Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - „... A háború szolgálatában" Főszerkesztői értekezletek 1942. szeptember 22.-1943. augusztus 25. (Ism.: Róbert Péter) I/239

külpolitikában fordulat állott be, a Kállay-kormány „hintapolitikája" egyre nagyobb figyelmet fordított a szövetségesek — természetesen főleg a nyugatiak — megnyerésére s ebben a sajtó támogatására is számított. Ez nem volt egyszerű feladat, hiszen Magyarországon — a megszállt Európában teljesen szokatlan módon, legfeljebb Dániához vagy Finnországhoz hasonlóan — megjelentek ellenzéki, tehát baloldali és liberális lapok is. 1939 szeptembere óta azonban működött a cenzúra, dolgozott a Sajtóellenőrző Bizottság, és 1942 szeptemberében Ullein-Reviczky Antal elindította a főszerkesztői értekezleteket is a sajtó befolyásolására. Ezeken a kormány és a vezérkar illetékesei egyrészt bizalmas információkat közöltek a lapok vezetőivel — olyanokat is amelyeket a beosztott újságírók a sajtóértekezleteken nem hallhattak —, másrészt közölték kívánságaikat az irányvonallal kapcsolatban, magyarán szólva, hogy miről írjanak, mit hangsúlyozzanak, mit kell elhallgatni. Igen fontosak és jellemzőek voltak ezek a korszak megismerése szempontjából, ezért nem lehet eléggé méltányolnunk Joó András munkáját, aki összegyűjtötte, sajtó alá rendezte és jegyzetekkel látta el a fennmaradt beszámolókat, amelyek most a Napvilág Kiadónál jelentek meg ,,..a háború szolgálatában" címmel. Sipos Balázs bevezető tanulmánya már címével is — Ezzel a kérdéssel ne méltóztassanak foglalkozni! — utal a burkolt kényszerre, a nyomásra amelyet a magyar kormány a sajtóra gyakorolt. A jól sikerült írás alapos áttekintést nyújt a világháborús sajtóirányitásról és a főszerkesztői értekezletekről, s akár a továbbfejlesztést is megérdemelné. Sipos megmagyarázza a sajtótörténeti fogalmakat és jelenségeket, s bemutatja, miként érvényesültek ezek az adott körülmények között. Érzékelteti, milyen nehéz feladatot vállalt a Kállay-kormány, amikor a tengely szövetségeseként az angolszász orientációra próbált átnyergelni. Ez a sajtó irányításának vonatkozásában könnyebb volt, de itt sem sikerült teljesen. Joó András szerkesztői bevezetője a szövegközlésről ad érdekességeket, figyelmeztetve arra, hogy az általa összegyűjtött dokumentumokat, főleg a hivatalos megnyilatkozásokat csak az adott hadi helyzet és bizonyos egyéb háttérismeretek figyelembevételével értékelhetjük objektíven. A főszerkesztői értekezleteket kifejezetten az érdekeltek kívánságára vezették be, mert a szokásos sajtótájékoztatókat, ahol az egyszerű riporterek nagy számban jelentek meg, a rátarti főszerkesztők nemigen látogatták. Az értekezlet később olyan fórummá alakult, ahol az újságírók is elmondhatták kifogásaikat pl. a cenzúrával kapcsolatban. Ullein-Reviczky Antal karrierdiplomata volt, 1938 végétől pedig a Külügyminisztérium Sajtó- és Kulturális osztályát vezette. 1941 áprilisában — szokatlan módon — a miniszterelnökségi sajtóirányítást is ő vette át. Ekkor már angolbarát volt — bár sokan kétkulacsosnak tartották — és igyekezett a sajátos magyar érdekeket hangsúlyozni. Az értekezletekről nem készültek — legalábbis nem maradtak ránk — jegyzőkönyvek, de Haraszthy Elemér, a rádió hírszerkesztője 43 összefoglalót írt róluk, amelyek rövidségük ellenére árnyalt képet adnak a sajtó — s ezen keresztül a politika — helyzetéről. Nem volt jelenléti ív, de a hozzászólásokból kitűnik, hogy általában nem a főszerkesztők, hanem helyetteseik jelentek meg, bár olykor felbukkan Kolosváry-Borcsa Mihály (Függetlenség) és Szakasits Árpád (Népszava) neve is. A szervezők nagy jelentőséget tulajdonítottak ezeknek az összejöveteleknek a sajtó befolyásolásában és ezáltal a közvélemény alakításában, amit az első világháborúban szerzett tapasztalatok alapján számottevő háborús tényezőnek minősítettek. Meg kell jegyezni, hogy külföldről is figyelték az értekezleteket, az ott elhangzottakról tudomást szereztek, hiába kérték az előadók, hogy a résztvevők ne szivárogtassanak ki semmit. Ez nem mond ellent az értekezleteken uralkodó kedélyes, anekdotázó hangnemnek, amelynek Ullein-Reviczky nagymestere volt; kéréseit, kívánságait gyakran ilyen formában közölte az újságírókkal. Az összefoglalók abból a célból készültek, hogy informálják a kormányzat sajtóval szembeni elvárásairól azokat, akiknek a hírek közlése, kommentálása — vagy éppen visszatartása — tekintetében fontos szerepük volt. Időrendben olvashatjuk e beszámolókat, amelyek önmagukban is lebilincselően érdekesek, izgalmasak. Történelmi személyiségek tűnnek fel bennük, néha olyanok is, akik még régebbi korszakokban váltak ismertté. 1942. november végén pl. a sajtófőnök Julier Ferencnek, az 1919-es Vörös Hadsereg vezérkari főnökének a Függetlenség c. szélsőjobboldali lapban megjelent katonai cikkét említi, amelyben a szerző elítéli az olaszországi angol bombatámadásokat. Éles szavait a cenzor kihúzta, Julier-t pedig felülről leintették, sőt egyheti fizetését is levonták. Viszont a Vigília közölhette Mécs László Hitler-ellenes versét, amit a sajtófőnök utólag helytelenített. Az értekezletek természetesen elsősorban a fronteseményekkel foglalkoztak, amelyek ebben a döntő időszakban nagy változásokat mutattak s ezek tükröződtek is a magyar újságok lapja-