Századok – 2009
TÖRTÉNETI IRODALOM - Bono, Salvatore: Un altro mediterraneo. Una storia comune fra scontri e integrazioni (Ism: Andreides Gábor) IV/1021
az olvasót, hogy maga is elgondolkodjon és véleményt alkosson, hogy lehetett-e más utat választani a magyar főurak számára, hogy elkerülhető lett volna-e a Thököly Imre nevéhez köthető eseménysor, volt-e értelme Thököly Imre fellépésének, különálló fejedelemsége létrehozásának, volt-e reális esély az oszmán fennhatóság alatti ország fennmaradására. A „Kahlenberg után" címet viseló zárófejezet a hadjárat folytatódásáról, a Szent Liga létrejöttének körülményeiről, szövetségeseinek további taktikai és stratégiai megfontolásairól, a várakozás lázában égő Európa, a mind izgatottabbá váló nemzetközi légkör egyes elemeiről tájékoztat. A Thököly-párti magyar urak egy része 1684-ben közbocsánatban részesült, sokan hűségnyilatkozatot írtak alá. Thököly Imre azonban nem követte ezt az utat. Megpróbálta ugyan a Pápa és a kereszténység előtt magyarázni azt, hogy a törökökkel szövetkezett, de a lelkiismereti felmentést nem kapta meg. Vajon magának meg tudta-e adni? Ma vajon megadhatjuk-e neki? Az olvasóé a válaszadás lehetősége. Oborni Teréz Saluatore Bono UN ALTRO MEDITERRANE O. Una storia comune fra scontri e integrazioni Salerno Editrice Roma 2008 353 o. A Mediterráneum térségét évszázadok óta szinte folyamatosan különböző kulturális, politikai és vallási hatások érték, ezek pedig gyakran jártak olyan fegyveres konfliktusokkal, amelyek hatása napjainkban is érezhető. A szóbanforgó terület meghatározásával kapcsolatban szinte azonnal kész definícióval rendelkezünk: a Mediterráneum és vidéke tulajdonképpen nem más, mint a Földközi-tenger és partvidéke. De vajon lehetséges-e a kérdés ilyedtén történő szinte végletes leegyszerűsítése. A válasz nyilvánvalóan az, hogy nem. Salvatore Bono történészprofesszor magyarul eddig meg nem jelent Un altro mediterraneo című munkájában arra vállakozik, hogy bebizonyítsa: a Mediterráneum a fenti meghatározásnál sokkal több és összetetebb. Bono az antik világ viszonyait is elemezvén a napjaink problematikáját is szem előtt tartva ad választ arra, hogy miről is van szó tulajdonképpen? És a válasz nem is olyan egyszerű. A Mediterráneum egy olyan földrajzi egység, amelyet magáénak tekintett az antik Róma (mare nostrum), melynek egy részét hatalmába kerítette az arab világ elhalmozván a területen élőket egy rendkívül gazdag kultúrával, egy olyan térség melynek területén iszlám és keresztény kulturális, nyelvi hatások keveredtek. A Földközi-tenger partvidéke, mindig is kulturális, vallási és nyelvi sokszínűséget mutatott. Salvatore Bono ezen könyvében most a hangsúlyt a Mediterráneum entitásokat egyesítő aspektusára helyezi és egy olyan új szemléletmódot javasol az olvasónak, amely a Mediterráneum egészét tekinti lényegesnek, egy olyan területet amely a mai világ egyik központjaként egyesíti az Európai Unió, az arab világ (Arab Liga) országait, Törökországot és Izraelt. Bono a térséggel foglalkozó történészként érthető módon kronologikusan elemzi a Mediterráneum térségének történetét az antik Róma által teremtett egyégtől napjaink számtalan problémájáig. Beszél a spanyol katolikus uralkodók erőfeszítéseiről annak érdekében, hogy a Reconquista sikerei után birodalmukat a Földközi-tenger túlpartjának birtokba vételével ( Melilla, Oran) biztonságban tudják. Ebben az időszakban következik azután be, hogy miközben Spanyolország a Maghreb-térség főbb csomopontjainak megszerzésével földközi-tengeri hatalmát növelte, a térség keleti felén egy új birodalom növekedett és izmosodott, Törökország, amely tengeri hagyományai nem lévén a görög-bizánci tengeri tapasztalatok és hagyományok figyelembe vételével kiteljesedőben, és terjeszkedőben volt. Több szempontból különös figyelmet érdemel a könyv IV (Verso un Mediterraneo europeo ? 11798-1945/) című fejezete. Bonaparte 1798-as egyiptomi expedíciója, és az azt követő évtizedek jól érzékelhetően mutatták az arab-iszlám világ eltűnő félben lévő erejét Európával szemben. Az európai nemzetek anyagi, katonai, de tulajdonképpen minden szempontból fölénybe kerültek. Az arab világ vezetőinek azzal a nem egyszerűen megoldható problémával kellett szembenézniük, hogy miképpen lehetséges a modernizáció égető szükségességének összeegyeztetése az iszlám gyakorlatával. A modernizáció munkájából olykor európai emigránsok, politikai menekültek is ki-
