Századok – 2008
KÖZLEMÉNYEK - Gulyás László Szabolcs: Középkori mezővárosi foglalkozásneveink forrásértékéről II/437
ezek közül hánynak a viselője szerepel éppen a tanácsban. Mesterségnévnek továbbra is csak azt a szűk kört tekintjük, amit korábban meghatároztunk. Adataink, sajnálatos módon, csak a 15. századtól tekinthetőek folyamatosnak és kiegyensúlyozottnak. A legnagyobb biztonsággal a magyar középkor utolsó bő évszázada vizsgálható. Ezt az 1024 nevet magában foglaló időszakot öt negyedszázados periódusra bontjuk. Személyneveink száma nem ad lehetőséget arra, hogy ennél rövidebb időszakok folyamatait vallatóra foghassuk. így azonban sorrendben 136, 68, 205, 304 és 311 névvel rendelkezünk az egyes periódusokból. Ezzel a módszerrel és ennyi személynév felhasználásával már kimutathatók bizonyos fejlődési tendenciák a foglalkozásnevekkel kapcsolatosan. Itt is meg kell azonban jegyeznünk, hogy a nevek arányai a már említett sajátosságok miatt valószínűleg nem az országos képet mutatják, de a fejlődés vizsgálatához ennek ellenére jól felhasználhatóak. Az 1. ábra megmutatja, hogyan változott a foglalkozásnevet viselő személyek összaránya és tanácson belüli aránya. Az eddigi eredményeinknek megfelelően a tanácsbeli reprezentáció egy kicsivel mindig meghaladta a népességen belüli súlyukat. Ez a különbség az 1450 utáni évektől egyre csökkent, majd a középkor végére tanácsbeli képviseletük minimálisan a lakosságon belüli arányuk alá süllyedt. A 2. ábra megerősíti ezt a fejlődési folyamatot. A foglalkozásnevet viselő személyek a század folyamán végig nagyobb eséllyel kerültek be a tanácsba, mint a nem ilyen vezetéknevet viselők. Ez az aránybeli különbség hozzávetőleg 1460 után egyre gyorsuló mértékben fogyni kezdett. A középkor utolsó évtizedében a nem foglalkozásnevet viselők már nagyobb aránnyal lettek tanácstagok, mint a mesterségnevet viselők. A 3. ábra megmutatja, hogyan aránylottak egymáshoz latin és magyar foglalkozásneveink előfordulásai. Az első periódusban valószínűleg a fennmaradt személyneveink megjelenésének a források fennmaradásában mutatkozó kiegyensúlyozatlansága miatt tér el ilyen jelentősen a latin nevek összes foglalkozásnévben mutatott arányszáma a későbbi időszak értékeitől. Az 1420-as években a foglalkozásnevek 100%-a latin volt, míg ez az arány negyedszázadonként mintegy 30%-ot csökkenve, a középkor végére 10% körül állapodott meg. A latin névalakok reprezentációja a tanácsban az összes néven belül betöltött arányuknak megfelelően alakult, de azt néhány százalékkal csaknem végig meghaladta. Ez a tendencia visszautal az 1. ábrán bemutatott tényezőkre. Míg a foglalkozásnevek tanácsbeli reprezentációja meghaladta az összes néven belüli reprezentációjukat, addig a foglalkozásnevek csoportján belül a latin nevek játszották ugyanezt a szerepet. A 4. ábrán az látszik, hogy a latin, vagy magyar (és német) foglalkozásnevet viselők kerültek-e be nagyobb arányban a tanácstagok közé. A 15. század közepéig úgy tűnik, a latin nevet viselők köréből könnyebb volt tanácstaggá válni. A 15. század közepétől ennek aránya a magyar foglalkozásnevek arányával gyakorlatilag együtt haladt. A latin foglalkozásnevet viselők tanácsbeli reprezentációja a középkor végén azonban újra megerősödni látszik a magyar nevet viselőkhöz képest.
