Századok – 2008
KÖZLEMÉNYEK - Farkas Katalin: ,Az erős akarat nem ismer akadályt" A „Negyvenkilencz" című lap története III/697
zó" röpiratát vetette szemére. Szentiványi házelnököt „megkésett lovagnak" gúnyolta „A toasztos Don Quixottok" című részben, amiért az országgyűlés első ülését Erzsébet császárné névnapi köszöntésével nyitotta meg. Nem kímélte Somssichot sem, akit az osztrák politika kiszolgálójának nevezett. A cikk keletkezésének előzményei alapján egyértelmű, hogy Szilágyi eredetileg még ennél is élesebb és személyeskedőbb kritikával támadta a kiegyezés híveit, Kossuth tanácsára azonban elhagyta a nem bizonyítható vagy túlságosan sarkos megállapításait. Deákról ugyanakkor tisztelettel írt, bár naivnak tartotta, amiért őszintének hitte az udvar kiegyezési szándékait. A „Visszapillantás" „Népképviselők elleni merényletek" című része emlékezteti az olvasókat arra, hogy a háború alatt egyes baloldali képviselőket zaklatások értek, az újból összeülő országgyűlés mégsem kezdeményezett vizsgálatot ezekben az ügyekben. Az írás külön is kiemelte Maróthy elfogásának esetét.10 1 További két fejezet, „A baloldal politikája", valamint a „Bizalmas észrevételek" a balpárti képviselők munkáját értékeli. Előbbiben Szilágyi dicsérte a baloldalnak a felirati vita során mutatott elszántságát, miközben egyetlen szóval sem utalt a párt megosztottságára. Utóbbiban azonban kritikával illette a balközép egyes vezetőit, Tisza Kálmánt, Ghyczy Kálmánt és Simonyi Lajost. Ghyczyt azért bírálta, mert az a felirati vitában tartott beszédében azt állította, hogy az országgyűlés által megállapítandó elvek kötelezőek lesznek a következő törvényhozásra nézve. Ezzel tulajdonképpen feladta azt az elvét a baloldalnak, amely törvénytelennek tekintette az éppen folyó országgyűlést. Tiszát a képviselőház egyik legnagyobb tehetségű tagjának nevezte, ugyanakkor felrótta neki, hogy időről időre elhatárolódik a szélsőbaltól, és „magatartása nem kevésbé tette lehetővé azt, hogy a közelebbi hat év alatt a baloldal jóformán csak a Deák-párt színpadi diadalainak decoratióját képezte". Simonyit azért illette kritikával, mert azt állította, hogy a megyék visszaállítását minden párt politikusai követelték, pedig a Deák-párt valójában nem emelt szót ezért.10 2 A „Negyvenkilencz" második száma jellegében elüt az összes többi számtól, mivel nem általános iránymutatást ad, hanem egy aktuális eseményre, a felirati vitára reagál. A Pestről minden bizonnyal számos új benyomással gazdagodva visszatért Szilágyi eredeti terve az volt, hogy napról napra számba veszi az országgyűlésen történteket, és kifejti azokra vonatkozó nézeteit. Talán saját elhatározásából döntött így, de az sem zárható ki, hogy hazai társai kérték erre. Vállalkozásával tulajdonképpen pótolni akarta azt az űrt, ami abból adódott, hogy a szélsőbaloldal nem indíthatott Magyarországon napilapot a függetlenségi álláspont megjelentetésére. A „Negyvenkilencz" azonban alkalmatlan volt erre a szerepre. Csupán havonta jelent meg, és nem lehetett tudni, mikor jut el az olvasókhoz, így az aktualitásokhoz túlságosan kötődő felvetései könnyen jelentőségüket veszthették. Erre a veszélyre figyelmeztette Kossuth Szilágyit, amikor arra kérte, ne írjon „referádát". A próbálkozás ténye mindenesetre rávilágít arra, hogy sem Kossuthnak, sem Szilágyinak nem voltak hosszú távú elképzelései a lappal kapcsolatban. 101 Lásd az első fejezetben. 102 Negyvenkilencz 2-3. (1866. dec. -1867. jan.)
