Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Visitatio Canonica Dioecesis Quinqueeclesiensis 1738-1742 / Egyházlátogatási jegyzőkönyvek a pécsi egyházmegyében (1738-1742) (Ism.: Siptár Dániel) V/1270

keresték ki a korábbi ceremoniális példákat a jegyzőkönyvekben (vö. 237., 251.), hogy azokat mintaként alkalmazhassák - például magas rangú vendégek fogadásakor, rokon hercegek elszállásolásakor vagy az audiencián követendő protokoll meghatározásakor. Kulcsár Krisztina VISITATIO CANONICA DIOECESIS QUINQUEECLESIENSIS 1738-1742/ EGYHÁZLÁTOGATÁSI JEGYZŐKÖNYVEK A PÉCSI EGYHÁZMEGYÉBEN (1738-1742) A bevezető tanulmányt írta és a forrásokat közreadja Gőzsy Zoltán - Varga Szabolcs (Seria Históriáé Dioecesis Quinqueeclesiensis V PHF 7.) Pécs, Pécsi Egyháztörténeti Intézet, 2009. 334 o. Pécsett kialakult egy jó hangulatú és szorgalmas szakmai műhely. A Pécsi Egyháztörténeti Intézet Katus László vezetésével a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola keretein belül 2005 óta működik. Eddig négy konferencia és hét kiadott kötet mutatja elhivatottságukat, valamint a tudományterület iránti szeretetüket. A jövőben a pécsi egyházmegye 18. századi vizitációs jegyzőkönyveinek kiadását tervezik, ennek első kötetét 2009 tavaszától immár kézbe is vehetjük a műhely két tagjának, Gőzsy Zoltánnak és Varga Szabolcsnak a szerkesztésében. Ma már aligha kell hangsúlyozni az egyházlátogatási jegyzőkönyveknek mint forrástípusnak a fontosságát. Szekfű Gyula és Vanyó Tihamér két világháború közötti figyelemfelkeltése óta nagymértékben fellendült a plébániák kánoni vizitációi során keletkezett hivatalos iratok használata és kiadása. Nem is csodálkozhatunk ezen, hiszen a bennük található adatok az egyháztörténeten túl a társadalom-, művelődés-, művészet- és helytörténet, a demográfia és néprajz művelői számára egyaránt nélkülözhetetlenek és értékesek. Ezen a helyen nem célom az egyházlátogatási jegyzőkönyvek forrásértékének és magyarországi historiográfiájának részletes bemutatása, annál is inkább, mivel azt az ismertetendő kötet szerkesztői is megtették. Mindössze arra szeretnék rámutatni, hogy a Vanyó Tihamér által 1941-ben megfogalmazott elvek egy ideje a megvalósulás útján haladnak. A Regnum című egyháztörténeti folyóirat hasábjain az ismert egyháztörténész a következő sorokat jelentette meg. „Ezért legsürgősebb feladatnak tartjuk, hogy minden egyházmegye lassú egymásutánban, a legrégibbeken kezdve, eredeti szövegben — lehetőleg jegyzetelve és bevezetéssel — kiadja egyházlátogatási jegyzőkönyveit. Altalános elvként megállapíthatjuk, hogy 1800-ig az eredeti terjedelemben kellene őket megjelentetni, [...] a kiadás időrendben haladjon [...]. E munkának alapfeltétele, hogy először minden püspökség rendszeresen megállapítsa meglevő s a plébániákon és más levéltárakban lappangó egyházlátogatási jegyzőkönyveinek jegyzékét." (Vanyó Tihamér: A plébániatörténet-írás módszertana. Regnum. Egyháztörténeti Évkönyv [1940-41.] 36.) Fél évszázaddal később éppen e folyóirat hasábjain megjelent cikkében Vanyó már örvendetes eredményekről számolhatott be, de elsősorban mennyiségiekről, mivel „ennek a nagyérdemű munkának [...1 sajnálatos fogyatékossága, hogy legnagyobb része mindennemű jegyzetelés nélkül látott napvilágot, és egyetlen szerző sem kísérelte meg az összefoglaló ismertetést és értékelést." (Vanyó Tihamér: Egyházi források művelődéstörténeti jelentősége. Századok 125. [1991: 3-4. sz.] 339-340.) Az alapfeltétel, a jegyzőkönyvek jegyzékének összeállí tása azóta szinte teljesült. A Szántó Konrád és Zombori István sorozatszerkesztésében 1998 és 2000 között Szegeden megjelent Egyházlátogatási jegyzőkönyvek katalógusa kilenc egyházmegyét érint. Töretlenül halad továbbá a vizitációs források felhasználása és kiadása is, elsősorban a 16-17. századiaké. A most bemutatott kötet az eddigieknél több tekintetben megfelel a fent idézett kívánalmaknak. Egyrészt egy tervezett sorozat első része, amely a legrégebbi jelenleg is meglévő, de eddig meg nem jelent pécsi vizitációtól kezdve sorban kívánja kiadni teljes terjedelemben az egyházmegye jegyzőkönyveit, azaz a kötet szisztematikus munkát indított el. Másrészt mindez a pécsi püspökség hittudományi főiskoláján működő intézet munkájának köszönhető, azaz tulajdonképpen Vanyó Tihamér elvét megvalósítva az egyházmegyétől indul ki. Végül a kötet a szöveget jegyzetekkel és bevezetéssel közli, mely utóbbiban a szerkesztők az adatok egy bizonyos szempontból való összegzésére is vállalkoztak. Ezt tették továbbá az általuk 2009. április 2-3-án Pécsett rendezett Katolikus megújulás és a barokk reorganizáció Magyarországon, különös tekintettel a Du-