Századok – 2008

BESZÁMOLÓ - Árpád emlékezete. Az MTA Történettudományi Intézete és az MTA Európa-történeti Munkacsoportja által a honfoglalást lezáró pozsonyi csata 1110. évfordulója alkalmából megrendezett tudományos konferencia. 2007. november 13. (Ism. Weisz Boglárka) II/499

dok című kötetben Hampel József foglalta össze a régészetnek a honfoglalókra vonatkozó addigi ismereteit. Hampel sok újdonságot (lovas temetkezés, ősi magyar nyereg kérdése) tárt a közvélemény elé, ugyanakkor itt fogalmazta meg először, hogy a magyarok csupán a gazdag lovassírokban kereshetők, a szegényes mellékletű, nagy sírszámú temetőkben a zömmel szláv nyelvű szolgáik nyugszanak. A 20. századi régészek közül László Gyula a honfoglalók külső megjelenésének, egykori fegyverzetük és használati tárgyaik valós alakjának, ezen túl pedig társadalmuk egykori szerkezetének meghatározásában tett rengeteget. Ez utóbbival kapcsolatban arra a megállapításra jutott, hogy a nagycsaládi rendszer voltjellemző az egész magyarságra a 10. században, a közrendűektől egészen a fejedelemig. László Gyula megfigyeléseit később többen is finomították, lényegük azonban Fodor István szerint többé-kevésbé ma is biztos kiindulást jelent a kutatásban. Társadalomtörténeti tekintetben alapvető jelentőségű volt az 1950-es évek végén Szőke Béla azon felismerése, hogy a Hampel által még szlávnak tartott, szegényes mellékletű 10-11. századi temetők a magyar szállásterületen belül szintén zömmel magyar etnikumúnak ítélhetők, csakhogy a szegényebb néprétegek hagyatéka. Az utóbbi évtizedekben számos jelentős temetkezés és egész temető került napvilágra, amelyek lényegesen módosították és gazdagították a korábbi ismereteket. Fodor István szerint egyre inkább nyilvánvaló, hogy nincs két egyforma honfoglalás kori temető, ami azt is jelenti, hogy a honfoglalók társadalmát bonyolultan rétegezettnek kell elképzelni. Azaz a nagycsaládi rendszer nem lehetett olyan általános érvényű az egész társadalomra, ahogyan azt egykor László Gyula vélte. Az előadó végül kijelentette, hogy a régészet és társtudományai, így például az embertan vagy az állattan, még sok meglepetéssel szolgálnak a jövőben. A délelőtti program a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézete két munkatársának előadásával folytatódott. Langó Péter arra kereste a választ Az ország határainak megállapítása. A 10. századi Magyar Fejedelemség nyugati határvonalának kérdése a régészeti kutatások tükrében című előadásában, hogy a nyugati határszél régészeti feltárása hogyan változott, és miért nem kapott kellő hangsúlyt az eddigi kutatások során. Amíg kelet felé a korábbi magyar szállásterületek megtalálása reményében már a 19. század közepétől aktív érdeklődés jellemezte a kutatást, addig a Kárpát-medence további szomszédos régiói irányában már nem volt ilyen mértékű a figyelem. A 20. század elején a magyar tudományosság a határvédő szerephez kapcsolódva az Árpádkori időszakra helyezte a hangsúlyt, a nyugat-magyarországi határok megállapítása kapcsán a területen lévő Várvidék és Őrség helynévrendszerének kialakulását, későbbi történelmi szerepét vetítette vissza a 10. századra. A statikus történelmi kép a folyamatosság hangsúlyozását szolgálta. A 20. század nem kedvezett a régészeti újraértékelésnek, előbb az államhatárok megállapítása, majd a revízió lehetősége is gátja volt ennek. A kérdés újragondolására az 1960-as években a magyar kutatásban bekövetkező szemléletváltás teremtett lehetőséget, mellyel párhuzamosan változás következett be a német nyelvű kutatásban is. Langó Péter szerint mára egyre inkább körvonalazódik az a határzóna, amely alatt az a terület értendő, ahova már nem terjedt ki a magyar fejedelemség politikai fennhatósága, megtalálhatók viszont az olyan tárgyak, ame-