Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Ugrai János: Felemás modernizáció. Az osztrák oktatáspolitika kezdetei és Johann Melchior von Birkenstock nézetei V/1163
Végül II. Ferenc császár 1805. évi rendelete zárta a változtatások sorát. Bár ekkor szilárdult meg a neveléstan pozíciója a filozófiai karon, és néhány további kisebb-nagyobb lépés is a szakszerűsódést szolgálta, itt is a restaurációs törekvések váltak dominánssá. Jellemző erre, hogy miközben az 1752., 1774., 1783. és 1790. évi rendtartások kizárólag világi tárgyakat szabályoztak a filozófiai karon, az 1805. évi szabály 3 éven át heti 2 órában, kötelező vizsgatárgyként írta elő a vallásismeretet. Egyre növekedett ismét az egyházi befolyás, míg végül az egyetemi tanterv 1818. évi revíziója a tanszabadság teljes felszámolásához vezetett.4 3 2. Főbb vitatémák, törésvonalak Az évtizedekig folyó, néha igen intenzív, időnként viszont lanyhuló vitasorozat számtalan problémát érintett, és sokak állásfoglalását tette lehetővé. A különböző szereplők pozíciójának meghatározása nem egyszerű, hiszen ahogy a modern oktatási rendszernek is legfeljebb a csíráiról beszélhetünk, ügy a klasszikus oktatáspolitikai érdekcsoportok is csak nagyon kezdetleges állapotban fedezhetők fel. Az egyes, hosszá évekig befolyásos szereplők álláspontja változhatott, és így egymáshoz való viszonyuk sem tárgyalható néhány nagy blokk elkülönítésével. Igaz, ez alól két-három nagyobb tábor is kivételt képez. Áttekintésünket éppen ezért velük kezdjük. Ezt követően azonban inkább a legjellemzőbb vitatémákat, és az ezek kapcsán megfogalmazódó tipikus javaslatokat idézzük fel - ettől remélve, hogy kirajzolódnak a meghatározó véleményformálók és döntéshozók közötti különbségek. a. Egyházi vezetők oktatáspolitikai törekvései Igazán homogén csoportokat az a tény eredményezett, hogy az állami oktatáspolitika az egyház kárára született meg. Két-három kivételesen széles látókörű egyházi személyiségtől4 4 eltekintve az egyház részéről általában a mindenféle értelemben vett status quót erősítő állásfoglalások születtek. Ezek a személyek nemcsak az állami szerepvállalás térnyerését, hanem a tartalmi-didaktikai újításokat is ellenezték, és mindvégig a 18. század eleji állapotok visszaállítására törekedtek. Ennek ellenére részben világnézeti, részben viszont hatalom-megosztási okokból nem egy, hanem legalább két (de inkább három) csoportról beszélhetünk. Legmarkánsabban az időközben feloszlatott szerzetesrendek oktatásban érdekelt tagsága különült el. Ezen belül is különösen a jezsuiták (exjezsuiták) álláspontja volt egyértelmű. Mindvégig a teljes restaurációra törekedtek tehát, és bár ezt minden más résztvevő anakronisztikusnak és károsnak tartotta, az oktatásban továbbra is megkerülhetetlennek bizonyultak az egykori jezsuiták. Ez elsősorban korábbi szilárd pozícióikból, s azok legalább részben sikeres átmentéséből adódott. Az 1750-1760-as években megvalósuló — éppen az ő mo-43 Wotke, K.: Das österreichische Gymnasium i. m. 20.; Brezinka, W.: Pädagogik in Österreich i. m. 20-25. 44 Marx és Lang mellett leginkább Rautenstrauchra gondolunk.
