Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Vallomások a holtak házából. Ujszászy István volt vezérőrnagynak, a 2. vkf. osztály és az Államvédelmi Központ hajdani vezetőjének az ÁVH fogságában írott feljegyzései (Ism.: Pihurik Judit) V/1272

az 1941. április 1-jei LHT ülésének a jegyzőkönyve szerepel, a Szovjetunió elleni hadba lépéssel kapcsolatos forrás nem. A jünius 26-ai minisztertanácsi ülésről hiteles jegyzőkönyv nem maradt fenn, mindkét változat „stilizált," az egyik Bárdossy, a másik Bárczy által utóbb megváltoztatott, kiegészített szöveggel. Ujszászynak az 1942-es évre vonatkozó leírása megerősíti eddigi ismereteinket a 2. magyar hadsereg alkalmazásával kapcsolatban: a magyar politikai és katonai vezetés nem tudta, hogy melyik frontszakaszon, mennyi ideig, milyen feladatra alkalmazzák a németek a magyar katonákat, és fegyverzetük kiegészítését sem foglalták írásos megállapodásba, a megígért hadianyag pedig csak részben érkezett meg. A feljegyzéseknek fontos része a tábori csendőrség nyomozó osztályának felállításáról szóló fejezet, mert a köztudatba kevéssé beépült tényeket tartalmaz: „1942/43-ban egyre szaporodott a honvédség alakulataiból a szökések száma, a sorozások alól való kibúvás, szabadságolások túllépése. Szovjet-Oroszországból rablott tárgyak, élelmiszerek engedély nélkül való hazaszállítása." -írta Ujszászy. Emiatt állították fel a tábori csendőrnyomozó osztályt, melynek egyik feladata „a keleti arcvonalon rablott tárgyak hazaszállításának és értékesítésének ellenőrzése, illetve megakadályozása" - volt. Hihetnénk, hogy ezt is sugalmazásra írta, logikus is lenne - ha nem volnának egyéb források, melyek megerősítik, hogy volt ilyen. (Az Ujszászy által is említett Cseh Kálmán ügyében már a háború közepette eljárás indult.) A kötetben szereplő, Horthy István halálával kapcsolatos leírás majdnem mindenben ellentmond az özvegy memoárjában állítottaknak. Ujszászy szerint nem volt boldog a házasságuk, és Horthy István ivott az utolsó bevetését megelőző estén. Mindezt Szabó László vezérőrnagyra hivatkozva állítja (aki e napokban nem tartózkodott a kormányzó-helyettes környezetében). Azt viszont — szemben a fentiekkel —, hogy Horthy István 1942. augusztus 19-én este már nem fogyasztott alkoholt, és nem ünnepelte a névnapját (amit egyébként decemberben tartott), nemcsak az özvegy állítja — aki éppen a halálát megelőző napokban látogatta meg a férjét —, hanem több szemtanú is megerősíti. (Megjegyzendő, hogy a kötet közreadói két alkalommal is úgy említik Horthy Istvánné emlékiratát, mint igen részletes, illetve adatgazdag kútfőt. Megítélésem szerint azonban az apologetikus és helyenként kifejezetten naiv memoár csak erős forráskritikával használható.) A legérdekesebbnek ígérkező fejezetek közé tartozik Ujszászynak a Horthy Miklóssal és Kállay Miklóssal való kapcsolatát tárgyaló néhány oldal. Horthyról ismert tényeket közöl: például, hogy a szomszédos népek közül a szerbeket becsülte, vagy hogy nem volt hajlandó kapcsolatba lépni a szovjetekkel, mert a legnagyobb veszélyt a bolsevizmusban látta. Kállay Miklós miniszterelnökről többet ír, főként az angolszászokkal 1943 nyarán folytatott különbéke-tapogatózásokra térve ki, de új információt itt sem találunk. Aki pedig a „bulvárhíreket" keresné a kötetben, az ne reménykedjék a „Horthy általam ismert női viszonyai" fejezetcím láttán se. Bármifajta kommentálás nélkül olvasható néhány név, köztük az ismert színésznő, Bajor Gizi, vagy a kormányzó menyének mostohaanyja, Edelsheim-Gyulai Lipótné Rothkugel Ella. Maga a tény érdemel figyelmet, mert Horthy személyét — még inkább korabeli imázsát — illetően alig látott napvilágot effajta forrás. Inkább ejtheti gondolkodóba az olvasót Horthy kormányzói státusát is érintő azon kitétele, miszerint „a legfőbb hadúr" — legalábbis 1944-ben — már szenilis volt. Ugyancsak eltöprenghetünk a korabeli ügynökármádia több címszó alatt visszatérő — mondhatni parttalan — számbavételéről. Azért több címszó alatt, mert látnivaló, hogy e tárgykörben fogva tartói rigorózusan noszogatták Ujszászyt. A listák alapján joggal gondolhatnánk, hogy a Horthy-korszakban (is) „mindenki jelentett," mindazonáltal hiba lenne visszavetíteni az akkori időkre a közelmúlt ügynökvadászatának „közéleti társasjátékát". Ujszászy — a kötet közreadói szerint — tudatosan keverte össze a hivatalos és a társadalmi kapcsolatokat a szűkebben vett ügynöki tevékenységgel, esetenként mindennapos társasági kontextusokat nyilvánítva annak. Ezen a ponton elsőre ellentmondani látszik egymásnak két — a szövegek tanulmányozása során adódó — előfeltevés: a titkosszolga készségesen működik együtt őrzőivel, de hát szakmájának mégis egyik alaptétele — szükség esetén — a konfabulálás. Első — rövidebb — listája után is visszatérően faggatják e tárgykörben, s ennek megfelelően gyarapszik a füzetlapokon a hálózatokhoz tartozóként feltüntetettek köre. Aligha az egykori hálókocsi-kalauzok, konzumhölgyek, éjszakai lokálok mixerei érdekelték elsősorban Péter Gábor cégét. Sokkal inkább azok, akik aktuálisan — 1948-ban — lehettek számukra „érdekesek", főként kompromittálási célzattal. így gyarapodott azután a politikusok, diplomaták, neves értelmiségiek listája, az ekkoriban legismertebb színészek hosszú névsoráról már nem is beszélve. Az persze a korszak köztörténetéből tudható,