Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Pölöskei Ferenc: Deák Ferenc utolsó évei (Ism.: Frank Tibor) IV/1059

részt vett a kuruc hadiszabályzatok kidolgozásában.) A szerző végezetül a kuruc és császári hadsereg között fennálló hadászati erőegyensúly alakulására (1704-1708), illetve a trencséni vereség után állandó defenzívára kényszerülő kuruc sereg vereségének okaira ad magyarázatot. R. Várkonyi Ágnes Ráday Pál és a közép-európai konföderáció terve című tanulmányában (57-70.) mutatja be Rákóczi szerteágazó, az aktuális erőviszonyoknak megfelelően újra- és újrafogalmazott diplomáciai tervezgetéseit. A lengyelekkel, a svédekkel, az orosz cárral, a poroszokkal stb. való szövetségkötés lehetőségeiről a fejedelem több ízben is Ráday útján tapogatózott (lásd a Köpeczi Béla tanulmánya kapcsán már említett követjárásokat). Nem Ráday diplomáciai képességein, hanem az európai hatalmi viszonyok alakulásán múlt, hogy Rákóczi — gyakran hibás helyzetfelismerésre alapozott — elképzelései rendre kudarcot vallottak. Ladányi Sándor a vallási türelem ügyéről írott tanulmányában (71-83.) az utókor által talán a szabadságharc legnagyobb vívmányának tartott „vallásbéke" megteremtéséről értekezik. Végül Ráday-Pesthy Pál Frigyes osztja meg Ráday Pál sírjánál megfogant gondolatait (85-104.) az olvasóval. Ráday életművének értékeléséhez saját műveinek kiadásait és a róla írott munkákat idézi, Rákóczi oldalán kifejtett publicisztikai munkásságát pedig teljes körű felsorolással mutatja be. Bár megállapítható, hogy a szerzők zömmel korábbi publikációikat, azok továbbfejlesztett változatait bocsátották a szerkesztő rendelkezésére, ezek kötetbe rendezése mégsem tekinthető felesleges vállalkozásnak. Éppen ellenkezőleg: ezzel a kötettel az Akadémiai Kiadó és a közreműködők méltó módon rótták le tiszteletüket Ráday Pál emléke előtt Rákóczihoz való csatlakozásának évfordulója alkalmából. Mészáros Kálmán Pölöskei Ferenc DEÁK FERENC UTOLSÓ ÉVEI Budapest, Éghajlat Könyvkiadó, 2004, 190 o. Minden olyan munka kiemelkedően fontos ma, amely Magyarországnak egy nagyobb, nemzetközi struktúrában, új jogi keretekben elfoglalt helyét, az ide vezető utat, vagy annak következményeit mutatja be. Kétségtelenül vannak hasonlatosságok az egykori Osztrák-Magyar Monarchia szerkezetének kiépítése és Magyarország dualista betagozódása között egyfelől, illetve hazánk Európai Uniós helyének kialakulása között másfelől. Pölöskei Ferenc akadémikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora így nemcsak Deák Ferenc öregkori pályaszakaszát, a „haza bölcse" alkonyát világítja meg most megjelent, szép könyvében, de érdemlegeset tesz hozzá mai strukturális problémáink előtörténetének megvilágításához, a kiegyezéssel létrehozott államszerkezet jogi, parlamentáris és alkotmányos hátterének és viszonylag tartós fennmaradásának megértéséhez. „Deák Ferencről, a XIX. századi Magyarország kiemelkedő személyiségéről az elmúlt évtizedekben méltatlanul kevés elemző, méltató tanulmány jelent meg. Életútjának korszerű monografikus, tudományos áttekintése pedig máig hiányzik" - állapítja meg Pölöskei Ferenc jelentős új kötete élén, „bevezető helyett" (7. o.). „Egyénisége kétségtelenül nagyformátumú kortársai és küzdőtársai árnyékába került," teszi hozzá magyarázatul. Sajnos teljes joggal szögezi le véleményét a szerző: a fiatalabb generáció jószerivel semmit sem tud nemzeti történelmünk e meghatározó alakjának tevékenységéről. Bár nevét a legismertebb budapesti metróállomás névadójaként naponta tíz- vagy százezrek ejtik ki, Deák Ferenc és műve, az osztrák-magyar kiegyezés előbb szakadatlan viták kereszttüzébe, majd lassan a feledés homályába került. Születésének bicentenáriumán Pölöskei nem annyira a kiegyezést felépítő Deákot, hanem sokkal inkább annak 1867-1876 közötti pályaszakaszát, „elsősorban a polgári állam kiépítése idején végzett munkásságát" (8. o.) vizsgálja. Szekfű Gyula nyomán idézi Kossuth Lajos „kitűnő megfigyelés"-ét, miszerint „Deák Ferencnek békülő politikájához az ország többségét egyedül [18]61-i ellenzéki szereplése hódítá meg..." (25. o.) Pölöskei látja és láttatja hősében az osztrák-magyar kiegyenlítés létrehozóját, alkotmányos, jogi és politikai kereteinek mérnökét, de ezúttal — nagyobb hangsúllyal — a polgári jogintézmények kiépítőjét, az új típusú állam berendezőjét állítja vizsgálódása középpontjába. Deák a magyar törvényhozás sok száz éves történetének egyik legjobb ismerője volt, kiválóan felkészült jogász - ez tette őt a kiegyezési mű koncepcionális megalapozójává. A szerző azonban ezúttal éppen a kiegyezés utáni Deák politikai munkásságára és emberi útjára kíváncsi,