Századok – 2008
VITA - Erdélyi István: A kutatás korlátozottsága és korlátozása. Hozzászólás Bálint Csanád tanulmányához II/463
is tényleg igencsak csekély (ebben Bálint Csanádnak tökéletesen igaza van). Rájuk még az alábbiakban visszatérünk. Itt térhetünk ki viszont arra, hogy az ethnosz szóból eredő két másik szakterminus között is feltétlenül különbséget kell tennünk. Minden népnek lehet akár több neve, ráadásul azok is erőteljesen módosulni szoktak történelmileg meghatározott politikai szituációk révén, de legalább kettő bizonyosan van. Az egyik az önelnevezés, melyet etnonímwek nevezhetünk, ami az adott emberi egységen belül használatos, a másik az etnikon, amit a szomszéd népek „ragasztanak" rá. Erre igen sok példát lehetne felhozni. Nálunk, magyarok esetében ebbe a kategória-párba tartozik a magyar — mint önelnevezés — és a hungarus (valamint egy-gyökerű rokonai, a vengr, az ungar stb.), amit ránk egyes szomszédok használnak. A történelmi determináltság körébe tartozik az a tény, hogy a politikai változások révén egynémely régebbi etnonim utóbb gúnynévvé változott. A leglényegesebb dolog számunkra, régészek számára az, hogy a néprajzi forrásokból a régészeti rekonstrukciók céljaira, de főleg a már kihalt etnoszok, etnikumok meghatározására azonban csak igen nagy óvatossággal meríthetünk. A jól-rosszul megismert, halott régészeti kultúrákkal való egybevetéskor azt tapasztaljuk, hogy az élő, néprajzi értelemben etnikusan meghatározható embercsoportoknál nem akadunk igazán megfelelő etalonokra.7 Nyelv és etnikum Altalánosságban az alábbiakat szögezhetjük le: népek nyelvet válthatnak,8 nyelvek teljesen kihalhatnak, ugyanekkor leszármazottaik továbbfejlődve élnek. Eközben az etnikumok is változnak. Egyetértünk tehát azzal, hogy önmagában a nyelv sem determinálja az etnoszt, csakúgy, mint más, a globális összefüggéseikből kiragadott kategória. Korábban úgy véltük, hogy az egységes mi-tudat önálló, vagy inkább sajátos nyelv egyidejű használatát feltételezi, és ezzel az ősmagyarság kiválását az ugorságból igyekeztünk a nyelvészek nyomán meghatározni. Ezzel szembeszegeződik Wilhelm Mühlmann álláspontja9 (amire Zimonyi István tett célzást 2005-ben, az opponensi véleményemre reagáló kéziratában). A nyelvek osztályozása és rokonsága különben erősen vitatott,1 0 ami megnehezíti azok összekapcsolását egyes etnikumokkal. Csupán megemlítjük: a családfa-elmélet alapján történő kategorizálás és összefüggés-vizsgálat ma már tényleg elévült megközelítési mód.1 1 Ezt igen helyesen látja Bálint Csanád is, amikor Hajdú 7 Leu Sz. Klejn: Arheologicseszkaja tyipologija. Leningrad 1991. 391. - Nem mellékesen, ezen a helyen említjük meg — miután éveken át munkálkodtunk egyazon régészeti tanszéken Lev Sz. Klejnnel, nem egyszer vitattunk meg fontos kérdéseket, sőt, Magyarországra is meghívtuk, tehát eléggé jól ismerjük pályafutását —, hogy ő nem járta meg „a szovjet koncentrációs táborokat", egyéves börtönbüntetését itt nem részletezhető okból töltötte le, egyáltalán nem valamiféle „ellenzéki magatartása miatt". Figyelemreméltó kutatásait ez a tény egyébként nem érinti. 8 Helytelenül: „cserélhetnek", 1. pl. Bálint Cs.: Az etnosz i. m. 303. 9 Wilhelm E. Mühlmann: Ethnogonie und Ethnogenese. Theoretisch-ethnologische und ideologiekritische Studie. In: Studien zur Ethnogenese. Bd. I. Rheinisch-Westfälische Akademie der Wissenschaften. Abhandlungen 78. Opladen 1985. 1-16. 10 Angela Marcantonio: Az uráli nyelvcsalád. Bp. 2006. (angol kiadása: 2002.). 11 Szöllősy Kálmán: Az elkorhadt családfa. Valóság 2000. 2. 7 - 62.
