Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Vári András: A magyarországi hitelszövetkezeti mozgalom megalapítása 1886-1894 III/629
de „míg ...takarékpénztáraink a korábbi humanitárius jelleget teljesen levetkezik, megtartják ellenben a velejárt ...azon előnyt, hogy részvénytőkéjük, tehát a közönségnek nyújtott anyagi biztosíték semmi ésszerű arányban ne álljon betét-elfogadmányaikkal."2 6 Galgöczy 1878-as elemzésének érvei közgazdasági és népszerűbb szövegekben gyakorta visszatérnek.2 7 A kistermelők hitelhez való alkalmatlan hozzáférése és az ebből eredő magas hitelkamatok kérdéséhez további kritikai megfigyelések csatlakoztak. Eszerint a pénzügyekben járatos és lelkiismeretlen vidéki kereskedők és bankárok szándékosan olyan hiteleszközöket alkalmaztak a parasztokkal szemben, amelyekkel a parasztot tönkre tehették, ily módon pedig ügyfeleiket csekély vagyonukból kiforgatva a magyar föld legszebb részeit megszerezték maguknak. Nem kétséges, hogy ez valóban lehetséges volt. A kereskedő például újból és újból prolongálhatta a paraszt váltóadósságát, majd az akkumulált összeget lejáratkor a váltótörvény teljes szigorával követelhette, például akkor, mikor a három hónapos lejárat a későtavaszi időszakra esett - és a parasztgazdaságban krajcárnyi tartalék sem volt. Más, gyakran leírt eljárásmódok is voltak. Például el lehetett adni árut hozomra, a tartozást meg váltóba foglalhatták - sőt, a váltót akár magasabb összegről is ki lehetett állítani, mint ami az eladott áruk tényleges értéke volt. Ezután, mint előbb is, a váltóadósságot lehetett prolongálni és alkalmas időszakban csak le kellett csapni. Az OMGE szövetkezeti szakosztálya szerint a váltó formájában adott kölcsön olyan előnytelen volt, hogy egy 200 forintos kölcsönre, ha volt a kisgazdának ingatlan fedezete és betáblázták a kölcsönt, 8-10 forint költség jutott, az egész összeg 5%-a.2 8 A leelőlegezett, későbbi szállításra és gyakran később meghatározandó áron megvett gabona, gyapjú, repce, stb. is lényegében a kereskedő forgóeszközhitele volt a termelőnek. De milyen feltételekkel? Ezer helyen (egyebek között az 1880-as enquete-sorozat gabona-szekciójánál) leírták a lábon álló gabona vásárlásánál alkalmazott trükköket.2 9 Mindezek azonban csak súlyosbításai voltak az elővétellel mindenképpen együtt járó veszélyeknek. Hiszen ha a gabona nem teremte meg a felvásárló által előre lekötött mennyiséget, akkor a távolabbi kereskedelmi kapcsolatokkal nem rendelkező kistermelőnek kellett szintén kárt látott szomszédjaitól drágán összevásárolnia annyit, hogy ki legyen a már tavasszal olcsón elkötelezett gabonamennyiség.3 0 Az ilyen esetek leírásai legtöbbször zsidókról szólnak. Hihető, hogy e sajátos eszközöket nagyrészt zsidók alkalmazták, egyszerűen azért, mert a vidéki 26 Uo. p. 6-7. 27 Az 1895-ig tartó korszakra vonatkozólag szembeállítva a takarékpénztárak forrásait és kihelyezései ugyanígy látta ezt Vargha Gyula is: i.m. 475, 480-481. Vö. továbbá Jirkovsky Sándor: A magyarországi pénzintézetek története az első világháború végéig. Budapest 1945, 172-175. 28 Lederer Sándor: Mezőgazdasági szövetkezetek. Budapest, 1880, 9. 29 Rottler József felszólalása, Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület által gazdasági bajaink kimutatása és orvoslása érdekében tartott enquete-tanácskozások. Budapest 1880. p. 18; s. A.: Mezőgazdasági uzsora. Magyar Föld 1880. márc. 24. 30 A kérdéskörről az agráriusok ankétot rendeztek, ahol az elővétellel kapcsolatos bírósági pereket ismertették vezető jogászok szakvéleményeivél együtt. V ö.: Az uzsora ellen. Jogi tanulmányok és a Magyar Gazdaszövetség szaktanácskozása. Budapest 1902.
