Századok – 2008

TÖRTÉNETI IRODALOM - Option Europa. Deutsche, Polnische und Ungarische Europapläne des 19. und 20. Jahrhunderts Der Europa-Gedanke in Ungarn und Deutschland in der zwischenkriegszeit (Ism.: Nils Müller) I/228

az Osztrák-Magyar Gazdasági Térség restaurálását irányozta elő. A szándék világos: véget kell vetni a német délkeleti irányú külgazdaság-politika nyomásának. Hantos javaslatait ezért folyamatosan gáncsolták a Németország bevonását pártoló megoldás hívei - például a Mitteleuropäischer Wirtschaftstag (közép-európai gazdasági ülésszak). Ez is az oka, hogy lázas publikációs tevékenysége, több kongresszusi fellépése és a Páneurópa Unió iránti elkötelezettsége ellenére kevés eredményt tudott felmutatni a regionális gazdasági unió megvalósulása terén. Tuli tanulmánya az amúgy csak magyar nyelven (Kiss Henrietta: A Páneurópa-szekció Magyarországon (1926-1932). Valóság, 2003/4. és 5. sz.) feldolgozott magyar Páneurópa szekció működéséről (47-70.) azért különös jelentőségű, mert az alapító Coudenhove-Kalergi tevékenységét bemutató kutatás jelenlegi állásával ellentétben eddig alig jelentek meg regionális és helyi tanulmányok. Az 1926-ban önálló egyesületként megalapított magyar szekció az 1920-1930-as évek magyar politikájának különleges feltételrendszerével találta magát szembe, s mivel ekkoriban a trianoni békeszerződés revíziója határozta meg a magyar közgondolkodást, a csoport — amely az európai államhatárok elismerését szorgalmazta — nem tudta lerázni magáról az „áruló" bélyegét. Ebben az általánosan ellenséges környezetben kezdte meg a hivatalos politika által közömbösen szemlélt, de annál élénkebb tevékenységét a szekció, illetve annak vezető személyiségei, Rainprecht Antal, Lukács György és Auer Pál. Tuli olyan polgári egyesületi élet tipikus képét rajzolja meg — felolvasásokkal, szónokok cseréjével, könyvtárral és rendszeres kávéházi találkozókkal —, amelyben mindenekelőtt a liberális és demokrata értelmiség vett részt. Ók azonban nem juthattak el a hatalom előszobáiba, a képviselőkhöz és a minisztériumi hivatalnokokhoz, a nagy példányszámú lapokhoz és az üzleti szféra zsíros állásaihoz, amelyek amúgy az „Európa" nevében végzett lobbitevékenység fórumai voltak. A magyar szekció működését is meghatározták a két világháború közötti időszak Páneurópa mozgalmainak konjunkturális ciklusai. Az 1920-as évek közepén nagy sajtóvisszhang fogadta indulásukat, majd az 1930-as évek elején tevékenységük a Briand-memorandum bukása következtében elveszítette dinamikáját. A gazdasági válság és a politikai radikalizálódás ezt követő forgatagában pedig megszűnt tevékenységük. A német kutatók által vizsgált területről Jürgen Elvert „Mitteleuropát" mint a weimari köztársaság nemzeti konzervatív publicisztikájának politikai koncepcióját (127-142.) mutatja be. A Mitteleuropa-irodalmat a szerző korábban már részletesen is taglalta. (Jürgen Elvert: Mitteleuropa! Deutsche Pláne zur europäischen Neuordnung (1918-1945). [Mitteleuropa! Német tervek az új európai rendről (1918-1945).] Stuttgart, Steiner, 1999.) Ebben az esszében ugyanakkor egy kvantitatív médiatörténeti megközelítési módszer alkalmazására, a weimari Németországban publikált írások „potenciális hatókörének" (139.) kifürkészésére tesz kísérletet. Ezáltal utat mutat a sokak által gyakorolt folyóirat-elemzés számára, hogy megmutatkozhasson annak társadalomtörténeti relevanciája. Elvert több mint 1,8 millióra teszi annak az általa vizsgálat alá vett 191 folyóiratnak az átlagos összpéldányszámát, amelyek a legkülönbözőbb „közép-európai" témájú cikkeket közölték. Egyáltalán nem csoda tehát, hogy e publicisták európai rendezési tervei széles tömegekre hatottak - bizonyíthatóan a szociáldemokrata vagy liberális hívekre is. E „véleményformálók" (142.) így az 1930-as évek nemzetiszocialista külpolitikája számára is sikerrel készítették elő a terepet. Boris Schilmar az „Európa-diskurzus jelentőségét a német emigráció ellenállási tevékenységének elemeként" mutatja be (143-165.). Úgy véli, az 1938-ig tartó időszakot „relatív csend" jellemezte. Azután, a II. világháború és a kialakuló hatalmi rendszerek konfrontációja hatására felgyorsuló nemzetközi folyamatok közepette a német politikai emigráció lázas publikációs tevékenységbe kezdett, amelyben egymás után a szabadság és demokrácia mint „európai" értékek, majd az Egyesült Államok háborúba lépésének következtében, Európa Kelettel és Nyugattal szembeni világpolitikai pozicionálása, végül a jövendő egységesülő Európájának szervezeti megformálása lettek a vita tárgyai. Schilmar szerint az a körülmény, hogy a háború kitöréséig nem tudtak vonzó Európa-terveket szembeállítani a nemzetiszocialista propagandával, az emigránsok rossz személyes helyzetével, a mielőbbi hazatérés vágyával, és a „történelmileg rögzült univerzális ideológiák politikai alternatíváival" (164.) is magyarázhatók. Két tanulmány osztrák, illetve Habsburg témákkal foglalkozik. Ina Ulrike Paul (21-45.) két, az „ősi Ausztriában" szocializálódott Európa-lobbista, Richard Nikolaus Coudenhove-Kalergi gróf, a Páneurópa Unió alapítója, és ellenfele, Karl Anton Rohan herceg egymással rivalizáló „Európa-projektjének" vizsgálatára vállalkozott. Az 1920-as évek elejétől mindkét szerző az Európai Egyesült Államok propagálásának szentelte tevékenységét. A Páneurópa Unióval, illetve a Kultu-