Századok – 2008

KÖZLEMÉNYEK - Horváth Sz. Ferenc: Kratochvill Károly és a Székely Hadosztály Egyesület tevékenysége az Észak-erdélyi zsidók védelmében (1943-1944) I/123

hogy megíratják a történetét, emlékművet állítanak elesettjei emlékére, s alle­gorikus képet készíttetnek róla.3 1 Úgy tűnik, hasonló összejövetelekre még többször sor került, s 1927-ben Varga Ferenc nyugalmazott százados már java­solta is az SzHE felállítását és alapszabályzatának tervezetét, az 1928. évi talál­kozón pedig Solymossy János alezredes már mint tényről számolt be róla.3 2 A fent említett feladatok bekerültek aztán a belügyminiszter által jóváhagyott Alapszabályba, is, kiegészülve olyan pontokkal mint a „székely ifjúság támoga­tása", hazafias neveltetésének a biztosítása, az elesettek özvegyeinek erkölcsi és anyagi támogatása és végül a „székely hagyományok, valamint a székely nemzeti érzés ápolása, ébrentartása és fejlesztése a tagok között".3 3 E pontok azt mutatják, hogy az SzHE regionális és önálló (székely) entitású (szinte azt mondhatni: emigráns) csoport identitásmegőrző és nyomásgyakorló szerveződé­sének, illetve különleges katonai érdekképviseletnek tekintette magát. Mielőtt ezt az önképet s a belőle levezetett feladatkört részletezzük, né­hány szót az Egyesület tagjairól. Társadalmi rétegződésükről sajnos nincsenek adataink, de kiindulhatunk abból, hogy nagyrészt (nyugalmazott) katonák al­kották, esetleg azok rokonai, valamint néhány tiszteletbeli tag. A tagok inkább gyenge anyagi helyzetére abból következtethetünk, hogy az évente többször szétküldött Értesítő ben ismételten felhívások jelentek meg a tagdíj kifizetésére, s Kratochvill, az SzHE elnöke, egyik 1942-es levelében ezt állítja: „Hosszú éve­ken át szívós türelemmel és kitartással, szinte egyedül egynéhány lelkes önzet­len bajtárs támogatásával tartottam fenn az Egyesületet. Gyakran a tagdíj és pénzhiány miatt kimúlófélben volt az Egyesület, de sikerült nekem átmenteni a krízisen."3 4 A taglétszám eléggé lassan gyarapodott: 1933-ban 250 tagja volt az Egyesületnek,3 5 majd a létszám — az Értesítő rendszeres tudósításai szerint — 1937 végére 500,1938 végére 557,1939 végére pedig 598 főre emelkedett.3 6 E számok azért alacsonyak, mert köztudomásúlag a Hadosztály 15 ezer katonájá­nak többsége (bizonyára 2/3-a) Magyarországra menekült (és tag a szabályzat 6.§-a szerint csak magyar állampolgár lehetett). így tehát, amennyiben 8-10 ezerre tesszük a Magyarországon élők számát, megállapítható, hogy kevesebb mint 10%-uk érdeklődött az Egyesület iránt. E számok értékelésekor még azt a körülményt tarthatjuk szem előtt, hogy ekkortájt egyes későbbi számítások szerint az országban 157 bajtársi szövetség 132 892 tagot tömörített magába (vagyis átlagban mindegyiknek 844 tagja volt).3 7 Az SzHE ilyen szempontból tehát inkább a kisebbek közé tartozott. 31 A Székely Hadosztály volt tisztikarának 1925. december hó 20-án megtartott értekezletéről jegyzőköny. VeML, XIV 10., 1. dob., 3. egys., 81. t. 32 Tárgysorozat az 1927. május hó 8. megtartandó Székely Hadosztály összejövetelére és Tárgysorozat az 1928. május hó 5-én megtartandó Székely Hadosztály összejövetelre. Uo. 83. és 86. t. 33 A Székely Hadosztály Egyesület Alapszabályai. Budapest, 1941. 2. §. 34 Kratochvill levele ismeretlenhez (1942. március 5.). VeML, XTV 10., 1. dob., 4. egys. 35 Az Erdélyi Férfiak Egyesületének Évkönyve 1928-1933. Budapest, Erdélyi Férfiak Egyesü­lete, 1933, 58. 36 Egyesületi Értesítő (24. sz.) 1937. dec. 15., 5.; Egyesületi Értesítő (25. sz.) 1938. június 4., 3.; Egyesületi Értesítő (26. sz.) 1939. június 7., 2. (Az értesítők többsége megtalálható az Országos Szé­chenyi Könyvtár gyűjteményében. Az eltérő eseteket külön jeleztük.) 37 Dósa Rudolfné: A MOVE. Egy jellegzetesen magyar fasiszta szervezet 1918-1944. Budapest, Akadémiai, 1972. 15.

Next

/
Thumbnails
Contents