Századok – 2008

TANULMÁNYOK - Somogyi Éva: Modern bürokrácia a közös külügyminisztériumban I/3

kért Kállay osztályfőnöktől.89 „Tőlem hálátlanság lenne Ludolffal szemben, ha Madriddal elégületlen volnék, társadalmi szempontból is csak jót mondhatok ezen állomásról - de pályám szempontjából jó volna nagyobb tevékenységi tér." Egy első osztályú követségi tanácsosi állás üresedett meg, ezt szeretné elnyer­ni. S az indok: Pasetti és Trauttenberg, kik nála később lettek titkárok, már évek óta tanácsosi rangban vannak, Hengelmüller pedig, az első osztályú követ­ségi tanácsosi rangban tett szert előnyre vele szemben. 1881 novemberében Rosty megkapja az áhított állást a vatikáni követségen. Mindenki megalázónak, a szabályokkal szembenállónak és méltánytalan­nak tekinti, ha fiatalabb kerül az övénél magasabb posztra.9 0 Az egyébként nagy tudású karrierdiplomata Zichy Theodor gróf nyugdíjazását kéri, mert né­gyen is, akik korábban rangban mögötte álltak megelőzték őt. „Az ebben rejlő sérelmet egyébként könnyen elviselném, csak azt gondolom, hogy az ilyenfajta mellőzést az emberek szegénységi bizonyítványnak tekintik, s ezért jobbnak lá­tom, ha a dolognak mihamarabb véget vetek."91 A mellőzött diplomata hazatér Magyarországra, és beáll a közösügyes rendszer bírálói közé. Az ansziennitás (rangidősség) támadhatatlannak tűnő rendjét azért kü­lönféle tényezők befolyásolhatják, leggyakrabban az élet mindennapjai. Palla­vicini János őrgróf kiváló férfiú, főnökei mindig a legnagyobb elragadtatással nyilatkoznak róla. 1880-ban azonban kiválik a diplomáciai szolgálatból, rendel­kezési állományba kerül, mert házassága nem biztosítja a szolgálathoz megkö­vetelt anyagi hátteret. Hét év után megváltoznak a viszonyai, újra hivatalba lép, de nem ott folytatja, ahol abbahagyta; felettesei szerint méltánytalan vol­na, hogy a harmincnyolc esztendős őrgróf egy követség legkisebb beosztottja le­gyen. Előresorolják, ha nem is olyan rangba, amilyet elért volna ha megszakítás nélkül szolgál. A Pallavicini-história a szigorúan szabályozott előléptetési rendszeren be­lül van, annak egy variánsa, e rendszer szempontjait figyelembe véve indokol­ják az attól való eltérést. Természetesen az ansziennitás az előléptetésnél nem kizárólagos szempont. Jellegzetes Hammerstein Arnold báró története, aki te­heráni hosszű és kínos szolgálat után (ahol egy járvány a feleségét is elvitte) ne­hezményezte, hogy nem ő kapta meg az annyira áhított drezdai posztot, hanem egy fiatalabb kollégája Kari Braun báró. Gohichowski külügyminiszter azon­ban határozottan elutasítja a volt teheráni követet: nincsen szó arról, hogy egy speciális ismereteket és képességeket igénylő állás betöltésénél kizárólag a rengidősség lenne a szempont. Leszögezi: mindenkor élni kíván azzal a jogával, hogy maga mérlegelje ki a megfelelő személy egy állás betöltésére.92 Duka Géza báró 1890-ben végezte el a Keleti Akadémiát. A gazdag magyar mágnást 1895-ben a magyar miniszterelnök ajánlására diplomáciai státuszba 89 „Rosty Zsiga" aláírással Kállay Béni osztályfőnöknek [é.n. 1881] HHStA., PA. XL. Nachlaß Kállay Karton 334. 90 Vö. Nemes Albert gróf Méreynek 1898 október 22. HHStA., Nachlaß Mérey Karton 14. 91 Zichy Theodor Méreyhez Uo. Karton 17. 92 Hammerstein Mérey osztályfőnöknek 1905. augusztus 1. Mérey osztályfőnök úgy látszik megmutatta Hammerstein méltatlankodó levelét a miniszternek, aki maga írt augusztus 13-án a volt teheráni követnek. HHStA., AR. Fach 4, Karton 123.

Next

/
Thumbnails
Contents