Századok – 2008

KÖZLEMÉNYEK - Deák Ágnes: Államrendőrség Magyarországon a Schmerling-provizórium időszakában III/727

Gyors döntést sürgetett Pálffy ez alkalommal is. Röviden reagált Forgách oda­vetett megjegyzésére a rendőri szervezet teljes feloszlatásával kapcsolatosan. Kifejtette, ő csak abban az esetben értene egyet ezzel, ha „a jelenlegi kétséges viszonyok biztos alapon elintézve lennének, és a törvényhatóságok részéről túl­csapongásoktól tartani nem lehetne", ami azonban most nem biztosítható, tet­te hozzá gyorsan. S rendőrségre akkor is szükség lenne, legfeljebb „magyar rendőrségre". Ennek bizonyítékaként csatolta Majláth György főtárnokmester 1861. április 9-i, Vay grófhoz intézett előterjesztésének másolatát is Forgách számára.6 1862 folyamán aztán Pálffy több alkalommal is sürgette a kancellár­nál az általános szabályozást valamely rendőrigazgató konkrét panasza kap­csán, de érdemi választ nem kapott, mivel Forgách is mindhiába sürgette a rendőrminisztériumot.7 Az újra és újra jelentkező panaszok nyomán aztán 1863 tavaszán Pálffy lépésre szánta el magát: miközben elvben fenntartotta az előző évi januári elő­terjesztésében foglaltakat a színházak felügyeletéről, a végleges rendezésig ér­vényesíteni kívánta az 1850-es színházi törvény rendelkezéseit, azaz ott is vissza kívánta szerezni a rendőri hatóságok befolyását, ahol tettleg az elmúlt években a felügyelet már teljes egészében a városi kapitányságokhoz került. Erről kikér­te előzetesen Forgách kancellár véleményét, aki viszont Mecséry miniszterhez fordult. Mecséry kifejtette, hogy szerinte az októberi diploma nem hatálytalaní­totta az 1850. évi színházi rendszabályt, ezért ehhez kellene tartani magukat, s egyáltalán nem mutatott készséget a színházi ügy kiengedésére a rendőri szer­vek hatásköréből. Érthető módon támogatta viszont Pálffy javaslatait az ideig­lenes szabályozásra, ami valójában a fennálló viszonyokhoz képest a rendőrségi ellenőrzés megerősítését vetítette elő. Forgách végül megállapodott Mecséryvel, s ennek nyomán Pálffy 1863. március 23-án rendeletet adott ki, mely szerint a helytartótanács elnöksége adja ki az engedélyt új színdarabok bemutatására, de előtte a rendőri hatóságok véleményét meghallgatják; a rendőri szervek az előadások felett is felügyeletet gyakorolnak, hogy „...az engedélyezett színda­rabok előadása, a hatósági engedéllyel megegyezőleg eszközöltetvén, a színbe­hozatal- és öltözetre nézve megütközésre okot ne szolgáltasson", ahogy hozzá­juk tartozott „...az ez utóbbi tekintetekben tapasztalt rögtönzésbeli túlcsapon­gások vagy a színdarabok helybenhagyott szövegének szántszándékos mellőzése miatti büntetések meghatározása" is. Forgách továbbra is hangsúlyozta azon­ban, hogy a végleges rendezésnél a Pálffy 1862. januári előterjesztésében foglal­takat fogja ő maga is támogatni.8 6 Pálffy Mór jelentésfogalmazványa Forgách Antalnak, Buda, 1862. jan. 10. MOL D 191 794.IV1962. 7 Pálffy 1862. február 27-én jelenti Forgáchnak, hogy a pozsonyi rendőrigazgató kéri, hogy az idegenek nyilvántartását újra a rendőrigazgatóságra ruházzák. Március 26-án arról jelent, hogy a pesti rendőrigazgató sürgeti, hogy a színházi felügyeletben végleges utasítás szülessen. Április 11-én beszámol arról, hogy a soproni rendőrigazgató is sürgeti a rendezést. Itt az 1861-ben eltávolított csá­szári sast a „k.k. Polizei Direktion" kiírással együtt visszahelyezték az épületre, ami ellen tiltakozott a városi hatóság. Decemberben ismét a soproni igazgatóság bajait jelezte a színházi felügyeletet ille­tően. E kérdésekben az ügyeket mind ad acta tették, várván a kancellár (és a rendőrminiszter) dön­tését. MOL D 191 794.IV1862.; Sopron város tanácsának beadványa a helytartótanács elnökségéhez, Sopron, 1862. máj. 19. MOL D 191 1862:16 995. 8 Pálffy Mór jelentése Forgáchhoz, Buda, 1863. jan. 2. MOL D 185 M. kir. udvari kancellária, elnöki íratok 1863:22.; Mecséry rendőrminiszter átirata Forgách Antalhoz, Bécs, 1863. jan. 25. MOL

Next

/
Thumbnails
Contents