Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Raáb Renáta: Az 1848-49. évi magyarországi események schleswigi vonatkozásai osztrák és dán diplomáciai iratok tükrében III/893
Magyar Királyság önálló állami múlttal rendelkezett, az egyesített Schleswig-Holstein mindvégig fantáziaállam maradt és soha nem is kapott állami attribútumokat. Nemcsak a magyar rendek, hanem a schleswig-holsteini rendek is „passzív ellenállásba" menekültek 48-as törekvéseik kudarca után 1852 és 1864 között. A schleswig-holsteini és magyar mozgalom közötti analógia azonban egy nagyon lényeges ponton megdőlni látszik. Nevezetesen 1848 márciusa után gyökeresen más jellegű politikai tényezőkkel találta magát szembe Magyarország, mint Schleswig-Holstein. Míg VI. Frederik és VIII. Christian uralkodása alatti időszakban lehetett arról beszélni, hogy Dánia és Ausztria is egységállama megőrzésén fáradozott, az 1848 március utáni dán és osztrák fejlődés ellentétes irányba csapott át. Ferenc József és Schwarzenberg forradalmi retorika mögé rejtette el egységállami, abszolutista szándékait, VII. Frederik viszont éppen fordítva abszolutista és egységállami legitimista retorika mögé bújtatta nacionalista, ejderdán törekvéseit. A Dán Monarchiában két nacionalizmus küzdött egymással, az Osztrák Császárságban egy nacionalizmus hadakozott egy abszolutista egységállam-párti, nacionalizmustól mentes uralkodóval. Nem véletlen, hogy az Osztrák Császárságban létre tudott jönni a kiegyezés 1867-ben, amelynek többek között egyik oka az, hogy nem két nacionalizmus, hanem a magyar nacionalizmus békült ki egy nemzeti érzelmek fölött álló független uralkodóval. A Dán Monarchiában nem jött létre kiegyezés, hiszen a két nacionalizmus 1864-ben csak háborúval volt képes a konfliktust feloldani, ugyanis a schleswig-holsteini németeknek nem volt Ferenc Józsefje, hanem az ellenkező nemzetiség felé húzó, dán nacionalista VII. Frederikje. 1848-ban tehát a schleswig-holsteiniek Dániával való szembenállását úgy beállítani, hogy az analóg volt a magyar-osztrák háborúval inkább látszat-hasonlatokon alapulhat, ugyanis a mozgalmak gyökere volt tökéletesen különböző. Míg a schleswig-holsteini nemesek passzív ellenállása egy demokratikus nacionalista közeg ellen irányult, a magyar nemességé egy abszolutista uralkodó és abszolutista államrendszer elleni tüntetés volt. Vll. Frederik szándékai messze nem illettek össze a ferenc józsef-i elvekkel és erről Vrints nagykövetnek számtalanszor volt alkalma meggyőződni. Vrints 1849. június 6-án arra panaszkodik, hogy a király „olyan messzire ment", hogy kijelentette az angol és orosz követnek: „Oroszország átveheti tőle Holsteint, Anglia Lauenburgot", ha cserébe garantálják neki Schleswiget. Hiába figyelmezteti őt Vrints, hogy ne csak dán szemüvegen keresztül nézze a schleswig-holsteini felkelést, hiszen a németek éppúgy alattvalói, mint a dánok, azt válaszolta, hogy „ő dán és dán is akar maradni és mint Dánia királya Schleswigre való jogát megtartja; Holstein és Lauenburg csak az ő német provinciái!!"- írja döbbenettel Vrints. Mindezt tetézi a dán király azzal, hogy „a túlságosan szabadszellemű alkotmányt az alsóházba való általános választójogi törvénnyel együtt minden további nélkül szentesítette."78 Mikor augusztus 22-i wig-Holsteinhez hasonlóan a történeti jogaikból vezették le alkotmánypolitikai és nemzetiségi igényeik érvényre juttatását. Alexander Scharff: Wesen und Bedeutung der schleswig-holsteinischen Erhebeung 1848-1850. Karl Wachholtz Verlag, Neumünster, 1978. 11. ,s Vrints Schwarzenbergnek Kopenhagen Nr. 45 1849. június 26 HHStA. Wien Ministerium des Aeußern PA. XXIV Dänemark Berichte, Weisungen, Varia 1849 12
