Századok – 2009
KISEBB CIKKEK - Tóth Ferenc: Államrezon és nemzeti géniusz. Franz Moritz von Lacy Magyarországról szóló kéziratos esszéje (1770-1772) V/1239
nemzetközi hadseregekből egyre inkább a kevésbé költséges nemzeti haderők létrehozására törekvő állami hivatalnokok és hadvezérek gyakran értekeznek e témáról, és már jóval a francia forradalom kitörése előtt kész tervek jöttek létre a nemzeti haderők létrehozására. Érdekes módon a magyar katonai erényeket, elsősorban a huszárságot felmagasztaló kisháborús szakirodalom1 0 elterjedését követően felerősödtek azok a hangok is, amelyek az önálló állandó nemzeti hadseregek létrejöttét pártfogolták. Az európai katonai gondolkodásban bekövetkezett változások következtében, elsősorban a hétéves háború után, a császári hadvezetés körében is tért hódított a porosz mintára létrehozott Nazionalkojps és Nazionalregiment egységek létrehozásának igénye.1 1 Lacy szövegében a kisháborús szakirodalom magyar huszárkultuszának és a modern nemzeti alapon szerveződő hadsereg gondolatának érdekes ötvözetét találhatjuk. A két eszme közötti kapcsolatot a felvilágosodás filozófiája biztosítja. A fejezet elején a szerző kiemeli a magyarok természetes katonai adottságait (és egyben az egyéb mesterségektől való viszolygását is), amelyeket valószínűleg az ország klímájának köszönthetnek. Nem fogadja el ugyanakkor maradéktalanul Montesquieu determinista klímaelméletét, hiszen ezzel saját reformjavaslatait cáfolná meg. A magyarok az ő számára természettől fogva kiváló katonák és különösen nagyszerű lovasok. Ezek a megjegyzései híven tükrözik a korabeli kisháborús szakirodalom magyarságképét, amely Turpin de Crissé, Chabo de la Serre, Pérau abbé vagy a magyar Jeney Lajos Mihály műveinek köszönhetően köztudottá vált Európában. Az új elemet ezzel kapcsolatban az elméleti képzés szorgalmazásában találhatjuk meg Lacynél. Élesen kritizálja a magyarországi oktatás hiányosságait, amely az arisztokrácia szűk köreit leszámítva nem alkalmas a modern katonai elit képzésére. Szerinte a nagyszombati egyetem teológiai vitái és a magyar nemesség konzervatív attitűdje éles ellentétben állnak a kor új kihívásaival. A Rousseau eszméit valószínűleg jól ismerő szerző sejteti, hogy a modern oktatás bevezetésével a természettől jó katonának született magyarokból kiváló alattvalókat lehetne képezni. Ezzel szemben a széthúzás és rebellió szelleme él közöttük, amely nemzedékről nemzedékre öröklődő németellenességet szül. Kivételt jelentenek azok a Bécsben meghonosodott arisztokrata családok, akik az udvar iránti hűség és a műveltség mintaképei. Mindezek mellett a szerző sajnálkozását fejezi ki a magyar adófizetési morál és a magyar honvédelmi rendszer elavult állapota miatt. Ez utóbbi, a híres inszurrekció (insurrectio) intézménye különösen kivívta ellenszenvét, amelyet a korabeli lengyel konföderációs hadseregek harcértékéhez hasonlít: véleménye szerint mindkettő többet árt, mint használ az ország védelmének. A megoldást — hasonlóan a nála egy évszázaddal korábban tevékenykedő kollégájához, Raimondo Montecuccolihoz — az állandó magyar hadsereg felállításában és továbbfejlesztésében látja. Keserűen jegyzi meg a fejezet végén, hogy a magyar nemesség minden követ megmozgat e reformfolyamat megállítása érdekében. 10 L. ehhez Tóth Ferenc: A la hussarde... (Adalékok a franciaországi huszármítosz történetéhez). Aetas (2003:3-4. sz.) 55-67. 11 Kotasek, E.: Feldmarschall i. m. 123.
