Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Jung Chang, Jon Ilalliday: Mao. Az ismeretlen történet (Ism. Jordán Gyula) III/800

lamint oroszokat és amerikaiakat, de érdekességként jegyezhetjük meg, hogy magyarokat is. A 693 oldalnyi főszöveghez 75 oldal jegyzet társul és a bibliográfia is 28 sűrű oldalt tesz ki. Az utóbbi mintegy másfél évtizedben hatalmas mennyiségű új anyag jelent meg, bennük nagyon sok Maóra vonatkozóan. Különösen Mao születésének centenáriumára (1993), illetve azt követően jelentek meg memoárok, visszaemlékezések, most már a Kínai Népköztársaságban is. A csak Nyugaton megjelentek közül az első, igazán nagy visszhangot kiváltó memoár Mao orvosának, Li Cisujnak Mao elnök magánélete című kötete volt. A szerzők a levéltári anyagok, interjúk stb. mellett ezekből is bőségesen merítettek. Mindezt számos érdekes fénykép és néhány, az eligazodást segítő térkép egészíti ki. Emellett meglátogatták a „hosszú menetelés" számos csatájának helyszínét, Mao jenani barlangját, felkeresték Mao több mint két tucat titkos magánvilláját stb. Mindezek eredményeként óriási ismeretanyagot halmoztak fel, amelynek jelentős része eddig nemcsak a nagyközönség, de a Kína kutatók számára is ismeretlen volt. A mű szigorú kronologikus rendben haladva tekinti át Mao életét, és alcíméhez hűen szinte minden fejezet „ismeretlen történetet" ad elő az egyes életszakaszokkal kapcsolatban. így például azzal a meglepő állítással szembesülünk (29.), hogy Mao nem volt a Kínai Kommunista Párt (KKP) alapító tagja, a pártot nem 1921-ben, hanem egy évvel korábban alapították, bár azt nem vonják kétségbe, hogy az I. kongresszuson már részt vett. Nyilvánvalóvá teszik, hogy a hivatalos kínai állításokkal, vagy az olyan lelkes elkötelezettek, mint Edgar Snow (Vörös csillag Kína felett) ábrázolásával szemben Mao az 1960-as évek szakításáig lényegében soha nem volt független a Szovjetuniótól, 27 éves korától a Komintern pénzelte — akárcsak a KKP-t —, Sztálintól és a szovjetektől való függetlensége legenda. A Kuomintanggal való szakítást követően 1927 végén kirobbanó megmozdulást, a történelemkönyvekben kiemelt helyen szereplő „őszi termés felkelést" is úgy minősítik, hogy az nem is volt igazi parasztfelkelés, Mao nem is vett benne részt. Pedig jórészt ezzel kezdődött a parasztvezér Mao nemzetközi legendája. A hivatalos kínai történetírásból hiányzik annak bemutatása, hogy az első KKP - Kuomintang egységfront idején 1925 őszétől közvetlen munkatársa volt Vang Csing-vejnek, a Kuomintang egyik prominens vezetőjének. Ezt a tényt később azért próbálták elhomályosítani, mert Vang a háború idején átállt a japánok oldalára, sőt ő lett az általuk létrehozott bábkormány vezetője. Természetesen nem kapott hangsúlyt az a féktelen terror, a leszámolások, kivégzések sorozata sem, amely az 1931-ben létrehozott kínai kommunista „szovjet állam" történetét jellemezte Mao vezetése alatt. A szerzők szerint ennek összesen körülbelül 700 ezren estek áldozatul, akiket vagy kivégeztek, vagy halálra dolgoztatták. Hozzá kell tennünk azonban, hogy a terror és a kivégzések tényei már más forrásokból is ismertek voltak, itt inkább szintén a sok apró részlet, a mechanizmus működésének bemutatása tekinthető újnak. Mindenképpen új, és nyugodtan lehet mondani, hogy szenzációt keltő a „hosszú menetelés" bemutatása és magyarázata. A „hosszú menetelés" a KKP legendáriumának legkiemelkedőbb fejezete, a párt és vezetői első veterán generációja legitimációjának egyik fő forrása. A többszörös bekerítési gyűrűből való kitörés, az állandó harcok, emberfeletti megpróbáltatásokkal és óriási áldozatokkal járó több mint tízezer kilométeres vándorlás számos író, filmrendező, festő fantáziáját is megmozgatta. Chang és Halliday szerint az egész egy csalás volt, de legalábbis nem úgy és azért történt, ahogy eddig általában ismertük. Az 1934 októberében indult kitörés irányával Csang Kaj-sek pontosan tisztában volt, a hosszú kilométerekre elnyúló menetoszlop pedig könnyű célpontot kínált volna, mégsem támadta meg őket senki. A vörös bázisterület köré vont erődítmény vonalakon átengedték őket, beleértve a negyedik vonalként szolgáló Hsziang folyót. Mivel indokolják a szerzők, hogy az a Csang Kaj-sek, aki már négy megelőző hadjáratban kísérelte meg a kommunisták megsemmisítését, bázisterületük felszámolását, most futni hagyja őket? Az első érvük megértéséhez utalni kell arra, hogy 1928-at követően a Kuomintang Csang Kaj-sek vezetésével csak nagyon viszonylagos módon egyesítette hatalma alatt az országot. Még évekig valóságos háborúk robbantak ki az egyes tartományok felett továbbra is uralkodó hadurakkal. Itt elsősorban Kujcsou, Szecsuán és Jünnan tartományokról volt szó, amelyek együttesen több mint egymillió négyzetkilométer területet alkottak, mintegy százmilliós lakossággal. Csang Kaj-sek a polgárháborút kockáztatta volna, ha megkísérli hadseregét oda irányítani. Most viszont a Vörös Hadsereget ezek felé irányítva el tudta érni, hogy a kommunisták betelepedésétől való félelmükben a tartományi hadurak őt hívják segítségül. Csang ezt állítólag meg is fogalmazta bizalmas titkárának: „Most, hogy a kommunisták bevonulnak Kujcsouba, követhetjük őket. Jobb ez nekünk, mintha háborút indítanánk Kujcsou elfoglalására. Szecsuán és Jünnan örömmel fogad majd, hogy megmeneküljenek...Mostantól, hajói kijátszuk a lapjainkat...egyesíthetjük az orszá-