Századok – 2009
TANULMÁNYOK - Horváth Zita: Örökös és szabadmenetelű jobbágyok a 18. századi Magyarországon V/1063
az ország különböző részeiből költöző népesség szinte teljesen parasztokból állt. Az ország északi és nyugati részéből, ahol a népsűrűség nagyobb volt, a telekaprózódás következtében a jobbágytelek átlaga a féltelek volt, nem volt már szabad jobbágytelek, nőtt a jobbágyok elszegényedése, ezért sokan települtek át a volt hódoltsági területre. A szabad földterületek emellett az adókedvezménnyel csábították a jobbágyokat. Az 1723. évi 103. törvénycikk az országba beköltözőknek hatévi adómentességet biztosított.4 8 A költözést azonban gátolta a földesúri hatalom, félve munkaerejének elvesztésétől, különösen az egy-két jobbággyal rendelkező kisbirtokosok próbálták tiltani a költözést. Az 1715. évi 101. törvénycikk kimondta, hogy a földesúr passzuslevele nélkül egyik megyéből a másikba nem engedhetők át a jobbágyok, és erre a katonáknak kellett felügyelni. 1723-ban már az eredetileg szabad költözési joggal rendelkezők költözését is igyekeztek korlátozni, 1724-ben pedig a Helytartótanács elrendelte, hogy az új telepes jobbágyok abban az esetben kaphatnak adókedvezményt, ha már korábbi helyükön is rendelkeztek vele. A jobbágyvándorlást azonban ezek az intézkedések nem tudták megakadályozni, egyre nőtt a jobbágyszökések száma.4 9 Mint említettük, 1723 óta minden új jövevénynek hat év adómentességet adtak a földesurak, Mária Terézia pedig 1774-ben elrendelte, hogy azok a mesteremberek, akik városokba költöznek, ha szükség van rájuk, városi polgárjogot, mesteri rangot ingyen nyerjenek, és három évig minden adótól mentesek legyenek. De a betelepített tömegek többsége német földről származó földműves paraszt volt, akik a királyi kincstár hatalmas újszcrzeményi, főleg délvidéki jószágaira, valamint a nagybirtokokra telepedtek. Tehát a kincstár és a nagybirtokosok voltak a legnagyobb telepítők (Károlyi Sándor, az Esterházy család, a Festeticsek, Grassalkovich Antal, Harruckern János György, C. Mercy a Temesi bánság első kormányzója, valamint nagy egyházi uradalmak vezetői). A telepítettek nagyobb része a nyugati és délnyugati katolikus német területekről származott. A telepítések első szakasza I. Lipót 1698. évi népesítési nyílt parancsával vette kezdetét, majd az 1740-es években a Mária Terézia által elindított kincstári telepítésekkel zárult.50 Mindezek alapján az már világos, hogy mi volt az állam és földesurak érdeke a telepítésekben, de vajon mi késztette a betelepülőket? Mindenekelőtt kész házakhoz, felszerelt gazdasághoz juthattak, kedvező telepítési szerződéseket kötöttek velük, amely magában foglalta néhány évre az adómentességet, a szabadköltözésijogot. Ezzel — és témánk szempontjából ez a legfontosabb — megnőtt az országban a szabadmenetelű jobbágyok száma. Az adómentes évek letelte után ezek a jobbágyok földesurukkal szerződést (kontraktus) kötöttek, és szolgáltatásaikat teljesen vagy részben pénzben váltották meg, ezért nevezték őket kontraktualistáknak, illetve árendásoknak főleg a Dunántúlon és taksásoknak az Alföldön. Általában a kontraktualisták számát növelték a korábbi privilegizált elemek, mint például az egykori vitézlő rend tagjai, akik az új vi-48 Szabó István: A magyarság életrajza. Reprint kiadás. Bp. 1990. 165-166. 49 Uo. 130. 50 Uo. 149-152.
