Századok – 2009
TÖRTÉNETI IRODALOM - Helyreigazítás IV/1022
vették a részüket. Köztük volt számtalan olasz, akik részint Bonaparte híres egyiptomi hadjáratának idején, vagy akár később néhány évtizeddel a francia katonai vállalkozást követően fordultak meg a térségben, hiszen például a Maghreb térség szinte felvevő helye volt a Risorgimento menekültjeinek, többek között Giuseppe Garibaldi (1807-1882) is védelmet talált Tunéziában vagy Marokkóban. Az itáliai emigránsok, diplomaták tevékeny szerepet vittek a modernizáció elterjesztésében, az innovációk bevezetésében elsősorban a sajtó- és a könyvnyomtatás/kiadás, befektetési és kereskedelmi területeken. Tették mindezt olyan módon, hogy anyaorszáági kapcsolataikat és identitásukat kellő módon ápolták. így tett többek között Egyiptomban a piemonti Bernardino Drovetti (1776-1852), aki a francia hadsereggel érkezett Egyiptomba, és aki több évtizeden keresztül volt Mohammed Ali (1769-1849) tanácsadója ellátván ezzel együtt a francia konzuli tisztet is a városban, vagy később az ugyancsak Egyiptomban tevékenykedő trieszti származású de Rossetti fivérek, Carlo és Annibale, akik a hadiflotta fejlesztésben játszottak fontos szerepet. Összességében Salvatore Bono Un altro Mediterraneo című könyve nagyon alaposan megírt, részletes jól olvasható munka, példamutató (28 oldal) bibliográfiával, valamint név- és tárgymutatóval. És végül néhány szó e könyv Magyarországon kevéssé ismert szerzőjéről. Salvatore Bono a perugiai egytemem (Universitr di Perugia) professzor emiritusa, ahol 1973 és 2003 között új- és legújabbkori történetét oktatta. Megalapította és vezetője a Société internationale des Historiens de la Méditerranée (SIHMED), részt vett a Fondazione euro-mediterranea per il dialogo delle culture munkájában, tagja az Istituto italiano per VAfrica e l'Oriente (ISAIO) tudományos tanácsának. Évtizedek óta foglakozik a Mediterráneum történetével, különös tekintettel Olaszországnak az iszlám világgal ápolt kapcsolataira; főszerkesztője volt az 1981-es alapításától az "Islam, storia e civiltr" című folyóiratnak. Andreides Gábor HELYREIGAZÍTÁS A Századok ez évi 3. számában jelent meg Urbán Aladár közleménye, amelynek helyes címe: Az Országos Rendőri Hivatal megszervezése 1848 júniusában. Szerzőnk és olvasóink elnézését kérjük Századok szerkesztősége A Századok 2009. évi 3. számában jelent meg Konrád Miklós tanulmánya, amelynek több sora egy sajnálatos technikai hiba következtében eltűnt a szövegből. Mind Szerző, mind a szerkesztőség jó hírneve megköveteli tőlünk, hogy a jövő évi 1. számunkban tanulmányát egészében (remélhetőleg hibátlanul) újra leközöljük. Elnézést kérünk Szerzőnktől és természetesen az olvasóktól is. Századok szerkesztősége.