Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Charles L. H. Coulson: Castles in Medieval Society. Fortresses in England, France and Ireland in the Central Middle Ages. (Ism. Horváth Richárd) II/520

egyházi személyek voltak. A keresztény gondolkodásmód s erkölcs pedig messzemenően elítéli az efféle akciókat, így a fönnmaradt forrásokban e szemlélet negatív hatásával is érdemes számolni. Az angliai magánvárak közösségi hasznát és használatát ugyancsak külön fejezet tárgyalja. Ennek egyik legfőbb momentuma a kontinentális területről eredeztethető, jobb szó híján „foglalási jog"-nak {rendability, reddibilitas, privatization, usurpation) nevezhető jelenség. E jog lényege abban állt, hogy háborús veszély esetén az uralkodó magánbirtokosok váraiba is saját parancsnokát ültethette, lényegében átvehette a hatalmat egy vagy több magánvár fölött. Ez a gyakorlat — Coulson megfogalmazásában: a magánvárak közösségi használatba vétele — a jelek szerint az 1066-os normann hódítás előtt ismeretlen volt Anglia területén, s ez után is csak lassan „szivárgott át" a szigetországba. De nem csak ebben merült ki a várak közösségi, ez esetben jobbára védelmi, szerepe. 1263-ban például, amikor Lywelyn, az utolsó független Wales-i herceg támadása fenyegetett, III. Henrik (1216-1272) tizenkét levelet küldött szét a királyság e határvidékén várbirtokos arisztokratáihoz. Ezekben meghagyta nekik, hogy készüljenek a támadásra, de ne csupán váraikat, hanem azok környezetét és az ott lakókat is őrizzék meg, mert az természetes kötelességük is egyben (171.). Összesítve tehát e fejezet végkövetkeztetését: a várak egyáltalán nem voltak antiszociálisak, nem létezhettek a szélesebb társadalmi csoportok érdekei ellenében. Végezetül ide kívánkozik annak megjegyzése, hogy az általa igazi „közösségi várak"-ként (castles of communities) meghatározott — egyházi és főleg városi — erősségekről a közeli jövőben külön monográfiát szándékozik publikálni. A kötet harmadik nagyobb egysége a várak és a falusi társadalom összefüggésrendszerét veszi górcső alá. Első lépcsőként a várak erődítettsége és a várbirtokos bíráskodási jogai közti összefüggésre keres választ. Feltevése szerint, amelynek igaz voltát számos egyedi példával támasztja alá, a jelentősebb bíráskodási jogkörrel, ennél fogva sokszor nagyobb birtokegyüttessel rendelkező urak várai jelentősebb kiépítettséget, erődítettséget (crenellation) mutatnak, mint a szerényebb joghatósággal bíró társaiké. Ezt követi a vár-várbirtokos-várnagy, illetőleg a régiójában fekvő települések kapcsolatának elemzése. Coulson világosan bizonyítja, hogy efféle kettős, szimbiózisszerű együttlét során a közeli települések, városok mindennapi életét, gazdaságát a vár működése és az országos politikában játszott szerepe nagyban befolyásolta, s itt korántsem csupán a több-kevesebb gyakorisággal bekövetkező birtokos-váltásokra kell gondolnunk. Ez utóbbi jelentősége, bár korántsem lebecsülendő, de mégsem a legfontosabb eleme a település és a vár mindennapos viszonyának. A magyar olvasó szemében persze ennek jelentőségét az növeli, hogy a hazai forrásanyag zömmel ezek nyomon követését engedik. Angliában nagyobb hangsúly helyeződik az erősségek igazgatási, „officiális" szerepének ismertetésére, hisz ezt a rendelkezésre álló dokumentumok lehetővé teszik. Vár és település összefüggésrendszerében az előbbieknek az utóbbiak terjedésében játszott szerepe sem maradt ki a vizsgálatból. Coulson erre két remek terepet talált: Írországot és Franciaország egykoron angol fennhatóság alatt lévő vidékét. Írország területén az angol hódítás — legalábbis ami az erődítések szempontjait érinti — két fokozatban zajlott le. Először, természetesen, a meglévő ír várakat szállták meg, majd ezek mellé építettek új, a megszálló hadak támaszpontjául és az angol adminisztráció székhelyeiül szolgáló várakat. Ez viszont rendkívüli költségekkel és szervezési igényekkel járt. így némileg később az angol udvar a kontinensen is bevált úgynevezett „faladó" (murage grant) írországi bevezetésével növelte a fallal körülvett települések, így a potenciálisan védhető objektumok számát. Ilyen privilégium birtokában az egyes kiválasztott települések a területükön befolyt, eredetileg a királyt illető kereskedelmi vámokból és adókból városfalak és tornyok építését végezhették el. Efféle királyi kegyben részesült például 1291-ben Kilkenny városa, részben saját, részben pedig, ahogyan a királyi oklevél fogalmaz „a körülötte elterülő vidék lakossága védelme miatt" (232.). De 1358-ban a zöld sziget keleti partján fekvő Drogheda lakói is védelemért és az előző példához hasonló lehetőségért folyamodtak a királyhoz (232.). Coulson következtetése tehát: „az erősségek a vidék betelepítésének és fejlesztésének fontos eszközei voltak" (291.). A harmadik fejezetet Anglia, az úgynevezett Csatorna Szigetek és az egykori angol kézen lévő francia vidékek védelmi rendszerének áttekintése teszi teljessé. A kötetet lezáró negyedik fejezet a magyar olvasó számára kétségtelenül egzotikus témát tárgyal, ugyanakkor mind szemléletében, mind módszereiben az angol és a magyar középkori forrásviszonyok közti markáns különbségek hű tükre. A „Várak és özvegyek; gyámok és örökösnők" alcímet viselő részben bőséges elemzést olvashatunk az angol várak és a nők, a női birtoklás jogi és szervezeti vonatkozásairól. Külön szakasz tárgyalja a várban élő gyermekek (castle children) életét és neveltetésük elemeit. S bár mindennek értékét és társadalomtörténeti fontosságát a re-