Századok – 2009
MŰHELY - Szvák Gyula: A legitim és illegitim cár helycseréje Moszkóviában (Néhány módszertani és historiográfiai megjegyzés) IV/981
A „zavaros időszakban" Dmitrij néven öt ember jelentkezett a moszkvai trónért. Ezek közül — és általában is a valaha élt önjelöltek közül — az első volt a legsikeresebb és legismertebb. Alig valamivel, éppen csak a cári koronával, marad el mögötte II. ál-Dmitrij. A harmadik ál-Dmitrij már meglehetősen kisszerű figura volt, míg a negyedikről nem teljesen világos, hogy használta-e egyáltalán a Dmitrij nevet, hiszen egy kétszeres álcárevics is tarsolyában volt legitimációként. Tudjuk ugyanakkor azt is, hogy az első álcár bizalmasa, Mihail Molcsanov is kiadta magát egy alkalommal Dmitrijnek, hogy Ivan Bolotnyikovot harcba indítsa. Ezekben az esetekben semmiféle cárjátékról, Megmentő-hiedelemről nincs szó, nagyon is konkrét hatalmi érdekekről annál inkább. Ráadásul nem is egyszerűen orosz politikáról, hiszen az első két álcár esetében a lengyel közegnek éppenhogy meghatározóbb a szerepe a mese hihetővé fabrikálásában. M. Perrie kimutatta, hogy a legitimációs magyarázat kimunkálását nem a népben terjedő Messiás-váró hiedelmeknek, hanem a tudatos propagandamunkának köszönheti az első álcár (míg a második is sokat tett ennek érdekében). Az már más kérdés — de az ok-okozat viszonyt ettől még nem teszi felcserélhetővé —, hogy a megkonstruált mese azután milyen (meghatározó) szerepet játszik a néptömegek mozgósításában. És hogy eredményességét annak (is) köszönheti, hogy a jó cár-hiten belül maradva kínálja a cári hatalom elleni fellépés lehetőségét. A leegyszerűsítő magyarázatok mindig kontraproduktívak. I. ál-Dmitrij persze nem népvezér. De népvezér is. Harca nem osztályharc. De osztályharc is. Maga az álcár, akit a történeti irodalom meghatározó vonulata egy Grigorij Otrepjev nevű kiugrott szerzetessel azonosít,1 9 ugyan igyekezett valódi cárnak mutatkozni abban az értelemben is, hogy cárként és nem kozák atamánként viselkedett, mégsem feledkezhetünk meg arról a sok történész által bizonyított tényről, hogy a nyugati-délnyugati határvidék jobbágyrendszer ellen küzdő lakossága is része volt tömegbázisának. Ami nem azt jelenti, hogy dinasztikus harcát parasztháborúnak kellene minősítenünk.2 0 A differenciált történészi elemzés már régen kimutatta ennek a nézetnek az egyoldalúságát, hiszen az őt támogató társadalmi csoportok jóval szélesebb társadalmi bázist képeznek. Általában véve is a „zavaros időszak" historiográfiája napjainkig magán viseli mind a sematikus történelemszemlélet, mind a „nemzeti látószög" okozta egyoldalúságokat. Az egyik legnagyobb tehertétel a „lengyel-litván intervenció" topikja, amely lehetetlenné teszi a korszak egyes fázisai közötti különbségtételt, és hozzájárul ahhoz, hogy összemosódjanak a „zavaros időszak" különböző korszakai között meglévő eltérő tartalmak. Nagyon valószínű egyébként, hogy az egyes periódusok mechanikus különválasztásának oka gyakran nem is az átpolitizáltság vagy átideologizáltság, hanem egyszerűen csak a szovjet történetírásra jellemző erős szakosodás.2 1 Mindennek következménye viszont az, hogy 19 L. részletesen: Perrie, M.: Pretenders i. m. 44. 20 E nézet vehemens kritikáját és rövid szakirodalmi áttekintését 1. Ch. Dunning: Russia's First Civil War. The Time of Troubles and the Founding of the Romanov Dynasty. Pennsylvania 2001. 4-12. 21 Ami persze szintén nem mentes politikai vagy/és történelemszemléleti meggondolásoktól vagy okoktól. Nem véletlenül foglalkoztak annyian — és külön is — a Bolotnyikov-felkeléssel vagy a Minyin és Pozsarszkij vezette nemzeti-felszabadító harccal.
