Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Ugrai János: Felemás modernizáció. Az osztrák oktatáspolitika kezdetei és Johann Melchior von Birkenstock nézetei V/1163
nopóliumuk megtörését hozó — egyetemi reformig a felsőbb oktatás teljes egészét kezükben tartották a szerzetesrendek, főként a jezsuiták. így feloszlatásuk, elbocsátásuk után kilátástalanul súlyos tanárhiány jellemezte a gimnáziumokat, amit egy esetleg sikeresen, gyorsan megszervezett tanárképzés is csak hosszabb átmeneti idő után tudott volna felszámolni.4 5 Ám éppen a tanárképzés megszervezésének elodázása volt a legnagyobb sikere a régi rend híveinek, így az idő múlásával egyre jobb pozícióba kerültek a nélkülözhetetlennek bizonyuló exjezsuiták. Ráadásul a tanügyigazgatás minden szintjén is mindvégig meg tudták őrizni a befolyásukat, személyes pozícióikat.4 6 Az egyetemeken ugyan nem ennyire kirívóan, de hasonló helyzet állt elő, csak az újabban bevezetett tudományágakban tudták teljesen mellőzni őket. A korszak bécsi érseke, Christoph Anton Graf Migazzi (1714-1803) köré csoportosultak azok — a főként aktív felső egyházvezetőkből álló — erők, akik meg akarták szerezni ugyan a jezsuitáktól a befolyást, de a felvilágosodás és az állam törekvéseivel szemben az egyház érdekeit védték. Markáns jezsuitaellenességük nem párosult szekuláris vagy modernizációs célokkal. Fellépésük tehát jobbára kimerült saját befolyásuk erősítésében, illetve bizonyos teológiai és egyházszervezeti kérdések képviseletében.47 Az oktatáspolitikában azonban mindenféle komolyabb tartalmi változtatásnak ellenálltak, hiszen azok az egyház hagyományos szerepét rendre kétségbe vonták. Jelentőségüket növelte, hogy a cenzúrabizottságban, a különböző egyetemi testületekben, a papképző szemináriumok és leginkább persze a püspökségek vezetésében kikerülhetetlenek maradtak, és így közvetlen rálátásuk volt a tanügyek egészére. Jól jellemzi ezen szereplők pozícióját Migazzi személyes sorsa. A korábban reformoktól sem elzárkózó, makacsul jezsuitaellenes érsek megrettent az állami hatalom kiterjedésének veszélyétől, és idővel, nézeteit felülvizsgálva már minden kérdésben kifejezetten konzervatív álláspontra helyezkedett.4 8 45 Karl Wotke: Beiträge zur Gymnasiallehrerfrage in Österreich in den Jahren 1796 bis 1800. Beiträge zur Österreichischeil Erziehungs- und Schulgeschichte 12. (1910) 72-106, különösen 72-74. 46 Az egykori jezsuiták oktatási befolyásáról: Haberzettl, H. : Die Stelllung i. m. 152-173. 1793-ban például az igen nehézkesen megalakuló bécsi tanári gyűlés 17 tagjából 11 exjezsuita volt, élükön a szintén a rend egykori tagjával, Wilhelm von Brinkkel. Nem véletlen, hogy szinte mindenben (tanulmányi idő hosszában, tankönyvek átdolgozásának kérdésében, latin és vallás nagy arányában stb.) a jezsuita hagyományok folytatását javasolták, s a Studienkonseßszel is ellentétbe kerültek. Timp, H. : Die Problematik i. m. 17-20. 17 Jellemző az a követeléslista, amit Migazzi napokkal II. József halála után nyújtott be: minden tankönyvet ellenőrizhessenek a püspökök; egyébként is állítsák vissza a minden iskolára kiterjedő, átfogó püspöki felügyeleti jogot; teljes mértékben rehabilitálják a latin nyelvet és a 18. század közepi szinten tanítsák; a II. József idején államosított-szekularizált papi szemináriumokat reklerikalizálják. Hasonló követeléseket fogalmazott meg a szintén igen aktív Heinrich von Kerens sankt pölteni vagy Joseph Anton Gall (1748-1807) linzi püspök is. Grimm, G.: Elitäre Bildungsinstitution i. m. 315-316. Migazzi egyébként II. Ferenc trónra lépésekor újabb programmal jelentkezett, még mélyebb, teljes körű reorganizációt követelve, és egyszersmind az uralkodó és az egyház új szövetségét felajánlva. Grimm, G.\ Elitäre Bildungsinstitution i. m. 349-354. 48 1757-ben került a bécsi érseki székbe, és eleinte elszántan jezsuitaellenes tevékenységet fejtett ki. Az 1760-as évek közepétől azonban egyre egyértelműbben elhatárolódott korábbi önmagától és a köré szerveződő janzenistáktól — velük a jezsuita rend feloszlatása után minden kapcsolatot fel is számolt. Ezt követően a teréziánus-jozefinus egyház- és oktatáspolitika egyik legerősebb és legszínvonalasabb ellenzője lett. Peter Hersche: Erzbischof Migazzi und die Anfänge der jansenistischen