Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Raáb Renáta: Az 1848-49. évi magyarországi események schleswigi vonatkozásai osztrák és dán diplomáciai iratok tükrében III/893
találkozásuk alkalmával Vrints ismét felhívta a király figyelmét arra, hogy legfőbb kötelessége a trónöröklési rend minél gyorsabb biztosításával az Elbáig tartó dán egységállam megőrzése, a király azzal szakította félbe a követ mondanivalóját, hogy „számára Dánia határa az Ejderig terjed." Vrints hiába mondta neki, hogy vegyen példát az osztrák császári kormány politikájáról, amely „minden erejét bevetette, hogy egy szilárd országot hozzon létre, amely az egész osztrák monarchiát körbe fogja", a király ugyan látszólag figyelemmel hallgatta, Vrints mégis úgy érzékelte, hogy VII. Frederik „gondolatai az Ejder körül jártak, mint ahogy tavaly óta minden dán gondolata sajnos a körül forog."79 Nehéz lenne Ferenc Józseffel kapcsolatban olyan forrást találni, amely arról tanúskodna, hogy a császár alig várja, hogy valamelyik tartománya elkerüljön tőle! A dán forradalomnál stabilabb forradalmat valóban kevés európai ország produkált 1848-ban, amelynek élén nem egy nemzeti liberális ügyvéd állt, hanem maga egy isten kegyelméből uralkodó király, az Oldenburgi dinasztia utolsó férfiági leszármazottja szentesítési jogkörrel. Nem véletlen, hogy ezt a forradalmat sikerült utolsóként felszámolni Európában, ami még Schwarzenbergnek is meglehetősen szívós, kitartó munkájába került. És mégis a dán nemzeti liberális vezetők az osztrák-dán analógia képzetébe kapaszkodtak jól megfontolt politikai okokból. H. N. Clausen a novemberi minisztérium egyik nemzeti liberális tagja úgy kívánja 1849 áprilisában megnyerni a nagyhatalmakat, hogy „kiemelte a Habsburg-birodalomban egyidejűleg zajló eseményeket és kérte, hogy érvként ezt használják. Ha az osztrák császár Magyarország és a szláv királyság osztrák örökös tartományokhoz való rendezési elvéhez hasonlítjuk a mi ügyünket, akkor a király szimpátiát várhat nemcsak azoknál, akik garantálták Schleswiget, de azoknál is, akiknek a monarchikus elv komolyan a szívén fekszik". Joggal jegyzi meg Axel Linvald történész, hogy H. N. Clausen csak arról feledkezett meg, hogy osztrák minta esetén a konzekvencia megkövetelné, hogy a minisztérium az egységállamot az Elbáig és ne az Ejderig követelje.80 S hogy mennyire masszívan tartotta magát az ejderdánizmus a tényleges osztrák-típusú egységállami felfogással szemben, jól tükrözi Bluhme későbbi külügyminiszter 1851 december közepén tett megjegyzése: „Mindezidáig eretnekségnek számított egységállamról beszélni".8 1 Ha egyáltalán lehet hasonlóságot felmutatni a két monarchiában dúló mozgalom között, amellett, hogy tökéletes analógia nincs, akkor még az a megközelítés tűnik reálisabbnak, amit a K0benhavnsposten 1849. július 21. számában lehet olvasni: „Tudniuk kellene a lapoknak, amelyek a legitimitás elvének érvényesüléséért küzdenek, hogy kezdettől fogva nem a magyarok, hanem a horvátok állíthatók párhuzamba a schleswig-holsteiniekkel, hiszen épp úgy mint ők ki akarnak szakítani a magyar koronából egy területet, amely 800 éve szorosan kötődik hozzá."8 2 A hasonlat nyilván több okból nem tökéletes, hiszen 79 Vrints Schwarzenbergnek Kopenhagen Nr 57 1849. augusztus 22 Uo. 80 Axel Linvald-. Novemberministeriets Fredsmaal. Festskrift til Kristian Erslev den 28. December 1927 fra danske historikere. 1927. 493. 81 Holger Hjelholt: Carl Moltke og dannelsen af helstatsministeriet i januar 1852. Historisk Tidsskrift 11. rk. 5. bd. (1956-59) 251. 82 K0benhavnsposten 1849. július 21.
