Századok – 2009

KÖZLEMÉNYEK - Kurucz György: Köznemesi vagyoni állapot a Dunántúlon. Pallini Inkey Boldizsár 1792. évi hagyatéka V/1199

robotnappal tartoztak, így például Iváncsecen másfél telek után 50 robotnapot számoltak, egy és háromnegyedtelek után pedig 55-öt. Az Inkey-birtokokon élő úrbéres, illetve robotra kötelezett lakosság mindemellett évente 353 öl fa be­szállításával is tartozott.2 8 Természetesen a kor gyakorlatának ismeretében a regisztrált robotnapo­kat nem lehet automatikusan, fizikai értelemben ledolgozandó munkajáradék­nak tekinteni, hiszen az Inkey család birtokain — más jelentősebb birtokosok­hoz (pl. Festetics, Károlyi stb.) hasonlóan — igen sok úrbéres családfő kész­pénzben váltotta meg robotkötelezettségét.2 9 Ez egyrészt a földesúr készpénz­szükségleteivel magyarázható, másrészt magától értetődően az allodiális (ma­gánkezelésű) földektől távol eső falvakban élő úrbéresek robotszolgálatát sem lehetett mindig igénybe venni. A robotnapok megváltása a földesurat képviselő tisztekkel folytatott egyezség függvényében egyébként feltétlenül könnyebbsé­get jelentett, mind a szolgáltatásra kötelezettek, mind pedig a földesúr eseté­ben, hiszen utóbbi így is növelhette közvetlen készpénzbevételeit. Az „ingatlan javak mivoltának és jövedelmeinek" összegzése szerint az urbáriális kötelezettségekből származó készpénzbevételt 3397 ft-tal számolták, amelyből az úrbéri rendelet előírásainak megfelelő készpénzfizetési kötelezett­ség (cenzus) mindössze 833 forint volt, míg a fennmaradó összeget az egyéb megváltások (robot, kilenced, irtásföldek, bérletek) tették ki. A tényleges bevé­telek közé sorolták még — bár készpénzben az összegzés nem adta meg — a ma­lomvámból befolyó és az urasági kocsmák révén értékesített termény mennyisé­get is. Az előbbi esetben 301 köböl (köböl = 53,311, egy pozsonyi mérő3 0 ) búzát és 2326 köböl rozst számoltak. Ez, tekintettel az ausztriai piacok közelségére és a bécsi gabonapiac 1792. márciusi árainak alsó értékét alapul véve, a pozsonyi mé­rőnkénti 46 garasos (1 garas - 3 krajcár, a továbbiakban: xr) búzaár esetében 692,3 ft, illetve a rozs 27 garasos árszínvonalát számítva 3140,1 ft értékű gabo­nát jelentett.31 Borból 4275 akó (feltehetően a Dunántúlon elterjedt és a Varasd megyei szőlőtermelők által is magukénak vallott pozsonyi akó = 54,3 l3 2 ) „el­kocsmáltatott" bort számoltak (vö. az alábbi, 1. táblázatot).3 3 1. táblázat Jelentősebb Inkey urasági bormérések forgalma mennyiségi megoszlás szerint Település Mennyiség (akó) Pallin 550 Nagyrécse 210 Csehi puszta 150 28 Uo. fol. 78. 29 MOL Festetics Lt. P 235, 147. cs, MOL Károlyi Lt. P 397 60. k. 30 N. Kiss István: Mérték, állam és társadalom. (A Magyar Királyság XV-XIX. századi űrmérté­keinek kérdéséhez). Agrártörténeti Szemle 17. (1975. 1-2. sz.) 280, Uő: A pozsonyi mérő felhaszná­lásának problémái. Agrártörténeti Szemle 18. (1976. 3-4. sz.) 544-549. 31 Magyar Hírmondó 1. (1792) 380. 32 N. Kiss I.: Mérték, állam i. m. 282. 33 ZML Inkey Boldizsár árvái javainak összeírása 1792-ben, Zala, Vas, Kőrös és Somogy me­gyékben és Kőszeg városában, fol. 78.

Next

/
Thumbnails
Contents