Századok – 2009
TANULMÁNYOK - Horváth Zita: Örökös és szabadmenetelű jobbágyok a 18. századi Magyarországon V/1063
szonyok között is megpróbáltak maguknak, ha nem is adómentes, de a korábban is jobbágyi kötöttségek között élőknél kedvezőbb helyzetet elérni. A 18. századra tehát a parasztság jogilag két táborra oszlott: az örökös és a szabadmenetelű jobbágyokra, akik között a fő különbség a költözés szabadságában állt, de ez a korszak elején a szolgáltatások tekintetében is megnyilvánult. Az 1715. évi országgyűlés már számolt a szabad költözésű rusticusok létezésével.5 1 Míg a szabadmenetelűek többnyire pénzjáradékot (taksát vagy árendát) fizettek, amelynek összege a 18. század elején évi 1 forinttól 10-12 forintig terjedt,5 2 addig az örökös jobbágyok a hagyományos földesűri járadékokkal tartoztak (kilenced, ajándék, robot, füstpénz, egyházi tized stb.). A szabad költözésű jobbágyok státusának elnyerése az örökös jobbágyok számára vágyott cél lett. A magyar történetírás egységes álláspontja szerint — miként erre a bevezető fejezetben már utaltam — a 18. század második felétől a jobbágyság helyzete romlani kezdett, ez alól a szabadmenetelűek sem jelentettek kivételt. A terhek nőttek, és a földesurak — elmúlván az égető munkaerőszükség — ismét korlátozni próbálták a szabad költözést. Az ország vidékei között persze óriási különbségek voltak, a volt hódoltsági területen változatlanul kevésbé terhelték a jobbágyokat. Varga János szerint a század második felétől egyre kevesebb különbség mutatkozik a szolgáltatások tekintetében az örökös jobbágy és a szabadmenetelű között, egyfajta kiegyenlítődés jött létre közöttük a szabadmenetelűek kárára. Az 1760-as évekre, szintén Varga becslése nyomán, a jobbágyság összlétszámából 30-40%-ot tehettek ki a szabadmenetelűek.5 3 Az én becslésem szerint a szabadmenetelű jobbágyok száma elérhette az 50%-ot. Emellett a parasztság helyzetének romlását jelzik az uralkodóhoz egyre gyakrabban beérkező panaszok.5 4 Meg kell állapítanunk ugyanakkor, hogy a panaszok oka elsősorban nem az úrbéres terhek növekedése volt, hanem a különböző földesúri visszaélések, illetve az, hogy a paraszt panaszára sehol sem nyert jogorvoslást.5 5 Különösen azt sérelmezték, hogy a földesúr visszaél elővételi jogával, túl gyakran kell hosszúfuvarra menniük, és ősi, szerzett jogaikat éri sérelem. Az 1945 utáni történetírás a terhek növekedésének okát elsősorban a földesúri majorságok kiterjesztésében látta, és ennek nyomán abban, hogy a földesúr kihasználta a kedvező piaci lehetőségeket, és a nagyobb profit érdekében többet robotoltatott a jobbággyal. Erre azért volt szüksége, mert a földesúri üzem technikai színvonala nem nagyon haladta meg a jobbágygazdaságét és a többletet egyedül a munka fokozásával tudta elérni. Mindenkor a piaci viszonyoktól függött, hogy éppen munkajáradékot vagy pénzt követelt parasztjaitól a földesúr. Az újabb kutatások viszont már cáfolták a majorságok ilyen mértékű kiterjesztését, továbbá azt is, hogy ez feltétlenül a jobbágytelek rovására történt volna, sokkal inkább az irtásokra terjedt ki vagy esetleg a közösen hasz-51 Acsády I.: A magyar jobbágyság i. m. 341. 52 Iß. Barta J.: Magyarország mezőgazdaságának regenerálódása i. m. 71. 51 Varga J.: Jobbágyrendszer a magyarországi i. m. 54 Szántó Imre: A parasztság kisajátítása és mozgalmai a gróf Festeticsek keszthelyi ágának birtokain 1711-1850. Bp. 1954.; H. Balázs Éva: Jobbágylevelek. Bp. 1951. 55 Hóman Bálint - Szekfű Gyula: Magyar történet IV Bp. 1935. 539. (A 18. század története fejezetet Szekfű Gyula írta.)
