Századok – 2009
TANULMÁNYOK - Horváth Zita: Örökös és szabadmenetelű jobbágyok a 18. századi Magyarországon V/1063
Ahogy már említettem, a történetírás napjainkra már árnyalta az 1950-es évek történetírásának sablonjait, közelítve a most vázolt Szabó István-féle parasztságképhez. Emellett leginkább a Wellmann Imre által megrajzolt 18. századi parasztságkép terjedt el,38 illetve él ma is,3 9 annak ellenére, hogy az újabb vizsgálatok bizonyos kérdésekben nagy mértékben pontosították Wellmannak és más — itt nem említett parasztságkutatónak — a megállapításait,4 0 miként ezekre fent már utaltam. Talán leginkább ifjabb Barta János 2000-ben megjelent 18. századi Magyarország-történetének parasztságtörténeti rövid összefoglaló fejezetei reprezentálják a parasztságról alkotott képünket, valamint a Magyarország agrártörténetében írt fejezete.4 1 Eszerint a kelet-európai jobbágyokhoz képest a magyarországi parasztság helyzete kedvezőbb volt, de 1514-től kezdve a röghözkötésre irányuló tendenciák jelen voltak. Az ország három részre szakítása után az egyes országrészek között a parasztság helyzetében is jelentős különbségek alakultak ki, a királysági területeken érvényesült leginkább „a jobbágyi alávetés tendenciája".4 2 A legsúlyosabb a 17. században lett a jobbágyok helyzete, a robotszolgáltatás az 1514. évi országgyűlés által megszabott napokat is meghaladta, a század végére ugyanakkor kialakult egy szabadköltöző réteg is. Az 1715. és az 1723. évi országgyűlés elismerte a szabad költöző réteg létezését. Barta János a földesúri terhek számbavételekor megállapítja, hogy az örökös jobbágyok robotkötelezettsége szinte mindenütt meghaladta a törvényben előírt 52 napot, azok a szabadmenetelű jobbágyok, akik nemcsak készpénzt fizettek, hanem robotoltak is, évi 12 napot teljesítettek. A zsellérek kapcsán megemlíti, hogy a fogalom tájegységenként mást és mást jelentett, terheik mértéke nem érte el a jobbágyokéit. A szabadmenetelű jobbágyok helyzete pedig a 18. század második felében folyamatosan romlott, a robot tekintetében már alig volt különbség az örökös jobbágyok és a szabadmenetelűek között. A szabadmenetelű jobbágyi kategória kialakulásával, jellemzőivel, sorsának az 38 Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásainak tükrében. Bp. 1967.; Uő: A gödöllői Grassalkovich-uradalom gazdálkodása, különös tekintettel az 1770-1815. esztendőkre. Bp. 1933.; Uő: A parasztság belyzete az 1767. évi úrbérrendezés előtt. Századok 89. (1955: 4-5. sz.) 551-587.; Uő: Pest megye parasztsága és az úrbérrendezés. Különlenyomat Pest megye múltjából. Bp. 1965.; Uő: A magyar mezőgazdaság a XVIII. században. Bp. 1979. és Uő: Magyarország népességének fejlődése a 18. században. In: Magyarország története 1686-1790. Főszerk. Ember Győző - Heckenast Gusztáv. Bp. 1989. 25-80. 39 Ezt a képet abból a szempontból bírálta Benda Gyula, hogy Wellmann az ország mezőgazdaságát, paraszti életét a volt hódoltsági terület, az alföldi újratelepülés szempontjából mutatta be, de az ország más területéről kevés adatot hoz. Benda Gyula: Gazdaság és társadalom. BUKSZ (1991: ősz) 316-319. 40 Az újabb álláspontokra 1. még Kaposi Z.: Magyarország gazdaságtörténete i. m.; Niederhauser E.: A kelet-európai agrártörténet vázlata i. m.; Horváth Zita: Paraszti vallomások Zalában I. A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálata Zala megye három járásában. (Zalai Gyűjtemény 51.) Zalaegerszeg 2001.; Uő: A Zala megyei parasztság helyzete a 18. században az úrbérrendezés forrásainak tükrében. Korall 19-20. (2005) 132-160.; Uő: A földesúr-jobbágy viszony a Mária Terézia kori úrbérrendezés paraszti vallomásai alapján Borsod, Pest és Zala vármegyékben. In: Parasztok és polgárok. Tanulmányok Tóth Zoltán 65. születésnapjára. Bp. 2008. 228-250., stb. 41 Iß. Barta János: A tizennyolcadik század története. (Magyar századok 8.) Bp. 2000: 56-66.; Uő: Magyarország mezőgazdaságának regenerálódása 1711-1790. In: Magyarország agrártörténete. Szerk. Orosz István - Für Lajos - Romány Pál. Bp. 1996. 33-79. 42 Iß. Barta J. : A tizennyolcadik század i. m. 57.
