Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Hermann Róbert: Szemere Bertalan a reformkorban III/535
A február l-jén megérkező leirat azonban olyan általános és semmitmondó megfogalmazásokat tartalmazott, hogy kétséges volt annak kedvező fogadtatása.26 0 Az ellenzék által február 2-án tartott konferencián Szemere a békülékeny hangokat megütő Bónis Samuval, Lónyay Gáborral és Szentkirályi Móriccal szemben kijelentette: nem szabad most engedni, „midőn az uralkodóház nagy bajok közt van." Hivatkozott az itáliai nyugtalanságokra, s arra, hogy most kell megszorítani a kormányzatot. „Ez a kérdés tartja össze az oppozíciót" - mondta. „Ha egészen ki is lehetne egyenlíteni a kérdést, ezt taktikából nem kell tenni." Szemere beszéde nagy hatást tett, s ezután Pázmándy is elég kétértelműén nyilatkozott. Szentkirályi viszont határozottan Szemere ellen nyilatkozott. A konferencia némi vita után határozat nélkül oszlott szét. (Az ülésről beszámoló titkosrendőri jelentés szerint Szemere radikális hozzászólását a kormányzati hivatalvállalás szándéka magyarázta; abban reménykedett, hogy akárcsak a korábban az ellenzék soraiban működő Ghyczy Kálmán, ő is „királyi hivatalt" kaphat.)26 1 A február 3-án tartott konferencián sem Kossuth, sem Szemere nem voltjelen, Lónyay szerint azért, „hogy ha valami kedvök ellen határoztatnék el, ellene kikelhessenek."26 2 A február 4-i konferencián Pázmándy arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy a nádor szerint a király meg akarja szüntetni az adminisztrátori rendszert. Pázmándy azonban azt indítványozta, hogy a leiratra adandó válaszban részletes biztosítékokat kérjenek az ígéret teljesítésére. Kossuth és Szemere is ezzel értett egyet.26 3 A február 5-i kerületi ülésen Szent-Iványi Károly azt javasolta, hogy mondjanak köszönetet az uralkodónak a leiratban kifejtett jó szándékáért, de ragaszkodjanak ahhoz, hogy az adminisztrátori rendszert még az országgyűlés időtartama alatt számolják fel. Ezzel szemben Lónyay Menyhért indítványában úgy vélte, hogy a királyi leirat következtében megszűnt a rendek aggodalma az adminisztrátori sérelem ügyében. A szavazás során Lónyay indítványa jutott többséghez. Kossuth ezek után kijelentette: a rendek a szavazással arról nem döntöt-II. CCLXXXI-CCLXXXII. - Azt, hogy Szemere nem volt beavatva, kiemeli Vukovics Sebő, 1894. 44. és 85. (Szerinte ez Szemere „helyzetének tekintélyét emelte, s kétségkívül egyik oka volt annak, hogy a martiusi események alatt Szentkirályi és Pázmándy felett ministerré kineveztetése elsőséget nyert.") Ezt nagyjából átveszi Horváth Mihály III. 312-314. és 413, azzal a betoldással, hogy „vagy ha tán volt is arról tudomása, nem állott a szövetségbe". 260 Közli Horváth Mihály III. 313-315. 261 Lónyay Menyhért 53., illetve egy 1848. február 3-i titkosrendőri jelentés. MOL N 119. Takáts Sándor hagyatéka. 46. doboz. N° 11307. (Molnár András barátom szíves közlése.) Ld. még Viszota Gyula II. CCLXXVIII. - Pulszky Ferenc 1. 305. szerint a leirattal kapcsolatos szándékok a Lónyayék által beavatott Szemere és Szent-Iványi Károly révén jutottak az ellenzék vezetőinek tudomására. Ezt megerősíteni látszik Wirkner Lajos 193, amely szerint az ellenzék vezetői „egy levél következtében, melyet a magyar udvari kancellária egyik tanácsosa Szemeréhez intézett, a fönnforgó alkudozásokról, az abban részt vevő személyekről és azok közeli befejezéséről a legpontosabb tudomással bírtak." Wirkner emlékiratainak kronológiája egyébiránt meglehetősen bizonytalan. -Az idős Kossuth erre az epizódra emlékezett, amikor arról írt, hogy Szemere „az egész válság alatt magát tartózkodóan viselte, működésünkben semmi részt nem vett, s egyebet sem tett, mint azt, hogy a kancellária tagjaival levelezgetett s bécsi körökkel bizalmasan érintkezett." Kossuth Lajos: Irataim az emigráczióból. II. k. Bp, 1881. 271. 262 Lónyay Menyhért 54. 263 Lónyay Menyhért 55.; Viszota Gyula II. CCLXXIX.
