Századok – 2008
TANULMÁNYOK - Hermann Róbert: Szemere Bertalan a reformkorban III/535
Következő nagy beszédét november 29-én a kerületi ülésben mondta, s azt indítványozta, hogy a rendek határozzanak a közteherviselésről és az országos pénztár alakításáról. Kifejtette, hogy „az örök igazság e két szóban él: örökváltság és közös teherviselés." Elmondta, hogy „a közös teherviselés nélkül hiában reméljük a vámnehézségek megoldását, pedig ez is életkérdéseink egyike; hiában kísértjük meg az adózó nép érdekeit a többi osztályokéival egyesíteni, mert a közteherviselésnek hiánya maga képes minden belsőbb összeforrást lehetetlenné tenni, az ilyen megkülönböztetés azon egy hazának polgáraiban nem a barátság, nem az egyetértés, hanem az irigység, az ellenség indulatait táplálván; hiában vágyunk a közös teherviselés nélkül erősnek, igaznak, sőt, dicsőnek látni honunkat, mert ahol nincs közös kútforrás, közös adó, ott nem közös sem a rossz, sem a jó, nem közös a haza szeretete, a nemzet nagysága, sőt annak dicsősége sem közös." Most kell elfogadni a közös teherviselés elvét, amikor „még a nagylelkűség elvét viseli, később talán a kénytelenségét fogná viselni." Végül, a borsodi követutasítás szellemében kifejtette, hogy a közteherviselést olyan biztosítékok mellett kell alkalmazni, „melyek a nemzet kellő befolyását mind a kivetés, mind a beszedés, mind a számkérés tekintetében tökéletesen biztosítják."23 4 Az indítványt a másnapi kerületi ülés a háziadó közös viselése, valamint az országos pénztár létesítése tekintetében elfogadta, a hadiadó tekintetében elvetette.23 5 A december 6-i kerületi ülésen az örökváltság mellett érvelt. A külföldi példák alapján úgy vélte, az örökváltságnak kötelezőnek kell lennie, de az örökváltságról szóló törvény kidolgozására kiküldendő országos választmánynak ezen az elven kívül más utasítást nem kellene adni.23 6 Decemberben nyújtotta be az 1844-es országgyűlésen elkészített, a honosítást szabályozó törvényjavaslatát (A kérdésről 1844-ben tartott beszéde az Ellenőrbe, az ellenzék zsebkönyvébe is bekerült.)23 7 A törvényjavaslat szóbeli indoklását december 10-én, a kerületi ülésben terjesztette elő. Hivatkozott az angol és a francia példára: Franciaországban csak a két kamara szavazhatja meg a „grandé naturalisation"-t, Angliában a parlamentnek sincs ilyen joga; Magyarországon viszont boldog-boldogtalannak osztogatják a honosítást. Pedig az országgyűlések éppen eléggé bizonyítják, hogy az így honosított indigenák „éppen a nemzetiség kérdésében ellene fordultak a nemzetnek, mely fiaivá fogadta" őket. Úgy vélte, a törvény meghozatalánál három szempontra kell figyelemmel lenni: „1.) Meg akarjuk gátolni, hogy az idegenek beköltözése nemzetiségünknek ártson, mely még eléggé most sem szilárdult meg. 2.) Azt pedig nem akarjuk meggátolni, hogy a beköltözések által akár a népesedés, akár a remélhető értelmi és pénzerő gyarapodják. 3.) Törvényhozási egyenes befolyást óvakodólag kell engednünk azoknak, kik magyarokká csak lettek, és így akikről azt a legtökéletesb behonosulást, azonulást a hazával föltenni egyénileg lehet, de a 234 PH 1847. dec. 5. No. 996. 375. Ld. még KLÖM XI. 367.; Vukovics Sebő, 1894. 36.; Horváth Mihály III. 292-293.; Kosáry Domokos, 2002. 417. 235 PH 1847. dec. 5. No. 997. 379. 236 PH 1847. dec. 12. No. 1000. 393-394. 237 Ellenőr. Political zsebkönyv. Szerk. Bajza József. Németországban [Lipcse], 1847. 137-146.
