Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Vári András: A magyarországi hitelszövetkezeti mozgalom megalapítása 1886-1894 III/629
így aztán az 1877. évi VIII. tc. visszatért a kamat törvényes maximálásához. Úgy rendelkezett, hogy a 8%-nál magasabb kamatkikötés nem foglalható közhiteles okmányba és nem hajtható végre (szóbeli szerződésre pedig fennmaradt a 6%). Talán tényleg fékezte ez a törvény az uzsorát, talán nem, de a dolog természeténél fogva egész biztosan a kamatlábak álcázására vezetett, ami még inkább megnehezítette annak megállapítását, milyenek voltak az egyes hitelüzletekben tipikus kamatfeltételek. A kamatok csökkenésnek indultak a nyolcvanas években, ám ez ismét csak erősen differenciálva ment végbe az egyes területek, hitelfajták és hitelintézetek szerint. Mindez tehát továbbra is erősen leszűkítette a kistermelők hitelhez férhetését. Átfogóbban, nemcsak a kamatlábra tekintve kezelte az uzsora-problémát az 1883. évi XXV tc. Ez uzsorának nyilvánította azt, amikor valaki „másnak szorultságát, könnyelműségét vagy tapasztalatlanságát felhasználva, olyan kikötések mellett hitelez vagy ad fizetési halasztást, melyek a neki ...engedett túlságos mérvű vagyoni előnyök által az adósnak vagy a kezesnek anyagi romlását előidézni, vagy fokozni alkalmasak, vagy oly mérvűek, hogy az eset körülményeihez képest a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között szembeötlő aránytalanság mutatkozik." Itt a kamat nagyságának jelentősége megfordul, ti. 8 százalékos kamat alatt nem emelhető uzsora-vád. A kamat e küszöbe fölött a fenti szempontok alapján minősítik a kölcsönt. Az egymást követő uzsoratörvények egy tanulási folyamat részei, amelyben a liberális párt ekkorra elfogadta a törvényes szabályozás szükségességét, az agráriusok pedig, élükön gr. Károlyi Sándorral, az intézményes megoldásokra kezdtek koncentrálni, az uzsora törvényes üldözését szükséges, de távolról sem elégséges tennivalónak tartva.2 2 Az 1883. évi uzsoratörvény vitájában nagy teret szenteltek az olyan intézkedéseknek, amelyek a kamatok nagyságát a hitelkínálati oldalról kiindulva csökkenthetik, mint a hitelszövetkezetek és a postatakarékpénztár fölállítása, a vidéki takarékpénztárak szanálása. Hiszen a hitelellátás kérdése másik oldalról, a kínált hitel ára felől is vizsgálandó. A kölcsönök teljes díjába beépülnek a hitelbírálat és a kölcsönfolyósítás költségei. Az már csak ízlés dolga, hogy ezeket külön díjakként feltüntetve vagy a kamatba építve fizettetik meg. Elképzelhető, hogy a magas kamatszintet a vidéki, kis összegű kölcsönigénylők esetében a költségek valóban indokolták. De vajon tényleg a sok apró és bizonytalan helyzetű ügyfélnek nyújtott hitelek magasabb műveleti költségei tették szükségessé a magas kamatokat? Vagy a hitelnyújtó pénzintézetek használták ki a rendszernek a kistermelő felé eső legközelebbi pontjaként meglévő helyzeti előnyüket, természetes monopóliumukat? Az intézetek is uzsoráskodtak? 22 KN 1881-84 VIII. köt. 173. orsz. ülés 1883. jan. 24, 205-210, Tisza Kálmán, gr. Károlyi Sándor, Almássy Sándor, Göndöcs Benedek felszólalásai.
