Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Somogyi Éva: Hagyomány és átalakulás. Állam és bürokrácia a dualista Habsburg Monarchiában (Ism. Miru György) III/793

évtized tanulmányi terméséből válogat, s azokat két a témát közelebbről megjelölő fogalom, az államintézmények és a hivatalnokok köré szervezi. Azonban mind a könyv alcíme, mind e tematikus hívószavak megtévesztők lehetnek, részben azért, mert nem hagyományos, mondhatni száraz intézménytörténetet olvashatunk, részben pedig azért, mert a tanulmányok sem témájukban, sem műfajukban nem válnak el élesen egymástól. Somogyi Éva az intézménytörténet új útjain jár, a személyes mozzanatok iránti érzéke, a remekbe szabott portrék még a szorosabb értelemben vett intézménytörténetet is nagyon élővé, emberivé teszik. Az általa bemutatott intézmények, mint korábban a közös minisztertanács, vagy e kötetben a delegáció, a király személye körüli minisztérium, a közös külügyminisztérium, esetleg a Monarchia egyik külképviselete, nem élettelen hivatalok, a hatalom rideg megtestesítői, hanem életszerű, emberi problémákat és helyzeteket magukban rejtő színterek. így az intézményeken keresztül érvényesülő hatalmi mechanizmusok is a maguk összetettségében és bonyolultságában jelennek meg, sokszor nem kevés vívódással, megfontolással járó emberi döntések erőterében. Somogyi Éva eddig megjelent munkáival hatalmas érdemeket szerzett abban, hogy a dualista kor közös ügyes rendszerét és főként a közös intézmények működését pontosan lássuk, számos kortársi sztereotípiától, illetve a történetírás eddigi korszakaiban rájuk rakódott politikai narratívától tisztította meg ezeket az intézményeket. A delegációról írt tanulmánya mára már a történeti kánon része lett. Nem csupán azért, mert részleteiben mutatja be az intézmény körüli vitákat, koncepciókat, illetve ismerteti a vele kapcsolatos elvárásokat és félelmeket, hanem azért is, mert működésének leírásából, kompetenciájából világosan kitűnik, hogy miként nem felelhetett meg ez a furcsa intézmény egy hatékony képviseleti fórum normáinak, miért nem volt képes a közös miniszterek alkotmányos ellenőrzésének, felelősségének kellő mértékben érvényt szerezni, így éppen e közös miniszterek testületi működését, felelős kormány jellegét nem tudta erőteljesebbé tenni. A szerző mind a korabeli álláspontokat, mind az osztrák történetírás megközelítéseit nagyon szuggesztíven közvetíti a hazai olvasók felé. Már a delegációról szóló tanulmányban is több olyan részlet van, amely a politikai viszonyokat az egyéni helyzeteken és döntéseken keresztül teszi még érzékletesebbé. A közös külügyminisztereknek a testület előtti szereplésük, elvárásaik, szorongásaik bemutatása érdekfeszítően izgalmassá teszik az intézménytörténeti kulisszákat. Hasonlóan nem csupán intézménytörténetet olvashatunk a király személye körüli minisztérium szerepét elemző írásban. Maga a minisztérium már 1848-as létrejöttekor vitatható volt, a külügyek helyett csak a közös ügyekben, illetve a közvetítésben határozták meg feladatkörét, s kifejezte azt a bizonytalanságot, ami a közjogi kapcsolat értelmezése körül alakult ki. A minisztérium a jogfolytonossági koncepció következtében túlélte a kiegyezést, s bár alapvetően feleslegessé vált, mert a közös ügyekben a közös minisztériumok jártak el, a két ország közti közvetítésben pedig más intézmények vették át feladatát, mégis fennmaradt az egész korszakon át. A szerző ismételten kiváló elemzéssel mutatja meg, hogy miként próbálták megtalálni az intézmény helyét és feladatkörét az új rendezés keretei közt, betekintést nyújt azokba a hatásköri vitákba, amelyek tétje az intézmény gyakorlati feladatainak megállapítása volt. Bár a minisztérium mindinkább reprezentatív feladatokat látott el, mégis léte és működése jól szemlélteti azt a közjogi helyzetet, ami a dualizmusban jellemezte a két fél (és az uralkodó) viszonyát. A hivatalt betöltő fontosabb miniszterek portréja, illetve az egyes karriertípusok bemutatása zárja a tanulmányt. Láthatóan van átjárás a király személye körüli minisztérium, illetve a külügyminisztérium és a külszolgálat között, nem egy olyan névvel találkozunk, akik majd a további tanulmányok szereplőiként is felbukkannak. A kötet belső cezúrája szerint olyan írások következnek, amelyek a bürokráciával, a hivatali elittel foglalkoznak. Valójában a külügyminisztérium és a külképviseletek világába nyerünk betekintést a második rész tanulmányain keresztül, de nem vész el az intézménytörténeti szál sem, igaz a hivatali apparátus egészének, illetve az egyes karriereknek az elemzése még hangsúlyosabbá válik. így van ez a külügyminisztériumot, annak szervezetét és hivatalnoki karát bemutató írás esetében is. A tanulmány a legfontosabb közös minisztérium magyar honosságú tisztviselői, elsősorban a magasabb beosztásba került osztályfőnökök pályáját mutatja be és vizsgálja. Az eddig megismert intézmények sem tűnnek el teljesen, hisz a magyar politikai közéletből érkező osztályfőnökök a delegációban is megfordulhattak, illetve nem egy közülük a király személye körüli minisztérium élére került. E hivatali pályafutásokat, politikusi portrékat a szerző nagyon jó érzékkel dolgozza ki, ennek köszönhetően élettel telnek meg a hivatalok, a történetírói teljesítmény pedig a modern biográfia szempontjait is kielégíti. Külön tanulmánnyá formálódik a minisztérium egyik magas beosztást elért hivatalnokának, Dóczi Lajosnak a pályája. A pesti író-publicista