Századok – 2008

KÖZLEMÉNYEK - Kerepeszki Róbert: Hajdú vármegye és Debrecen vitézi székkapitányának hangulatjelentései (1935-1939) I/79

Feltűnő, hogy a helyi közélet szereplői közül többen lettek a nagypolitika meghatározó alakjai is. Igaz ugyan, hogy korábban maga Bethlen miniszterelnök vagy Lázár Andor igazságügy-miniszter a debreceni választókerületekből kapott mandátumot, de igazából egyikük sem kötődött szorosabban a régióhoz.3

2

Az 1935-1939 közötti korszakban viszont már más jelenség figyelhető meg: ekkor is kulcsfontosságú volt a kormánypárt számára Debrecen és Hajdú vármegye, azonban már nem „felülről ültettek" képviselőt az egyes választókerületekbe, hanem jórészt helyi politikusokat juttattak magas pozíciókba. Például ehhez a régióhoz kötődött a kormánypárt két egymást követő elnöke, Tasnádi Nagy András és Vay László (az előbbi igazságügy-miniszter, az utóbbi a miniszterelnökség politikai államtitkára lett). Az alább közölt dokumentumok a kormánypárt mellett természetesen számos információt nyújtanak az ellenzék helyi tevékenységéről is, illetve arról, hogyan tekintettek rá a helyi vezető elit tagjai. A vitézi szék hangulatjelentéseinek hangvételéből egyértelműen kitűnik, hogy a korabeli társadalom „kereszténynemzeti" része sokkal ellenségesebben figyelte a szociáldemokratákat, és az 1930-as évek második felében egyre agresszívabban törekedett a háttérbe szorításukra, csakúgy mint a kisgazdák esetében. Ezzel szemben — talán meglepő módon — más magatartást tanúsított a nyilasokkal szemben. Az 1930-as években Horthy és köre a miniszterelnökök kinevezésekor elvárta a hivatalba lépő kormányfőktől, hogy fékezzék meg az egyre erősödő szélsőjobboldali mozgalmakat is. Ennek megfelelően Darányi és Imrédy, sőt már Gömbös is ígéretet tett erre, azonban a vitézi szék beszámolóiból az tűnik ki, hogy a kormánypárt vidéki exponensei bizonyos helyzetekben már 1935-1939 között is szinte szövetségesként tekintettek a nyilasokra a „belső ellenségekkel" (szociáldemokratákkal, zsidósággal) szembeni harcban. Ezt sugallja az 1937. augusztusi helyzetjelentés is, amelyben Berényi aggodalmának adott hangot a helyi nyilas 1938-ban a miniszterelnökség sajtóosztályának vezetője lett, az 1930-as évek második felétől 1944-ig főszerkesztője volt a kormány félhivatalos lapjának, a Függetlenségnek. Sajtófőnökként részt vett Darányi, Imrédy és Teleki Pál berlini útjain, valamint az 1938-as magyar-szlovák tárgyalásokon. Egyik kezdeményezője volt a Magyar Elet Mozgalomnak. 1939-ben az Országos Magyar Sajtókamara első elnöke lett. Ezek mellett irodalmi munkája is jelentős volt. Fő műve, A zsidókérdés magyarországi irodalma, a korszak „antiszemita bibliájának" számított. Hivatalait Szálasi alatt is megtarthatta. A Népbíróság 1946 áprilisában halálra ítélte. Shvoy naplójában a fentiek mellett a következőkkel jellemezte Kolosváry-Borcsát: „román származású, vidéki újságíró volt Debrecenben, züllött, sötét alak, aki kölcsönökből és abból élt, amit nem írt meg. Vay debreceni főispánnak volt a jobbkeze, az is hozta fel Pestre s csinált belőle sajtófőnököt. Természetesen a legszélsőségesebb irányzat képviselője volt." Shvoy Kálmán titkos naplója... i. m. 170, 175. Vay főispán feljegyzése Gömbös miniszterelnöknek Kolosváiy-Borcsa előmeneteléről (dátum nélkül). HBML, IV B. 90l/a, 12. dob., 164/1935. ein. sz. Kolosváry-Borcsáról 1. még 50. jegyz.; valamint Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon. Politikai eszmetörténet. Budapest, Osiris, 2001. 401-411. 32

Lázár Andor 1882-ben született Pápán. Igazságügy-miniszterségét megelőzően Szentes képviselője volt. Az 1935-ös választások idején Debrecen mellett a régi kerületében is elindult. Visszaemlékezéseiben a következőket írja debreceni jelöltségének körülményeiről és a választásokról: „a kormánypártnak igen fontos volt, hogy Debrecen városa minisztert kapjon képviselőjelöltül. [...] Egyetlen református tagja voltam a kormánynak, s így a párt azt kívánta, hogy én legyek a listavezető a debreceni választásnál a kormánypárt listáján. [...] Kijelentettem, hogy csak abban az esetben teszek eleget kívánságuknak, ha Bethlen István, Debrecen eddigi képviselője nem óhajt fellépni a választáson." Lázárt végül az új és a régi kerületében is megválasztották, de — ahogy ő írja — „a párt kívánságára a debreceni mandátumot kellett elfogadni". Lázár Andor: Visszaemlékezéseim. A szöveget gond. Németh Pál. Budapest, Ráday Gyűjtemény, 1995. 228-229.