Századok – 2009
MŰHELY - Szvák Gyula: A legitim és illegitim cár helycseréje Moszkóviában (Néhány módszertani és historiográfiai megjegyzés) IV/981
elvész az egészre rálátó perspektíva, és egy mozzanat kiemelésével igyekeznek az egész korszak lényegét megragadni. Monográfiák sokasága bizonyította, hogy a Borisz Godunov által bevezetett „tiltott évek" gyakorlata és általában a jobbágyrendszer megszilárdítása érdekében foganatosított intézkedései, a szolgáló nemesi földbirtokrendszer jórészt IV Iván opricsnyinájának, terrorjának és livóniai háborújának köszönhető krízise mind-mind jelentős társadalmi feszültségeket okozott a 17. század eleji Oroszországban.2 2 Olyanokat, amelyekre korábban nem volt példa az orosz történelemben, s melyek alapján joggal beszélhetünk az alapvető feudális osztályoknak (földesurak és parasztok) az addigi orosz fejlődésben szintén példanélküli szembekerüléséről. A IV Iván-i katasztrófa-politika azonban nem egyszerűen — már az Ivan Tyimofejev által is megénekelt módon — az országot „vágta ketté",23 hanem a szolgáló nemességet is. Ez utóbbiak deklasszálódása vagy attól való félelme, valamint a köztes rétegek (elsősorban a kozákok) ugyanilyen eredetű frusztrációja, a privilegizált vagy kvázi-privilegizált rétegeken belül is megosztottságot eredményezett. Az első választott uralkodó, Borisz Godunov legitimációs hiánya ugyanakkor a legfelső udvari csoportokat is revánsra sarkallta. Ez az alaphelyzet, ezek az alapkonfliktusok jellemzik a „zavaros időszak" kezdetét, és végig meg is maradnak. Az össztársadalmi elégedetlenség tehát a korszak konfliktusainak objektív alapja, melynek alapján a „zavaros időszak" tartalmát joggal nevezhetjük egy permanens osztály-, réteg- és dinasztikus harcnak, amely csak egy meghatározott szakaszán — később — válik egyszersmind nemzeti-felszabadító háborúvá. A történeti irodalom tekintélyes irányzata ezt a permanenciát a „polgárháború" terminussal írja inkább le.2 4 A legnagyobb probléma ezzel a szóhasználattal kapcsolatban modernsége. Elvileg ugyan nem tartom kizártnak, hogy egy „polgárok" nélküli társadalom véres konfliktusainak jelölésére a „polgárháború" szót használjuk, hiszen jól írja le össztársadalmi jellegét. Egyszersmind azonban a szóhasználat felpuhítja az érdekkonfliktusokat — így válik lehetővé az osztályharc szó és minősítés elkerülése —, ami nem kedvez az igazán differenciált megközelítésmódnak. Nos, e permanens társadalmi, politikai és dinasztikus küzdelem első szakaszának meghatározó alakja I. ál-Dmitrij, akinek jelentőségét sem bagatellizálni, sem eltúlozni nincs okunk. Nem célszerű egyszerű szélhámosnak tartani — bár kétségtelenül szélhámos (is) volt —, de talán túlzás I. Péter elődjének is tekinteni.2 5 Az mindenesetre biztos, hogy lengyel bábfigurának minősítése a historiográfia legrosszabb tradícióinak felelevenítésével egyenértékű. I. Dmitrij ugyanis — lett légyen az bármennyire is „kényelmetlen" egy nemzeti prioritásokat követő historiográfia számára — közel egy esztendeig „minden oroszok cárja és nagyfejedelme" volt. Ráadásul nem volt rosszabb vagy tehetségtele-22 A társadalmi krízist súlyosbították, de önmagában nem okozták a 17. század eleji drámai természeti-éghajlati változások. 23 Vremennyik Ivana Tyimofejeva. Moszkva-Leningrád 1951. 12. 24 L. részletesen: Tyumencev, /.: Szmutnoje vremja i. m. 88-91. 25 Erre egy jellemző példa: A. Nyizovszkij: Szamozvanci i dvojnyiki. Moszkva 2005. 30. Figyelemreméltó azonban az, amit Pancsenko I. ál-Dmitrij európai, „reneszánsz" vonásairól ír. Pancsenko, A. M.: Russzkaja kul'tura i. m. 17., 21.
