Századok – 2009
KISEBB CIKKEK - Tóth Ferenc: Államrezon és nemzeti géniusz. Franz Moritz von Lacy Magyarországról szóló kéziratos esszéje (1770-1772) V/1239
sairól, amelynek csinossága mellett gyakorlati előnyeit is kifejti, különösen annak katonai egyenruhaként való felhasználása szempontjából. A jóval rövidebb és homogénebb második fejezet témája a magyar lakosság állapota. A korszak gondolkodóinak visszatérő témája a népességfogyástól való félelem és a nagyhatalmi státusz demográfiai feltételeinek biztosítása. A törökellenes háborúkban kivérzett magyar lakosság számára ezek a kérdések sokkal fokozottabban jelentkeztek, mint a nyugat-európai országok számára. A század elején a visszafoglalt területek nagy része lakatlan pusztaság volt, és csak a század második felében indult meg a lakosság dinamikus növekedése, elsősorban a szervezett telepítések és migrációk következtében. Magyarország így is nagyon komoly demográfiai deficittel rendelkezett korszakunkban. A korabeli katonai gondolkodók különféle elrugaszkodott ötletekkel próbálták a népesség természetes szaporulatát fellendíteni. Szász Móric marsall például olyan házasságok rendszerét kívánta bevezetni, amelyeket csak öt évre kötnének, és csupán gyermekáldás esetén hosszabbítanának meg.9 A népességfogyástól való félelem mellett Lacy számára inkább a meglévő népességgel való jó gazdálkodás tűnik igazán fontosnak. Szerzőnk munkájában megemlíti azt a népszámbecslést, amely szerint az ország lakossága kb. 5 millió főt számlált. Számításai szerint az aktív férfilakosság aránya mintegy 1,3 milliós nagyságrendű volt. Erre alapozva egy korabeli számítást alkalmaz, amely a hadsereg utánpótlását évente száz lakosra jutó 1 főben határozta meg, amely kb. 50.000 fős újoncszámot eredményezne. Ezt követően hosszasan elemzi e számítás gyengéit és Magyarország szempontjából egyéb tényezők figyelembevételét javasolja (pl. a mezőgazdasági termelés munkaerőigényét, a háborús és békeévek számát, a népesség újratermelődésének igényét stb.). Mindezek alapján egy sokkal takarékosabb megoldást javasol az ország számára. Eszerint a békeévek alatt csak mintegy 6225 fős létszámnövelést tart fontosnak, amely 437.850 fős megtakarítást jelent a költségek szempontjából, és ráadásul a népesség természetes növekedését is jótékonyan befolyásolja. Ezenkívül javasolja még külföldi újoncok alkalmazását és a tapasztalt katonák megtartásának takarékos elvét is. Végezetül a második fejezet egy érdekes anekdotával illusztrálja a népesség növekedését ösztönző lehetőségek tárházát. Leír egy — feltehetően 1770. évi — magyarországi utazása során átélt, nevezetesen egy zempléni parasztházban tapasztalt jelenetet, amikor megtagadták egy fiatal fiúnak, hogy az apja párnáját használja alváshoz, mivel csak a házas embereknek volt joguk párnával aludni. Ebből arra a következtetésre jutott, hogy az ilyen és hasonló szabályzásokkal igen hatékonyan lehetne a népesség növekedését befolyásolni, amely a hadsereg számára szükséges új emberi erőforrásokat hozhatna létre. A harmadik fejezet egy rendkívül izgalmas kérdést tárgyal: a magyar nemzet géniuszát {génie de la nation, németül Nazionalgeist), vagy más szóval a nemzeti karakter jellegzetességeit. A nemzeti sajátosságok katonai szempontból való vizsgálata a 18. század második felének gyakran visszatérő témája volt, szinte valamennyi nagyhatalom katonai szakirodalma megemlékezik róla. A 9 Jean-Pierre Bois: Maurice de Saxe. Paris 1992. 234.
