemhez képest — meglehetősen egyoldalú. Ahhoz képest pedig, hogy az összes főtiszti rangú szereplőről részletező életrajzot olvashatunk, Bayor (Bajor) Ferenc tábornok pályafutásának bemutatása a háború kezdetén véget ér. Kimaradt 1940-es reaktiválása, szatmárnémeti és újvidéki városparancsnoki beosztása, valamint az is, hogy sikkasztásért és más ügyekért bíróság elé állították és 1942-ben börtönbüntetésre ítélték. (Utóbbi tényeket maga Ujszászy említi.) Némileg következetlen az is, hogy Acsay László életrajza szerepel a kötetben, de Acsay Lászlóné Székely Lujzáról nincs adat. Ó közvetítő szerepet játszott a kiugrási kísérlet előkészítése során Ujszászy és Kovács Imre között, és egyéb összefüggésekben is többször felbukkan neve a kötetben. Szerencsésebb lett volna az életrajzokat, pályaképeket egységesíteni: az ismertebb személyiségekét rövidebben közölni, és csak az Ujszászy szempontjából fontosabb, kevésbé ismert szereplőkét részletezni. A kötet végére érve úgy tűnik, hogy a történet félbeszakadt és nem fejeződött be. Nemcsak a tárgyi információk tekintetében marad beteljesületlen a titkokat és a titkok nyitját kereső várakozás. Még nagyobb a hiányérzet a feljegyzéseket készítő „portréját" illetően, mert Ujszászy alakja továbbra is homályban marad. Számos adalék van persze Horthy rendszerének háborús lépése-