Századok – 2008

KÖZLEMÉNYEK - Albert B. Gábor: A magyarországi tankönyvrevíziós mozgalom a két világháború között I/63

tötte a tankönyvvé nyilvánítást. Ezek szerint a tankönyv sem állam- és alkotmányellenes, sem a valláserkölcsi nevelés szellemébe ütköző tanokat nem tartalmazhatott, meg kellett felelnie az új tanterv és tantervi utasítások előírásainak. Összhangban kellett állnia az iskola profiljával (beleértve annak a tudományossághoz, illetve gyakorlatiassághoz való viszonyát), a feldolgozás módszerével és a téma előadásmódjával. Új tankönyvet csak abban az esetben engedélyezett a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (VKM), ha az a korábbihoz képest előrelépést jelentett. A miniszteri rendelet értelmében az iskolák tantestületei a tanév vége előtti ún. tankönyvjavasló értekezleten választották ki a számukra elfogadható tankönyveket, melynek jegyzékét a tankerületi főigazgatónak megküldték, aki aztán a Tankönyvügyi Bizottságnak továbbította a jegyzék egy példányát ellenőrzésre. Ez valójában formai kontrollt jelentett, a tankönyvvé nyilvánítás tényének ellenőrzését.3 A tankönyvek hibás és a nemzetközi megértést akadályozó részeinek felülvizsgálata céljából a CICI operatív szervezete, a Szellemi Együttműködés Nemzetközi Intézete (Institut International de Coopération Intellectuelle) kérdőíveket küldött ki a tagállamok részére, majd értékelte a beérkezett válaszokat.4 E tankönyvrevíziós mozgalom első eredményei Julio Casares spanyol nyelvész, diplomata 1925-ben közzétett javaslatához kapcsolódtak. Casares azt javasolta, hogy a CICI nemzeti bizottságai közvetlenül egymással lépjenek kapcsolatba, ha sértő vagy tendenciózus torzítást vélnek felfedezni a másik ország tankönyvében. A Casares-formula a valóságban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, annak ellenére, hogy a spanyol tudós 1932-ben új indítvánnyal állt elő, mely immár a nemzeti bizottságokat avatta kizárólagos tankönyvjavító szervvé, és új eljárásrendet is bevezetett. Ezek szerint a hibás részek megváltoztatására irányuló javaslatokat az érintett országnak meg kellett válaszolniuk, nézetkülönbség esetén pedig közvetítőket kellett kiküldeniük. Casares 1932. évi javaslatát F. Dárdai Ágnes ekképp összegzi: „A második változat, bár jelentős előrelépéstjelentett, továbbra sem tudott azonban változtatni azon a tényen, hogy a nemzeti bizottságok által javasolt módosításokat továbbra is az illető ország állami hatóságain keresztül lehetett csak végrehajtani, hisz a tankönyvkiadás, engedélyezés és módosítás a kormányok miniszteriális feladata és hatásköre volt. "s A tankönyvrevíziós mozgalom történetében jelentős szerepet játszott az az emlékirat, melyet 1931-ben August Zaleski lengyel külügyminiszter juttatott el a CICI, illetve a genfi leszerelési konferencián résztvevő kormányok részére. Zaleski úgy vélte, a tartós szellemi lefegyverzés kérdése a felelős államférfiakat is foglalkoztatja, ezért szorgalmazta, hogy a gyűlöletet szító tankönyveket pedig vonják ki a forgalomból, az iskolákban kötelező tantárgy legyen a Nemzetek Szövetsége céljainak és munkásságának ismertetése, a jogi karokon 3 A tankönyvkiadás történetéhez a továbbiakban még: Mészáros István: A tankönyvkiadás története Magyarországon. Budapest, Tankönyvkiadó, 1989. Szebenyi Péter: Fejezetek a tankönyvjóváhagyás történetéből. Educatio, 1994. tél. 599-622. 4 Olay Ferenc: A tankönyvek nemzetközi revíziója. Néptanítók Lapja, 1932. november 15. 905-907. 5 F. Dárdai, i. m. 16.