Századok – 2008

KÖZLEMÉNYEK - Gulyás László Szabolcs: Középkori mezővárosi foglalkozásneveink forrásértékéről II/437

17. A vargák a latin sutor—suttor—suctor, illetve a magyar warga—wargah név alatt szerepelnek, összesen 9-en, de közülük csak kettőről tudjuk, hogy tanácstagságot is viselt.102 A felsorolt foglalkozásneveket figyelembe véve most már végre elvégez­hetjük a vizsgálatot. Már előre megjegyezzük, hogy az egyes arányértékek min­den bizonnyal eltérnek a mezővárosok teljes népességének valószínű értékeitől. Az oklevelek zöme ugyanis főként szőlőadásvétel, ezért az itt megjelenő szemé­lyek tanácstagok, tanúk és szőlőbirtokosok, tehát leginkább a települések felső-és középrétegét képviselik. A szegényebbek, birtokkal nem rendelkezők sokkal kisebb arányban jelennek meg ezek között a nevek között. Mivel azonban ne­künk csupán a kézműves és nem kézműves nevet viselők tanácsbeli reprezentá­ciója közötti aránybeli különbség a fontos, ennek a vizsgálat szempontjából nincs jelentősége. Ráadásul ugyanezek a rétegek azok, akik a városok vezetésé­ben is rendszeresen részt vettek, tehát akikre figyelmünk lényegében irányul. Minket elsősorban a 15-16. század érdekel, de azért érdemes egy pillantást vet­ni a 14. századi anyagunkra is. Az ide tartozó 180 azonosított személyből 10 fő visel mesterségnevet, azaz az összes polgárunk mindössze 5,5%-a. Az összes polgárból 58 fő töltött be tanácsbeli tisztséget, azaz 32,2%-uk, a 10 foglalkozás­nevet viselőből azonban csak egyetlenegy, tehát 10%. Mint látszik, a kézműve­sek száma az össznépességen belül még igen alacsony volt, és a tanácsban is alul reprezentáltak voltak. A 14. századi kézműves nevet viselők (ekkor még minden bizonnyal valóban kézművesek) tanácsban betöltött jelentéktelen sze­repének társadalomfejlődési háttere nem tartozik e dolgozat témájához. Annyit azonban meg kívánunk jegyezni, hogy ez összefüggésben állhat a mezővárosi fejlődés folyamatával, amely során az egykori kiváltságolt városok is mezővá­rossá süllyedtek és polgáraik jobbágyokká váltak. A 14. századi kézművesek ezekben a városokban még nem minden esetben tartozhattak a gyakran előkelő rokonsággal bíró vezetőréteg soraiba, a 15. századtól azonban már nyilvánvaló­an a település elitjének legdominánsabb részét képezték. A 15. századi adatok tükrében jól látszik, hogy tényleg indokolt volt a név­anyag kettéválasztása. Ekkorra a kézműves nevek aránya az össznépességen belül megnőtt és a tanácsban is lényegesen nagyobb lett a súlyuk, mint koráb­ban. Az 1390 utáni időszakból 695 azonosított polgárról rendelkezünk informá­cióval. Ezek közül 82 a kézműves nevet viselő személy, ami 11,79%-ot tesz ki.103 Most kiválasztjuk ebből a 695 főből álló halmazból az általunk meghatáro­zott foglalkozásnevet viselőket, és az összes többi polgártól külön vizsgáljuk azokat. A mesterségnevet viselők 82 fős halmazából 41 fő viselt tanácsbeli tiszt­séget. Ez kereken 50%-nak felel meg. egy „sartor et rasor" (DL 7194.), aki tehát egyúttal borbély is volt. Mályusz Elemér értelmezése szerint ugyanakkor ez szabó-ványolót jelent, vö. Mályusz E.\ Mezővárosi fejlődés i. m. 134. 102 DL 17 114, DL 63 870, DL 76 678, DF 215 139, DF 215 140, DF 215 141, DF 217 486, DF 217 941, DF 229 539, DF 229 629. 103 Bácskai Vera eredményei szerint a kézművesek mezővárosokban betöltött számaránya kb. 20-25% lehetett, míg a tanácsokban az általa említett példákat tekintve arányuk 25-60% között moz­gott a 15. század végén (Bácskai V.: Mezővárosok i. m. 35. és Bácskai V.: Önkormányzat i. m. 19.).

Next

/
Thumbnails
Contents