Századok – 2008
KÖZLEMÉNYEK - Szabó András Péter: A magyar Hallerek nemzetségkönyve. Egy különleges forrás keletkezésének társadalomtörténeti háttere IV/897
re szóló országgyűlési meghívó (regales), de a regalistáknak nem mindegyike volt arisztokrata, és nem minden főnemes kapott külön meghívót,132 így az országgyűlésben nem alakult ki főrendi tábla, azaz az erdélyi diéta mindvégig egykamarás maradt. Amennyiben pedig a fejedelmi tanács tagjait tekintjük, a keresettnél szűkebb réteget találunk. Érdemes azonban megemlíteni, hogy II. Rákóczi György fejedelem 1649 elején szerény kísérletet tett a főnemesi címadományozás, közvetve az örökös főrendiség erdélyi meghonosítására. Ekkor kapott nagyságosi imagnificentia) címet két kiemelkedően fontos tanácsosa: Kemény János és Serédi István. Bár a szokatlan adományokat az országgyűlés is megerősítette, a kezdeményezésnek a későbbiekben nem lett folytatása.133 A királysághoz képest nehezebben megfogható erdélyi arisztokrácia alapjául ugyan a vagyon szolgált, de megfelelő katonai, udvari és kormányzati tisztségek birtokában a kisebb vagyon is elegendő volt a státusz eléréséhez. Hiányzott a főnemességből az örökös jelleg kialakulásához elengedhetetlen állandóság is: csak néhány olyan család létezik, amely e rendhagyó államalakulat fennállása alatt folyamatosan (minden generációban) be tudott volna kerülni a fejedelmi tanácsba. Magyarázatul szolgálhat, hogy a középkoriasan centralizált Erdélyben a társadalmi helyzet igen erősen függött az uralkodói kegytől, és annak elvesztése könnyen megrendíthette az elért pozíció anyagi alapját.13 4 Az Erdélyi Fejedelemség magyar nemességét (mint rendi nemzetet) elsősorban az eliten belüli pozíciót legjobban kifejező tiszteleti címzések segítségével tudjuk megismerni, hiszen a jogi szempont a nemesség közjogi egységének fennmaradása miatt kiesik, és a birtokállományra vonatkozó alapkutatások hiánya egyelőre nem teszi lehetővé a vagyoni kategorizálást sem. Természetesen nem gondoljuk azt, hogy e címek egyértelműen megfeleltethetőek lennének is ad róluk: Fogaras, Kővár, Déva, Torockó, Görgény, Máramaros. Ezt a listát kiegészíthetjük Marosvéccsel is, amely sokszor Görgénnyel alkotott egységet. A „liber baronatusság" az intézmény neve, nem főnemesi cím gyűjtőneve! Schiller B.: Az örökös főrendiség i. m. 260-261, ill. újabban Dáné Veronika: A Bocskaiak Erdélyben. Törvénytelen liber bárók? In: „Frigy és békesség legyen..." A bécsi és a zsitvatoroki béke. Szerk. Papp Klára - Jeney-Tóth Annamária. (A Bocskai-szabadságharc 400. évfordulójára 8.) Debrecen 2006. 111-117. - A másik félrevezető jelenség az, hogy számos erdélyi (és még több partiumi) mágnás rendelkezett a fejedelemség korában magyar (királysági) főnemesi címmel, például iktári Bethlen István 1623. április 14-én kapott II. Ferdinánd magyar királytól magyar grófi címet. Mások különleges esetekben, mint például testvére Bethlen Gábor, német birodalmi főnemesi címet nyertek el. Schiller B.: Az örökös főrendiség i. m. 261, 305. 132 Trócsányi Zsolt: Az Erdélyi Fejedelemség korának országgyűlései. (Értekezések a történeti tudományok köréből, Új sorozat 76.) Bp. 1976. 24-27.; Benda Kálmán - Péter Katalin: Az országgyűlések a kora újkori magyar történelemben. (Előadások a Történettudományi Intézetben 6.) Bp. 1987. 13-23. 133 A szövegében a Magyar Királyság bárói rangemeléseit idéző két adomány dátum nélkül szerepel az erdélyi királyi könyvekben: MOL F 1, Gyulafehérvári Káptalan Országos Levéltára (a továbbiakban: GyKOL), Libri regii 27. kötet 92-93, ill. 93-93b. A keltezést a csombordi Kemény levéltárban megőrzött eredeti (a Kemény János részére kiállított adománylevél) teszi lehetővé. II. Rákóczi György, 1649. jan. 28. Gyulafehérvár. Kolozsvári Állami Levéltár Kemény es. lt. Fasc. XV Nr. 1228. A hátoldali jegyzet szerint az országgyűlési megerősítés 1649. február 14-én Gyulafehérvárott történt, Haller István és Rhédei Ferenc fejedelmi tanácsosok előteijesztésére. (Serédi István adományának hasonló megerősítését azonban csak feltételezni tudjuk.) 134 Trócsányi Zsolt: Erdély központi kormányzata 1540-1690. (A MOL kiadványai III. Hatóság- és hivataltörténet 6.) Bp. 1980. 414-418.
