Századok – 2009
MŰHELY - Szvák Gyula: A legitim és illegitim cár helycseréje Moszkóviában (Néhány módszertani és historiográfiai megjegyzés) IV/981
nebb uralkodó, mint sok elődje vagy utódja. Rövid országlása azt bizonyította, hogy a cárok „Monomah-sapkáját" felelősséggel viselte, komolyan hitte „Istentől eredő" hatalmát, és ez megakadályozta a tisztánlátásban, helyzete reális értékelésében. Ugyanakkor bizonyos szentimentalizmust is felfedezhetünk benne, hiszen igyekezett egyszerre több társadalmi réteg kedvében járni, így óhatatlanul egymással szembenálló érdekeket menedzselt.2 6 Bukása így idő kérdése volt csupán. Alakja különösen II. ál-Dmitrijt ismerve értékelődik fel. Mondhatnánk, hogy nem sokon múlott, hogy a „tusinói tolvajnak" csúfolt utód szintén nem költözött be a Kremlbe, hiszen csapatai hosszú hónapokig blokád alatt tartották Moszkvát, másfél évig működött tusinói „ellen-fővárosa", „ellen-bojár dumával", „ellen-pátriárkával", sőt igazi álcáméval ékesítve. A lengyel zsoldosainak kiszolgáltatott, majd általuk elhagyott, attól kezdve kozákvezérként vitézkedő szélhámos azonban egy pillanatig sem volt képes elhitetni magáról magas tisztségét: hatalmát a zsákmányszerzés vágya tartotta fenn, ennek ára azonban az volt, hogy lengyel-litván és kozák martalóc bandák mintegy felosztották egymás között birodalmát. Nem véletlenül fordult velük szembe hamarosan a lakosság, és így az sem nevezhető véletlennek, hogy sikerei kérészéletűeknek bizonyultak.2 7 Még mielőtt a „tusinói tolvaj' Dmitrij nevét felvette volna, mint láttuk, egy alkalommal az első álcár embere is kiadta magát annak, ezzel egyszersmind lökést adva a cárellenes mozgalom második hullámának. Az álcárság története szempontjából jelentéktelen eset nélkül aligha beszélhetnénk Bolotnyikov-felkelésről, a „zavaros időszak" osztályharcának csúcspontjaként semmiképpen sem. A harmadiknak nevezett ál-Dmitrij már csak egy lokális jelenség a „zavaros időszakban". Pszkov környékére korlátozódott tevékenysége, ambíciói és jelentősége sem volt országos már. Kronológiailag a korszak utolsó fázisában aktivizálódott, amikor a Dmitrij-hit már elveszítette produktivitását, erősen kompromittálta magát, mert a fejekben már megérett a konszolidáció igénye, és az álcárok egyre inkább a zavarok, az anarchia fő okaiként mutatkoztak meg. Nagyon fontos, hogy Ilejkát, a III. ál-Dmitrijt már szinte kizárólag kozákok támogatták, de jelöltjük még Novgorodban és a svéd királyfival szemben sem lehetett „versenyképes".28 Az utolsó Dmitrij egy Zaruckij nevű kozák atamán volt, aki eredetileg II. ál-Dmitrij embereként szolgált és, aki annak bukása után „felkarolta" a két álcár (I. és II. ál-Dmitrij) özvegyét, valamint utóbbi csecsemő fiát, az ál-álcárevicset. A menekülő kozák csapat egyre távolabb került az ország centrális terüle-26 Erről részletesen 1. Szvák Gy.: Cárok és kalandorok i. m. 112-117. 27 A kevésszámú, II. ál-Dmitrijjel érdemben foglalkozó szakirodalmi mű okán is fontos a következő forrásgyűjtemény: Tusinszkij vor. Licsnoszty, okruzsenyije, vremja. Dokumenti i matyeriali. Moszkva 2001. A népi ellenállás historiográfiai aspektusának kiemelésére 1. I. Tyumencev. Gyiszkusszionnije voproszi isztorii szmutnogo vremenyi v Rossziii nacsala XVII szt.: tusinszkij period. Moszkovija: szpecifika razvityija / Muscovy: The Peculiarities of its Development. Szerk. Gy. Szvák. Bp. 2003. 100-102. 28 L. részletesen R. G. Szkrinnyikov: Minyin i Pozsarszkij. Moszkva 1981. 220-226., 250-255.
