Századok – 2008

TANULMÁNYOK - Vári András: A magyarországi hitelszövetkezeti mozgalom megalapítása 1886-1894 III/629

1. tábl.: Magyarországi takarékpénztárak adatai 1876-ban23 Összeg Takarékpénztárak száma (db) 341 A befizetett részvénytőke (ft) 20 029 341 Összes üzleti nyereség (ft) 4 581 018 Kiadott kölcsönökből Váltókra, folyószámlákra (ft) 99 699 890 Ingatlan birtokokra (ft) 93 419 371 Minden 100 frt kölcsönből rövid időre (ft) 51.63 ingatlanra jelzálogilag biztosítva (ft) 48.37 Nyereség a befizetett részvénytőke %-ában 22.87 Betétek könyvre, pénztárjegyre (ft) 214 407 479 Birtoklott állami és más hitelpapírok (ft) 25 231 665 A fentiek mutatják, hogy a takarékpénztáraknak a befizetett tőkére vetítve igen magas, 23%-os nyeresége volt. Föltűnő az is, hogy üzleteik jelentős része ingatlanbiztosítékra adott jelzáloghitel volt. Vagyis ezek az intézetek a kihelyezéseket tekintve ugyanazt csinálták, mint a földhitelintézetek, csak drágábban, a kölcsönvevő szempontjából terhesebben. Nyereségük mutatja, hogy ez milyen jó üzlet volt, az pedig, hogy kuncsaftjaik nem vándoroltak el a „rendes" föld-hitelintézetekhez, helyi monopolhelyzetükre utal. Az intézetek likviditása nagyon bizonytalan volt. Forrásaik túlnyomó része rövid határidőre fölmondható takarékbetétkönyvből állt, míg kihelyezéseik körülbelül fele jelzáloghitelekbe volt befagyasztva. Ez nyilvánvaló kockázattal járt. A rizikót tovább növelte az egyes takarékpénztárak által képezendő tartalék alapok nagyságának teljes szabályozatlansága. Ha volt ilyen feltétel az alapszabályban és a vezetés szükségesnek tartotta azt időnként revideálni, mint az Első Hazai Pesti Takarékpénztárnál, akkor volt a kihelyezésekhez képest kellő arányú saját tőke és tartalék, ha meg nem, hát akkor nem volt. E képtelen helyzet kulcsa, hogy a takarékpénztárak a század első felében filantropikus intézményeknek számítottak, a szegények, a kisemberek takarékoskodási ösztönét, polgári hajlamait kellett, hogy fölkeltsék.2

4

Kihelyezéseiket is meghatározták, többnyire állampapírok vásárlására korlátozva azokat. Az általuk elfogadható betéteket is maximálták. Az így gyűjtött apró kis tőkékkel szemben „az alap- vagy biztosítéki tőke inkább csak formainak tekintetett és sem a törvényhozásnak, sem a betevő közönségnek nem jutott eszébe a...takarékpénztáraktól azt követelni, hogy az általuk nyújtott anyagi biztosíték és betéti elfogadmányaik között valamilyen helyes arányt tartsanak."2

5

1861-től kezdve a községi intézetek kivételével minden takarékpénztár részvénytársasággá alakult, 23

Galgóczy János: Hitelügyeink szabályozásának kérdéséhez. Nemzetgazdasági Szemle II. évf. 2. füzet, 1878. ápr.-jún, p. 10-11, az 1877. évi Magyar Compass-ból kigyűjtve. 24

A nyugat-európai és osztrák takarékpénztári előzményekre ld. Jirkovskv Sándor: A magyarországi pénzintézetek története az első világháború végéig. Budapest 1945, 16-22. 25

Uo. p. 4-5.