Századok – 2008
KÖZLEMÉNYEK - Gulyás László Szabolcs: Középkori mezővárosi foglalkozásneveink forrásértékéről II/437
kenyeres, faggyas, kutas, szekeres, sós, borsos, olajos, és kulcsár neveket.10 6 Ezek összesen 43 polgárt takarnak, akikből 20 fő töltött be tisztséget. Érdemes hozzátenni, hogy a 20 tanácstag mellett egy litteratus, egy seres és egy kutas nevű személy officiális is volt, tehát mindenképpen jelentős személynek számított, még ha tanácstagságot ismereteink szerint nem is töltött be.10 7 Ha ezeket a neveket összevonjuk az előzőekben tárgyalt adatainkkal, akkor 1390 után 125 foglalkozásnevet viselő személyünk van, akik közül összesen 61 fő volt tanácstag. Ezek után a százalékszámítást újra elvégezve a következő eredményeket kapjuk. Az összes polgár 17,98%-a viselt mesterségnevet. A tanácsban azonban arányuk 20,96%, azaz itt is nagyobb a súlyuk, mint a népességen belül. E polgárok 48,8%-a volt tanácstag, míg a nem foglalkozásnevet viselő polgároknak csak 40,35%-a. Ezek a számok egyúttal arra is felhívják figyelmünket, hogy a foglalkozásnevek közül valószínűleg több rendelkezik valós forrásértékkel a mesterségre vonatkozóan, mint amennyit mi kritikusan meghatároztunk. Az igazság valahol az általunk kiszűrt nevek és a jóval tágabb kör között lehet. Ezek a számadatok összességében tehát megerősítik a fenti adatokat. A foglalkozásnevet viselő polgárok legalább 2-3%-kal nagyobb arányban vettek részt a mezővárosi tanácsokban, mint amilyen arányt a településeken betöltött szerepük indokolna, míg a nem kézműves nevet viselők értelemszerűen ugyanennyivel kisebb mértékben kerültek be a magisztrátusba, ahhoz képest, mint amilyen arányt a település lakosságán belül betöltöttek. A mesterségnevet viselők nagyjából 48-49%-a lett élete során tanácstag, míg a többi polgárnak csak mintegy 40-41%-a, azaz egy mesterségnevet viselő személynek 8-9%-kal volt nagyobb esélye a tanácstagok közé kerülni. A különbség nem nagy, de érzékelhető. A pontos számadatoknak a forrásaink jellege miatt sem szabad nagy jelentőséget tulajdonítani, de úgy gondoljuk, az aránybeli különbségek egyfajta tendenciáról árulkodnak, aminek minden bizonnyal gazdaság- és társadalomtörténeti háttere lehet. S mivel ezeket a polgárokat egyedül foglalkozásnevük köti össze egymással, és különíti el a többi mezővárosi polgártól, értelemszerű, hogy ez a háttér kapcsolatban áll a személynevekkel és magával a névadás mechanizmusával is. Ha pedig itt visszakanyarodunk írásunk elején tett megállapításainkhoz, akkor azt az óvatos következtetést kell levonnunk, hogy a foglalkozásnevek a tárgyalt időszakban még nagy valószínűséggel kapcsolatban állhattak a polgárok valódi mesterségével. Az összegyűjtött adatok lehetőséget biztosítanak számunkra, hogy a foglalkozásnevek elterjedését és tanácsban való megjelenését időbeli síkon is vizsgáljuk. Itt azonban nem tudunk az eddigi módon, azaz azonosított személyek alapján haladni, mivel egyes polgárok gyakran évtizedeken keresztül is felbukkannak és nehézkes őket csak egyetlen időintervallumba számítani. Ezért az egyes nevek említései alapján végezzük el a vizsgálatot, mégpedig úgy, hogy az ismert 875 polgárt takaró 1343 nevet vizsgáljuk. Célunk annak megállapítása, hogy az egyes időszakokban az összes név hány százaléka foglalkozásnév és 106 A jelzeteket 1. a 74, 77, 80, és 81. sz. jegyz-ekben. 107 Többek között: DL 31 964, DF 258 868, DF 264 495.
