Századok – 2009

TÖRTÉNETI IRODALOM - Koltai Ajidrás: Bevezetés a piarista rend magyarországi történetének forrásaiba és irodalmába (Ism.: Siptár Dániel) IV/1013

nük lévő állítások kritikáját is adja, Koltainál csak arra találunk rövid utalásokat, hogy az említett — nemegyszer félrevezető címmel ellátott — munkában pontosabban mit talál az olvasó. A különbség oka teljességgel érthető: a tartalom precíz körülhatárolása elvárható minden hasonló igényű bibliográfiától (vö. Kosáry D.: Bevezetés i. m. 16. oj, de Kosáry ezen tűlmenően a kutatóknak a hatalmas történeti irodalomban való eligazításához elengedhetetlennek találta az egyes korok kérdésfeltevésének, módszereinek és tendenciáinak értékelését is. Jelen esetben azonban ennek szükségessége nem indokolható: a nagyjából hasonló szempontok és módszerek szerint íródott szerzetesség-történeti irodalomban jóval könnyebb az ilyen jellegű tájékozódás. Sokkal fontosabb volt a kutatók megismertetése bizonyos forrástípusok vagy rendi intézmények kialakulásának történetével, amely feladatot Koltai végre is hajtotta. Megtaláljuk például a kötetben a római és budapesti központi rendi levéltárak, könyvtárak, valamint a budapesti Piarista Múzeum története és felépítése mellett (11-31. o.) a magyar rendtörténeti bibliográfiák összeállításának (9-10. o.), a káptalani jegyzőkönyvek kiadásának (65-66. o.) vagy az egyetemes és magyarországi piarista rendtörténetírásnak a történetét (54-55., 75-78. o.), valamint számos további hasznos eligazítást, például a rendi famíliák (81-82. o.) és nekrológok (161-162. o.) keletkezéséről, a piaristák szerzetesi nevének jellegéről (98-99. o.) stb. A szerzőnek ezeken a pontokon mutatkozó rendkívüli alaposságára jellemző, hogy a római központi levéltárnak nyomtatásban megjelent, valamint Budapesten másolatban meglévő iratait is ismerteti, sőt még annak magyar kutatóit is bemutatja, továbbá külön feltünteti a budapesti központi rendi könyvtár nevezetesebb köteteiről szóló munkákat és a pesti levéltár anyagából közölt vagy a Magyar Országos Levéltárban fotón hozzáférhető dokumentumokat. A rendtörténeti irodalom tekintetében a munka általában teljességre törekszik, egyes pontokon azonban mindössze a legjelentősebb és elsősorban a piarista vonatkozású műveket szerepelteti, miközben erre a figyelmet külön felhívja. Főleg az olyan témakörök esetében teszi ezt, amelyekről további bibliográfiák is megjelentek (pl. a Révai Miklós életével és munkásságával kapcsolatos irodalom: 193-194. o.) vagy amelyek teljes irodalmának felvonultatása egyetemes voltuk és a vonatkozó művek átláthatatlan tömege miatt egy ilyen műben gyakorlatilag lehetetlen (pl. Kalazanci Szent József élete: 40-53. o.). Emellett a levéltári iratokról „a Kosárytól" eltérően mindössze a fondok és állagok szintjén tesz említést, hiszen ennél részletesebb bemutatásukat éppen a mintául szolgáló mű megfelelő kötete számára tartogatja a szerző. Az egyes szerzetesekről szóló művek közül is kihagyta a levéltári forrásokat (kézirathagyatékukat és levelezésüket), csak a nyomtatott műveket tüntette fel. Előfordulnak olyan alfejezetek is, amelyeknél külön megjegyzés nélkül mindössze ajánló jellegű bibliográfiát vagy általános eligazítást kapunk egy-egy témáról. Ilyen például a piarista lelkiségről és pedagógiáról szóló rész (68-69. o.) vagy a különböző egyéb egyházi és állami levéltárakban fellelhető piarista vonatkozású forrásokat bemutató szakaszok (31-33. o.). Ez egyes esetekben némileg hiányérzetet kelt, elsősorban amikor „egyéb piarista levéltárak" cím alatt szinte kizárólag Spanyolország és az amerikai kontinens egyes levéltárairól olvasunk (31-32. o.) vagy amikor az egyes külföldi rendtartományok tagjairól szóló általános műveknél csak a lengyel, valamint német és cseh tartományokra vonatkozó műveket szerepelteti (62. o.). Ezekért a hiányokért, ahogy arra legtöbbször maga a szerző is utal, tulajdonképpen kárpótol a közép-európai piaristákat tárgyaló utolsó fejezet. Ez a kötetnek meglehetősen vegyes részletességgel felépített, de ettől eltekintve igencsak hasznos része, amely a feldolgozott terület csaknem összes piarista intézményére vonatkozóan tartalmaz irodalmat. Jelentősebb hiány mindössze a németországi rendházak esetében mutatkozik (231-232. o.). Szintén kárpótolja az olvasót a magyar egyház- és művelődéstörténeti összefoglalók (74-75. o.) erősen válogatott jellegéért az, hogy az általános fejezet korszakonként csoportosított részében (84-92. o.) Koltai az adott korszak egyház- és művelődés-, sőt külön oktatástörténeti irodalmát is felsorolja. Eljárása, amellyel igen bő anyagát megszűri (vagyis hogy speciális tárgyától, a piarista rend magyarországi történetétől távolodva egyre inkább válogatott bibliográfiát közöl) egyáltalán nem kifogásolható, érdemes lett volna ugyanakkor ennek szempontjait az olvasó biztosabb eligazodása érdekében külön kiemelni. Ekkora lélegzetű munka esetében talán nem feltétlenül róhatók fel a szerzőnek a kötetben található apróbb következetlenségek és a gyakorlatilag elkerülhetetlen hiányok. Az előbbiek közül megemlíthetjük például az idegen nyelvű címek lefordításának kérdését. A cím fordítását ugyanis Koltai mindössze a környező országoknak — a magyar tudományos életben sajnos ritkábban ismert — nyelvein írt műveknél hozza, de ott sem minden esetben. (Például a 113. oldalon egymás után szereplő két román nyelvű cím egyike le van fordítva, a másik nem.) A fordítások ál-