Századok – 2008

KRÓNIKA - Kosáry Domokos 1913-2007 (Glatz Ferenc) II/525

raírásán dolgozott.) A kényszerből előnyt formált, egy politikailag és „ideológiailag" ártalmatlan műfajban, a bibliográfia műfajában alkotott egyedülállót és maradandót. - 1956-ban a Magyar Történészek Forradalmi Bizottságának elnökévé választják, 1957-ben bebörtönzik. A börtönben - Nagy Imre kivégzése után - enyhülnek a viszonyok. Kosárynak lehetősége van a munkára: a középkori magyar külpolitika, majd Széchenyi döblingi éveinek történetét és máig lebilincselő naplóját írja. Minden kért szakirodalmat megkap a Történettudományi Intézet igazgatója, a volt miniszter, Molnár Erik személyes közbelépésére. Még a londoni British Library-ból is. Erről családi körben, még a nyilvánosság előtt is szívesen beszél. De arról, hogy itt tanult meg félni, és valakiktől félni -merthogy 1945-ben, 1949-ben csak megijesztették -, arról még nekünk sem beszélt. Ha mindez szóba került, csak mereven nézett maga elé. Mert nemcsak felcsattanni tudott, nemcsak az olyannyira szeretett társaság kedvéért beszédesen kinyílni, mindig történeteket mesélni - hanem hallgatni is. Bezárkózni. -A börtönből 1960-ban szabadul. 1967-ig a Pest Megyei Levéltárban dolgozik. Amikor azután kibontakozik a kádári gazdasági és kulturális konszolidáció, Kosáry Domokos is „visszajöhet" a Történettudományi Intézetbe (1968). Amelyiket mindig az 1941-1948 közötti Teleki Intézet utódintézetének tekintett. A kádári dualista kultúrpolitika része a történettudományon belüli munkamegosztás kialakítása is. Andics Erzsébet hazatérve Moszkvából (1958), az egyetemen kap elhelyezést, és ott haláláig aktív (1986). Az Akadémián a Történettudományi Bizottság elnöke, szintén a régi dogmatikus ideológuscsoport tagja, Nemes Dezső (meghalt 1985-ben). Az akadémiai Történettudományi Intézet vezetésében és rangadói között viszont részben a rendszer belső liberalizálását pártoló erők (Molnár Erik, majd Pach Zsigmond Pál, Ránki György), részben az 1949 előtti polgári történészek. (Mályusz Elemér, Paulinyi Oszkár és a volt Teleki Pál-intézetiek: Benda Kálmán, Barta István, Makkai László). E sorba illeszkedik be a korábbi vezéregyéniség, Kosáry Domokos visszavétele. Először egy szűk szobában, de baráti kollégával, majd tágas, előszobás irodában kap elhelyezést. Örömmel mutogatja, hogy az igazgatóság a pincéből előszedte és restauráltatta azt a bútorgarnitúrát, amely valamikori igazgatóhelyettesi szobájában állott. Beilleszkedik az intézet és a hazai történettudomány nagy vállalkozásaiba. Megírja a 10 kötetes Magyarország története fejezeteként a 18. századi művelődéstörténetet (1980), aktívan részt vesz a felvilágosodástörténeti nemzetközi munkabizottság konferenciáin. Az új téma, a 18. század történelme. És ekkori kutatásai közelítik a francia baloldali történetírás forradalomfelfogásához, noha a guillotine-t, a forradalmi terrort soha nem fogadta el. Ekkor készíti a napóleoni háborúkról és Magyarországról szóló monográfiáját (1977). Vezéralakja volt a sajtótörténeti munkaközösségnek (ennek tagja a Nagy Imre-per vádlottja, a szintén akadémiai intézetbe „be-rehabilitált" Vásárhelyi Miklós is). Szenvedélyesen vesz részt a szakmai vitákban, legyen szó a fiatalkorában kialakított felfogásának védelméről, vagy éppen a sztálinista ideológia maradványainak, vagy a történettudományban a sztálinisták oldalvizein evező személyiségek kritikájáról. E vitákban is megőrizve fiatalkorától követett mércé-