Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Vári András: A magyarországi hitelszövetkezeti mozgalom megalapítása 1886-1894 III/629
könyvekből és a világ elé tártak.16 A csúcskamatokról ugyan senki sem állította, hogy ez lenne a tipikus és jellemző, de így is botrány volt.1 7 Még nagyobb tragédiát jelentettek a „normális" 10-25%-ok. Kizárható, hogy évi 15% körüli kamatot akár még a hatvanas-hetvenes évek agrárkonjunktúrája idején is vissza lehetett volna normális magyar középbirtoknak fizetni, nem is szólva a nyolcvanas évekről. Nem könnyű megmondani, hogy a „normális kamatok" ilyen szintje valamilyen gazdasági szükségszerűségen alapult-e? Hiszen a kamatok alakulását meghatározó tényezőket sem ismerjük egészen. Az nem teljesen reális, ha visszavetítjük modern elvárásunkat, hogy a beáramló tőkék élesedő versenyének kellene leszorítania a kamatlábat. A külföldi tőkék nagyobb beáramlása ugyanis csak 1879 után indult meg. Az országba érkező tőke legelőbb magát a pénzügyi szektort formálta át - azt, hogy végül mennyi jutott belőle a mezőgazdaságba, nem tudjuk.1 8 A felvett jelzálogkölcsönök összegének meredek növekedése sem jó mutató, sem az agráriusok által rettegett eladósodás, sem a liberálisok által remélt bővülő hitelellátás vonatkozásában. Azért nem, mert a banki jelzálogkölcsönök jelentős része nem újonnan fölvett terhe volt a birtokoknak, hanem korábbi magánkölcsönöket váltott ki.1 9 A telekkönyvi terhek alakulása pedig már az egykorú statisztikusoknak is gyanús volt, úgy vélték, hogy az eladósodottság növekedése jelentős részben illuzórikus, hiszen a telekkönyvekben éppen a törléseknél volt a legnagyobb rendetlenség2 0 Ám az eladósodottság és a terhek bizonytalan mértékű növekedésétől akár el is tekinthetünk - a kortársak szemében a kamat volt a fontos elem. Összehasonlítva a nyolcvanas évekig érvényesülő „normális" kamatokat a bankok és takarékpénztárak igen magas nyereségrátájával elképzelhető, hogy miféle vádaknak adott ez a kamatszint tápot2 1 16 Holbesz Aladár: A magyar hitelszervezet története, Budapest 1939, 121-124 oldalon kivonatosan közli az Igazságügyminisztérium adatgyűjtését az egyes törvényszékeknél betáblázott kölcsönök kamatairól. 1' Ezeket nyilván nem gazdálkodásra adták, hiszen ekkora kamatokat kigazdálkodni nem lehet. Az sem lehetett azonban gyakori, amit Szabad György föltételez, hogy ezek a kamatok „kereskedelmi célú, rövid lejáratú (esetleg csak néhány napos, egy-egy országos vásár idejére szóló) kölcsönökkel" lettek volna kapcsolatosak. Ennek ellentmond a jelzálogkölcsönnek, a be- és kitáblázásnak költsége és időigényessége. Valószínűbb, hogy a képtelen magasságú kamatok a már romlásnak indult birtokokat sújtották, a hitelezők prolongáláskor már eleve az elkövetkező árverésre készülve szabták őket. Vö.: Szabad: i.m. 209. 18 Tomka Béla: A magyarországi pénzintézetek rövid története 1836-1947, Budapest é. n, 33-38. 19 Vargha Gyula: A magyar hitelügy és hitelintézetek története. Budapest. 1896. 576-577 szerint a hitelintézetek által nyújtott jelzálogos hitelek összes állománya 1867-1877 között több mint megháromszorozódott, de „ebből nem lehet a földbirtok eladósodásának hasonló mértékére vonni következtetést. Ez összegnek jelentékeny része bizonyára nem új teher, hanem magán kölcsönöknek intézeti kölcsönökre való átváltoztatása..." 20 A hetvenes évek végére az ingatlanok új terheinek évenkénti összege csökkenőben volt - ám ez az 1875-ös, viszonylag kései bázishoz viszonyít. Vö.: Kőnek Sándor: Magyarország fekvő birtoka, annak évi forgalma és megterheltetése szempontjából. In: Nemzetgazdasági Szemle VI.évf. 1882. VI. f. június, 57-79. 21 Vargha: i. m., 620-626.
