Századok – 2009

MŰHELY - Szvák Gyula: A legitim és illegitim cár helycseréje Moszkóviában (Néhány módszertani és historiográfiai megjegyzés) IV/981

lágosabbá teszi, hogy tudja ki a törvényes cár.52

Azután, ahogy haladunk időben előre a „zavaros időszak" történetében, úgy válik egyre világosabbá mindenki számára, hogy „Dmitrij' — akárki is bújik minduntalan a bőrébe — csaló. Mégis, az álcárságot hiteltelenítő és lejárató II. ál-Dmitrij paradox módon szintén mindvégig „legitimitását" igyekszik bizonyítani. Cári felségjogokat és -jegyeket alapít, vagy éppen kölcsönöz magának (második főváros, saját bojár duma és pátriárka, vagy az első álcár feleségének megszerzése), sőt „igazi" cárként kivégezteti a kezébe került hamis cárevicseket. Másrészt Borisz Godunov után immár egy másik, elvileg jogszerűen uralkodó cárt (Vaszilij Sujszkijt) deklarál trónbitorlónak, tehát a szerepek felcserélése tovább folytatódik. Vaszilij Sujszkijról elhitetni egyébként, hogy nem igazi cár, nem volt különösebben megerőltető feladat. És nem csupán azért, mert Godunovhoz hasonlóan ő is csak választott cár volt (később ez a Romanovoknak is okoz még gondot), hanem azért, mert egyáltalán nem volt cárias jelenség. Tetteiben és megjelenésében sem sugározta magas tisztségének megfelelő kvalitásokat (volt például, hogy teátrálisan elsírta magát, vagy hagyta, hogy a tömeg megtépdesse a szakállát).5

3

Végül a bojárok egyszerűen lemondatták a trónról. Ekkor kezdetét veszi az orosz történelem egyetlen cárnélküli időszaka, amely sajátos módon nem kedvez az álcár-jelenségnek. Az orosz társadalmat ugyanis ekkorra már annyira szétzilálta az anarchia, hogy a lakosság széles rétegei immár egy „igazi" cárban voltak érdekeltek. Ha végigtekintünk a 17. század ezt követő időszakaiban fellépő álcárevicseken, akkor arra a meglepő következetésre jutunk, hogy nem éltek az álcár-propaganda eddig részletezett „helycserés" technikájával, tehát nem vitatták el a hivatalos cár hatalmát, és nem törtek közvetlenül ellene! Az ál-Dmitrijek kihalásával egyébként az álcárok is hosszú időre eltűnnek Oroszországból. Legközelebb Dmitrij fiának képében jelenik meg az 1630-as évek végén és az 1640-es évek első felében két (vagy három) álcerevics, de mindegyik az orosz határon kívül.5

4

Ugyanebben az időben két — soha nem volt — Sujszkij-gyermek alakját is felveszik, szintén távol Oroszországtól.5

5

A lengyel és (még inkább) kozák közegben kitermelt álcerevicseknek ezúttal semmilyen orosz támogatottságuk nincs, valamelyes jelentőségre csak Tyimofej (Tyimoska) Akingyinov (Akungyinov, Akigyinov stb.) tesz szert, de ő is csak mint nemzetközi szélhámos. Fél Európát bejáija, hol a nem létező Permi Kormányzóság vezetőjének, hol Sujszkij fiának kiadva magát. A legtöbb helyen komolyan veszik — ami álcárevicsi kvalitásait látszik igazolni, ilyen minőségében I. ál-Dmitrijhez mérhető —, végül azonban a holsteiniek kiadják Moszkvának, ahol kivégzik.5

6

Ezeknek az álcároknak nemcsak társadalmi támogatottsá-52

K Bussow: Moszkovszkaja hronyika, 1584-1613. Moszkva 1961. 144, 146. 53

V Kozljakov új könyvében kicsit finomít ezen a cár-képen, de ő sem hagy kétséget afelől, hogy Sujszkij „nem tudott megbirkózni a hatalommal." V Kozljakov: Vaszilij Sujszkij. Moszkva 2007. 263. 54 M. Perrie: Samozvanchestvo Reconsidered: 'Calling Oneself a Tsar' in Seventeenth-Century Russia. In: Novije napravlenyija i rezultati i. m. 93. 55 Szvák, Gy.: False Tsars i. m. 50-58. 56

Tyimofej Ankungyinov (Ankingyinov) kalandos története sok történésznek, így Szergej Szolovjovnak is, felkeltette az érdeklődését, de monografikus feldolgozására eddig még nem került sor. Nagyon jól használható viszont Ju. Szimcsenko rövid életrajza: Ju. Szimcsenko: Lzse-Sujszkij II. Pravoszlavnij, muszul'manyin, katolik, protyesztant. In: Russzkije: Isztoriko-etnograficseszkije ocserki.