Századok – 2009
KÖZLEMÉNYEK - Solymosi József: Forradalmi átalakulás Északkelet-Magyarországon 1848-ban. (Ung, Bereg, Máramaros és Ugocsa vármegyék 1848 tavaszán és nyarán) I/83
A nemzetőrség szervezése egyes területeken (például Bereg megyében) még az összeírást haladéktalanul elrendelő április 21-i miniszterelnöki rendelet előtt megkezdődött. Voltak azonban olyan területek is Északkelet-Magyarországon, ahol csak vonakodva, vagy egyáltalán nem akartak eleget tenni a polgárok a nemzetőrségi összeírás követelményeinek. Általában a városi és a magyar ajkú lakosság volt a leginkább hajlandó a nemzetőri szolgálatra. Míg Ungban lelkesen iratkozott fel a ruszin nemzetiségű lakosság, Beregben csak 500 fő „magyarosodott oroszt" talált felfegyverezhetőnek a nemzetőrség parancsnoka. Máramaros megyében az aknasugatagi sóvágók kifejezetten szembeszegültek a nemzetőri összeírással, a szigeti és a verhovinai járásban pedig ellenszenv mutatkozott a nemzetőrséggel szemben. A lakosság körében különböző félelmek is megfogalmazódtak a fegyveres szolgálattal kapcsolatban, melyet sokan rendes katonai szolgálatnak véltek (pl. Ugocsa megyében). Ung megyében pedig attól féltek, hogy nemsokára egyenesen a cári hadsereg ellenében kerülnek bevetésre a közeli Galíciában. Máramaros megye vezetése a nemzetőrség szervezése miatt a volt jobbágyság és a kisnemesség körében nyugtalanság kipattanásától tartott.7 9 A nemzetőrség egységes szervezetének és felszerelésének biztosítására a miniszterelnök közvetlen irányítása alatt működő Országos Nemzetőrségi Haditanács több szabályozó rendelkezést bocsátott ki 1848 nyarán. Ezek részletesen tartalmazták a gyalogos és lovas nemzetőrség előírásos ruházatát, a lófelszerelés és málházás szabályait, az egyes nemzetőregységek szervezetét, fegyverzetét, valamint működésük belső szabályait. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az előírásos ruházat nem volt kötelező, hiszen sem a nemzetőrök, sem a törvényhatóságok anyagi helyzete ezt nem engedte meg, ahogy az ország sem vállalhatta mindezt magára. így történhetett meg, hogy például a munkácsi nemzetőrök az előírás szerinti fekete csákó, búzavirágkék attila, szürke nadrág helyett búzavirágkék tábori sapkát és kék nadrágot viseltek. Attilájuk az előírás szerinti volt. Hasonló volt a helyzet a felfegyverzést illetően is: az előírásos fegyver, a szuronyos puska hiányát gyakran vadászpuskával, kiegyenesített kaszával vagy lándzsával kellett pótolni. Bereg megyében például amellett, hogy többször a kormányhoz fordultak lőfegyverek kérése céljából, számot vetve a realitásokkal, helyi mesteremberekkel lándzsákat gyártattak, régi puskákat javíttattak, és egyéb felszereléseket készíttettek. Egy alkalommal a megyei bizottmány ülésén felmerült az is, hogy egy a megye területén áthaladó fegyverszállítmány lefoglalásával enyhítsenek a fegyverhiányon, de a javaslatot végül elvetették. Eötvös nemzetőr őrnagy a Hadügyminisztériumnak küldött jelentése szerint a megyei nemzetőrség augusztus elején a következő fegyverekkel rendelkezett: 344 puska (ebből jó vadászpuska 150), 539 lándzsa, 150 kasza. Máramaros megyében a huszáraival éppen ott tartózkodó Lenkey kapitány ajánlotta a hadikaszák nemzetőrségi fegyverként való alkalmazását a megyei 79 Urbán A.: A nemzetőrség i. m. 32. és 62. és Ember Győző: Iratok az 1848-i magyarországi parasztmozgalmak történetéhez. Bp. 1951. 153.
