Századok – 2008
KÖZLEMÉNYEK - Szabó András Péter: A magyar Hallerek nemzetségkönyve. Egy különleges forrás keletkezésének társadalomtörténeti háttere IV/897
A két példány sorsa ezután igen eltérően alakult. A nürnbergi vezetése hamarosan teljesen elhalt, 1620 után nem készültek újabb viseletképek, az utolsó saját jogán szereplő családtag V Hans Jacob Haller (1623-1691). 1663-ban született fiának, Christoph Albrechtnek 1716. évi halála pedig már az egész nemzetségkönyv utolsó bejegyzése.80 A 18. században a nürnbergi Hallerek körében (Hans Joachim nemzetségkönyveit leszámítva) inkább a kéziratos genealógiák jellemzőek, amelyeket a Barthalomáus-féle kötetek folytatásának is tekinthetünk.81 Az erdélyi Hallerek viszont tovább vezették saját nemzetségkönyvüket, nem is akármilyen szorgalommal. A nürnbergi rokonság által készített német fejlécek alá már latinul írták be a saját águkra vonatkozó új adatokat, és új viseletképeket is festettek. Bár a német ág fejleményeit, annak ellenére, hogy időről időre érdeklődtek a nürnbergi családtagokról, nem követték tovább, valamikor a 18. század első felében az 1620 körül festett nürnbergi férfifigurákat is kiegészítették kevéssé korhű nőalakokkal. A nemzetségkönyv vezetésének erdélyi hagyományát — úgy tűnik — Haller István teremtette meg, érdeklődéséről sajátkezű bejegyzései is árulkodnak.8 2 Haller István 1622-ben született fiától, Páltól kezdve a kötet teljesen latin nyelvű, azt majd csak a 19. század második felében váltja fel a magyar. A kötet dátum szerinti utolsó bejegyzése Haller Ferenc 1934-ben kötött házassága. Övé az utolsó viseletkép is, gyermekei pedig a könyvben szereplő az utolsó családtagok. Mindenképpen érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy még Nürnbergben sem létezik olyan nemzetségkönyv, amelyet az eredeti rendszer betartásával ennyire sokáig vezettek volna.8 3 Igazat adhatunk tehát Szádeczkynek abban, hogy a magyar Hallerek nemzetségkönyve egészen kivételes forrás. A nemzetségkönyv ezenkívül rendelkezik több sajátságos ikonográfiái „továbbéléssel" is. A már említett medgyesi Lorenz Töppelt — aki 1666-ban második peregrinációjával a nürnbergi és az erdélyi ág egyik kapcsolatfelvételét lehetővé tette — látta és használta a nemzetségkönyvet. Régóta ismert, hogy 1667-ben Lyonban megjelent történeti munkájának („Origines et occasus Transylvanorum...") egyik viseletképe, a „magyar nemesasszony", nem más, mint a Kornis Katát a nemzetségkönyvben ábrázoló vízfestmény egyszerűbb verziója. Töppelt illusztrációját azután átvették más viseletkép-sorozatok alkotói is. Az új adatok révén most világossá vált, hogy a történetíró hozzáférhetett a Hallerek nemzetségkönyvéhez, és megerősítést nyert az, hogy nem a kézirat szerzője másolta Töppeltet, hanem minden bizonnyal éppen fordított a helyzet.84 80 CBH-III. fol. 259v-260r. 81 Az legfontosabb ilyen genealógia-sorozatot maga Hans Joachim Haller (11748) készítette. 1739 és 1745 között elkészült végleges verziója lett Biedermann nagy nürnbergi genealógiájának egyik forrása. Ugyanennek a genealógiának egy későbbi, 1776 táján felhagyott verzióját a városi levéltár őrzi: Stadtarchiv Nürnberg; E 14/3. Haller von Hallerstein - Diverses 11. 82 Ilyen sajátkezű bejegyzés van Haller Péternél, Haller Mihály fiánál: CBH-XI fol. 204a. 83 Az általunk Nürnbergben látott nemzetségkönyvek közül Christoph Friedrich Oelhafen von Schöllenbach nürnbergi patríciusé abban a tekintetben ugyan hasonló, hogy egészen a modern időkig (1946) ível, és illusztrált jellegét is szinte végig megőrzi, de ezt csak 1736-ban kezdték el vezetni. Germanisches Nationalmuseum, Nürnberg; Historisches Archiv, Rep. II/80. Familienarchiv derer von Oelhafen von Schöllenbach I. 22. „Lebens-Beschreibungen aller und jeden Oelhafen, anno 1736.". 84 A Töppelt könyvében közölt viseletképről és továbbéléséről: Galavics Géza: Erdélyi viseletalbumok a XVII-XVIII. századból. In: Régi erdélyi viseletek. Viseletkódex a XVII. századból. Szerk. Uő.
