Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Kurucz György: Köznemesi vagyoni állapot a Dunántúlon. Pallini Inkey Boldizsár 1792. évi hagyatéka V/1199
Ingatlan-javak és bevételek Inkey Boldizsár Vas, Zala, Somogy, továbbá Horvátországban Kőrös megyében összesen 64 településen, azaz puszta, úrbéres falu, mezőváros vagy szabad királyi város területén, vagy annak határában rendelkezett valamilyen lakóvagy gazdasági épülettel, szántóterülettel, réttel, szőlővel, erdővel. Tizenhárom település (Pallin, Újudvar, Szerdahely, Rigyác, Petri, Semjénfölde, Belica, Gorica, valamint Alsóbagota-, Újnép-, Tőkeháza-, Vente- és Marton puszták) kizárólagos tulajdonosa volt, míg a többi, a jegyzékben szereplő településen compossessor, illetve bármilyen egyéb haszonvétel, épület, földterület vagy egyéb jövedelemforrás (pl. rév) haszonélvezője volt. Az inventárium összegzése szerint a központi, pallini uradalomhoz tizenegy kisebb magyarországi és két horvátországi majorság tartozott. A regisztrált ingatlanok presztízsjellegét, illetve a hozzájuk tartozó egyéb földterületeket is figyelembe véve a család még két másik településen, Raszinyán és Kőszegen rendelkezett uradalmi központtal.15 A regisztrált úrbéri szolgáltatásokat a töredéktelkekkel együtt összesítve 470 telek után számították Inkey Boldizsár birtokain.1 6 Jóllehet az úrbéresek kezén lévő teljes szántó- és rétmennyiséget nem adta meg holdra átszámítva az inventárium, és ma már lehetetlen feladat az egyes családfők birtokában lévő telek minőségi besorolásának visszakeresése, mégis a Mária Terézia rendeletében megszabott klasszifikációt figyelembe véve — s ez legalábbis Zala megyében 18 hold szántó és 6 kaszaija/szekér rétet jelentett az első osztály esetében — legkevesebb 8460 holdnyi szántóterülettel és 2820 holdnyi réttel számolhasokban. In: Rendi társadalom - polgári társadalom 2. Kutatás - módszertan. Szerk. Erdmann Gyula. Gyula 1989. 33-41, Siska József: Egy Zemplén megyei nemesi gazdaság a XVTI-XVIIL században. Agrártörténeti Szemle 30. (1988. 3-4. sz.) 470-513, Turbuly Éva: Egy zalai köznemes, Deák László vagyoni viszonyai és gazdálkodása. Zalai Gyűjtemény 34. Szerk. Kapiller Imre. Zalaegerszeg 1993. 17-37, Dominkovits Péter: A Neuhold család tóközi birtoklásáról. (Vázlat egy XVIII-XIX. századi Győr megyei középbirtok történetéről). In: Arrabona 31-33. Szerk. Filep Antal. Győr 1994. 107-125, Pálmány Béla: Nógrád vármegye nemességének rétegződése a 18. században. In: Vera (nem csak) a városban. Rendi társadalom - polgári társadalom. Supplementum 1995. Szerk. Á. Varga László. Salgótarján 1995. 265-283, Uő: A magyarországi nemesség társadalmi tagozódása (1685-1815). In: Mágnások, birtokosok, címerlevelesek. Rendi társadalom - polgári társadalom 9. Szerk. Odor Imre -Pálmány Béla - Takács Péter. Debrecen 1997. 37-86, ifj. Barta János: Nemesi birtokok és jövedelmek Zemplén megyében a XVIII. század végén. In: Uo. 181-201, Dominkovits Péter: Latifundiumok és nemesi kisbirtokok. (Moson megye nemessége a 18-19. század fordulóján). In: Uo. 203-218, Uő: Birtoklástörténet - társadalomtörténet: a Petőházi Zeke család Zala megyei birtokai. Zalai Gyűjtemény 42. Szerk. Káli Csaba. Zalaegerszeg 1997. 87-120, Kaposi Zoltán: Egy középbirtokos família 100 éve Somogy vármegyében. (Somsich család felemelkedése). In: Somogy Megye Múltjából 33. Szerk. Szántó László. Kaposvár 2002. 59-87, Pozsgai Péter: A földbirtoklás változásai és a kisnemesség Torna megyében (15-19. század). In. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 46. Szerk. Veres László - Viga Gyula. Miskolc 2007. 159-195, Völgyesi Orsolya: A gazdálkodó költő. Kisfaludy Sándor gazdasági följegyzései. In: A fogyasztás társadalom története. Rendi társadalom - polgári társadalom 18. Szerk. Hudi József. Bp.-Pápa 2007. 35-51. 15 ZML Inkey Boldizsár árvái javainak összeírása 1792-ben, Zala, Vas, Kőrös és Somogy megyékben és Kőszeg városában, fol. 74v-76. lb A fenti telki állomány nagyságának érzékeltetéséhez összehasonlításképpen érdemes megemlíteni, hogy 1795-ben Zala vármegye legjelentősebb földbirtokosának, gróf Festetics Györgynek a központi, keszthelyi uradalmához 161 3/8 telek, a Somogy megyei csurgói uradalomhoz pedig 412,75 telek tartozott. MOL Festetics Lt. P 235, 147. cs. Gazdaság Tüköré fol. nélkül.